Nohát... ez jókora állatság volt... ööö

Megmondom úgy ahogy van, amikor megjött a meghívó azonnal egy kollégát küldtem rá. Aztán amikor bejelentette hogy nem tud menni, még mindig ott bujkált bennem a kisördög a vetítés napján, hogy forduljunk inkább a másik oldalunkra. Utólag persze egyáltalán nem bántam meg, hogy mégis a profizmus győzött - hát még van neki plafonja? kérdezi egyik állandó olvasónk - és elhúztam a belem az idei hatvanezredik CGI animációra. De azért egy olyan mesére hogy lehet lélekben felkészülni, aminek az a címe, hogy: Énekelj!? Hogyan? Mert nyilván vicces lesz, meg aranyos, de egy valami tuti lesz benne, töménytelen mennyiségű ének! És én nézzem meg, aki a Disney rajzfilmeket is bojkottálom az állandó és konstans giccses kornyikálás miatt?

Majd jött a legnagyobb félelmem, bizonyára felkértek valami nagyon menő magyar zenekart, hogy legalább a főcímet ugyan danolja már el ungarischeül. De nem, és bár a kész mű tele lett tömködve dalokkal, ezek mindegyike illeszkedik a környezetbe, a karakterhez aki énekli, vagy csak megadja a hangulatot. Ez attól kezdve bizonyos, hogy a főcímben remek érzékkel csendül fel a Gimme some lovin'. Összesen nyolcvanöt!!! különböző nótát licenszeltek, vagy írtak át a film kedvéért, ami tekintélyes mennyiség, pláne, ha azt vesszük, hogy az Underworld 5-nek mindössze kettőre volt szüksége. Persze örültem volna ha a film egészen másra vállalkozik, mintsem hogy egy Megasztárt készítsen állatokkal. Mert kb. ennyi az Énekelj! mögöttes tartalma, és ezt most tessék nagyon komolyan venni. Az Illumination a sokadik mesével hozakodik elő, aminek NINCS története, de szódával szórakoztató. Ami pedig van, az klisé, ezerszer látott hülyeségek halmaza.

Adva vagyon az álmait és nem a józan észt kergető koala, aki egy ódon színházat tart fenn az abszolút csődtől, amikor ez egy láma képében kopogtat az ajtón, nagy ötlete támad, énekversenyt rendez ami majd visszahozza a közönséget. Énekelni mindenki szeret, ezért az utcáról tódulnak majd az emberek, izé, állatok. A karakterek egytől, egyig baromi jók, mindegyik saját háttértörténettel rendelkezik, miért is akar kitörni a szürke hétköznapokból. Rosita a családmalac 24 gyermek és az őt totál semmibe vevő férje nevelése mellett, csak főzés közben énekelhet, pedig tehetséges, csak épp soha senkit nem érdekelt. Ash, a tarajos sül észre sem veszi, de barátja, totál elnyomja, és kihasználja a zenekarukban.

Meena a roppant szégyenlős elefánt bénasága helyenként már nekem fájt, de az ő karakterét is nagyon jól felépítették, ahogy a családja szinte már agresszív módon támogatja abban, hogy jelentkezzen a showba, ahol majd felismerik, miközben ő legbelül folyamatosan kételkedik magában, vajon elég jó-e. A karaktermélység mellett motivációt a főnyeremény megszerzésére azonban csak ketten kaptak. Johnny a majom, akit családja inkább bankrablónak akar nevelni, mert hát valljuk be, igazi férfi nem lesz zenész. Apja lesittelése után azonban Johnnynak létfontosságú lesz megnyerni a fődíjat. Valamint itt van Mike a nagypofájú, utcazenész fehér egér, aki, hogy a nagyok életét élje, hatalmas kölcsönt vesz fel, amit egy perc alatt elkártyázik, és onnantól kezdve maffiamedvék lihegnek a nyakában. A CGI animáció nagyon helyesen arra tanítja Mike kapcsán a 6-7 éveseket, hogy csak akkor lesz jó nőd, ha jó kocsiból integetsz ki neki.

Tehát megint ott tartunk, hogy story nuku, de nagyon jók a karakterek, és tűkön ülve vártam, hogy fog ez a fináléban robbanni, hiszen mindegyik hős személyes tragédiája átélhető, és ha egyikük megnyeri a díjat, a többi hoppon marad, és akkor jaj mi lesz! De talán nem árulok el sokat, ha úgy fogalmazok, az Illumination meglehetősen gügyén - és giccsesen - oldotta fel ezt a konfliktust, hogy aztán egy béna heherészés közben el is bagatelizálja. Mindezek miatt pedig csalódás az egész rajzfilm, mert a célközönség ebből mit sem fog fel, felnőtteknek pedig túl triviálisak ezek a kézzel foghatóan ostoba megoldások. Sőt, minthogy minden karakter a stílusához illő dalokat énekel, az sem biztos, hogy egy gyermek mosolyra fakad, amikor Mike a My Wayt énekli Sinatrától kemény kalapban.

Minthogy mese lévén szinkront kapott, így csak a dalok során hallhatjuk a nagyszerű színészek hangját, akik között megtalálható Reese Witherspoon, Scarlett Johansson, Seth MacFarlane, John C. Reilly, és Matthew McConaughey. Az Illumination nem tagadta meg önmagát, mert ebbe a filmjébe is sikeresen becsempészte a Minyonokat, akik ezúttal olyan, de olyan cukik, hogy nem is értem, hogy nem szerepeltek többet. Mindenesetre ez a zenés bohóckodás így karácsony tájékán megbocsátható, de ennél legközelebb azért sokkal több kell, hogy a csapat élve maradjon a Pixar-Disney-Dreamworks szorítójában.

Ha tetszett a kritika, kérlek lájkold a Facebook oldalunkat!