Újabb francia sikerfilm 1964-ből. A Fantomas-t természetesen láttam már sok-sok évvel ezelőtt. Vagy ha nem is ezt a részt, hát valamelyik folytatását biztosan. A címszereplő karakter a némafilm korszakában folytatásos horrorfilmekben szerepelt, mikor 1964-ben elővették, egy teljesen más stílusú karaktert formáltak belőle, egy olyan bűnözőt, aki képes bárki eszén túljárni, és képes bárki arcát magára ölteni. Bár ez utóbbi aspektus ma már kicsit gagyinak tűnik, de egy ennyire régi filmnek sokmindent képesek vagyunk megbocsátani. Ezt az érdekes karaktert ráadásul körbevették a korban oly népszerű 007-es filmek külsőségeivel: Fantomas titkos bázisát akármelyik Bond gonosz megirigyelné, kocsija pedig a híres szuperügynök kütyüivel van ellátva. Egyébként is láthatunk itt izgalmas autós üldözést (elég a film fináléjára gondolni, ami önmagában egy majdnem fél órás hajsza), lövöldözéseket és bombatámadásokat. A főszerepben Jean Marais, a kor talán legnagyobb francia sztárja (Belmondo és Delon még csak ekkoriban kezdtek befutni), mellette pedig a komikusi tehetségét akkor már jópár filmben kamatoztató Louis De Funes. Mondhatni tökéletesen sikerre ítélték az alkotók a Fantomast, a folytatással kecsegtető befejezés is erről árulkodik. Ma már azért kicsit idejétmúltak a felgyorsított akciók és a jamesbondos külsőségek, a fék nélküli száguldás felesleges poénkodásai pedig kifejezetten kínosak. Ami azonban még ma is szórakoztatóvá teszi a filmet az egyértelműen Louis De Funes, akinek túlzó gesztusain és csak úgy mellékesen odavetett hülye beszólásain a mai napig jókat lehet kacarászni. Erre persze a kiváló magyar szinkron is rátesz, amiben Haumann Péter zseniálisan bohóckodik, valószínűleg még az eredetit is túlszárnyalva.