Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Börtöncsapda

2012. március 30. - Santino89

börtöncsapda1.jpgMegérkeztünk Van Damme bátyánk első zsaruszerepéhez. Nem is akármilyen zsaru, hanem beépített rendőr egy börtönben. Valamiért nagyon szeretem a börtönfilmeket, úgyhogy ennek csak örülni tudok. Ráadásul úgy egyben is van a Börtöncsapda: van sztorija, normális fényképezése és a rendezés is teljesen korrekt, szóval igényesebb az eddigi mozik többségénél.

Szimpla börtönfilmként indul a cselekmény, ahol főhősünket buzerálni akarják, meg megverni, de hát ezeknek az idiótáknak is pont a Van Damme-al kellett kekeckedni? Hát nem látták a Véres játékot, vagy az Oroszlánszívet? Nagy örömünkre az egyik ilyen kekeckirály Al Leong. Nem tudjátok ki az az Al Leong? Hát a szakállas kínai pasi, aki csokit lop a Die Hard 1-ben és még legalább ezer akciófilmben játszik valami rövid, gonosz kis szerepet. Ha látjátok, biztos beugrik.

Na de a kliséknél maradva, újra itt van a néger mellékszereplő, annyi változtatással, hogy ezúttal üvegszemű az öreg. Van Damme másik haverja, a Tisztelendő első megjelenésénél azt hittem, hogy itt gazdagodik a film egy szürreális szállal, de szerencsére nem így történt. A kompjúteres srácot viszont igazán kihagyhatták volna, elég felesleges és nagyon nem illik bele a film egészébe. A „főhősnő” szerepére (de hogy minek egy börtönös thrillerbe főhősnő?) ismét sikerült egy totál feledhető színésznőt kiválasztani. Bár aranyos, de semmi különös. Nem tudom mi volt ezekkel a korai Van Damme-okkal, hogy egyikbe se tudtak beletenni egy normális csajt se egészen az Időzsaruig? Amennyit néztem ezeket gyerekkoromban, kész csoda, hogy nem deformálódott el az ízlésem a nők terén.bscap072.jpg

Egyébként maga a történet krimiként folytatódik, amelynek tárgya ezúttal hálistennek nem drogok, hanem a szervkereskedelem. Az ehhez kapcsolódó váratlannak szánt fordulat nemcsak valószerűtlen, de olyan szinten halovány, hogy azt nehezen tudnám érzékeltetni Nemigen lehetett a világon ennek a filmnek olyan nézője, aki ne egy vállrándítással intézte volna el. Ráadásul a végén azt se tudjuk meg, hogy mi lett a történet szerinti főgonosszal. Hogy a pozitívumokról is szóljak, helyenként egész izgalmasra sikeredett, a végén a börtönlázadásnál pedig igazán beindul a dolog. A végső nagy verekedés teljesen korrekt, csak az ellenfél volt kicsit feledhető. A hülye lassításokat igazán kihagyhatták volna, elég sokat rontanak az összképen. Ahogyan a gonoszt megölik, azt is elég nagy baromságnak tartom, nem kicsit túlzásba vitték. Kiskoromban ráadásul igencsak féltem ettől a jelenettől, és emiatt emlékeztem úgy a Börtöncsapdára, mint egy elvont filmre. Egyébként elenyésző számú bunyó van a filmben, valószínűleg ezt a szerepet kivételesen nem a kedvenc belgánkra írták eredetileg.

Összefoglalva annyit tudnék elmondani a Börtöncsapdáról, hogy sablonos és van benne jópár hiba, de abszolút nézhető, Van Damme igényesebb filmjei közt lehet említeni. Egyszer végig lehet ülni, de semmilyen nyomot nem hagy az emberben, ahhoz túl jellegtelen. Ezt leszámítva igazán nagy hibákat nem tudnék említeni, ha a humor teljes hiányát nem számítjuk.

A szinkronról szeretnék külön említést tenni mert, - bár a háttérhangokat nem fordították le – ritka igényes munka, a magyar szinkronizálás sok neves alakja adta nevét ehhez a filmhez. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

field64 (törölt) 2012.03.30. 22:26:12

No, ez egyike azoknak a Van Damme-filmeknek, amelyek valahogy soha nem tetszettek igazán, talán azért, mert annyi kiszámítható benne minden. A végső leszámolás pedig kicsit viccesre sikerült, már-már Freddy Kruegerre asszociáltam... :))

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.03.30. 23:47:25

@field64: Hát nem egy emlékezetes darab, az tuti! Pedig alapból szeretem a börtönös filmeket, meg Van Damme-ot is, de ezt valahogy nem...
süti beállítások módosítása