Az Éjsötét árnyék (a magyar címfordítóknak miért nem elég soha az eredeti cím, miért kell azt folyton überelni?) valójában egyáltalán nem tartozik Burton jobb filmjei közé, de a rosszabbak közé sem, leginkább a szimpla középszert képviseli. De a rendező egyedi látásmódjának, és a vérprofin összeszokott stábjának köszönhetően már ez is jóval több, mint amit egy mai átlag hollywoodi film kínál nekünk. Burton ezúttal sem újult meg. Miért, az Alice minden színvonaltalansága ellenére is egymilliárd dollárt hozott világszerte. Te megújulnál?

A forgatókönyv tényleg nem bizonyult túl jó alapanyagnak, a karaktereket többnyire csak felvillantja, érezzük, hogy mindannyiukban sokkal több lehetőség rejlik, mint amennyit az írók kihasználtak belőlük. A történet teljesen széttöredezett, epizodikus, de mégis érdekes elejétől a végéig, még jó poénokra is futotta, amiken kellemesen lehetett szórakozni, bár egyszer sem szakadtam szét a röhögéstől, de hát egy Burton filmet nem is emiatt néz az ember. A színészek korrekt munkát végeztek, Johnny Depp vicces volt régimódi vámpírként, szerencsére jó szövegeket adtak a szájába, és ügyes szituációkba helyezték az ellentmondásos vérszopót, aki egyébként egy teljesen jellegzetes karaktere a rendező munkásságának. A boszorkányt alakító Eva Green-nek valami rémületesen rosszul állt a szőkére festett haj, de még így is elképesztően szexis, elegáns, és méltóságteljes tudott maradni, ami ilyen sminkkel egy kisebbfajta csodának tudható be.

Danny Elfman zenéjéről ugyanaz mondható el, mint Burton rendezéséről, még fel lehet ismerni a stílusjegyeit, de egyre jobban simul bele a hollywoodi középszer posványába, teljesen hiányzik belőle az az átütő erő, amely egykor őt jellemezte. Így végeredményben az Éjsötét árnyék egy teljesen korrekt, nézhető, élvezhető mozi, Burton rajongóknak pedig egyenesen kötelező, hiszen hemzseg a beteg ötletektől, elég ha csak arra gondolunk, mi történik Eva Green-el a film végén, vagy hogy a rendező mit művelt már megint a kedves nejével, Helena Bonham Carterrel. Senkinek sem lesz ez a kedvenc filmje, de nem ez a fő probléma, hanem úgy látszik, a közönség két évtized után ráunt Burton egyéni stílusára, és ezen a filmen kellett elverni a port. Ez egyébként a bevételi adatokon is látszik, Amerikában a költségvetés felét sem hozta be a film, csak a külföldi moziknak köszönhető, hogy nem bizonyult bukásnak Burton legutóbbi agymenése.