Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Star Wars I. rész - Baljós árnyak (1999)

2015. december 12. - Santino89

Emlékszem 1999-ben mekkora reklámkampány övezte a legújabb Star Wars mozi bemutatóját. Minden létező csatornából a Phantom Menace ömlött ránk, a nagyobb eladási számok miatt minden valamirevaló újság a címlapjára tette, már fél évvel a bemutató előtt, csak mert volt benne egy vagy két oldalas cikk a filmről. Az emberek csak azért jegyet vettek egy filmre, hogy láthassák a két perces előzetest. Akkora tömeghisztéria és hype vette körül a produkciót, amilyet talán azóta sem láthattunk. Tíz éves voltam a bemutató idején, amikor anyukám elvitt engem, és a húgomat a Lurdy Házba, így igazi multiplexben láthattam életem első Star Wars filmjét moziban. Kár is lenne titkolni, egy tíz éves gyerek számára ez a film maga volt a tökéletes szórakozás, sőt talán még több is annál. Korosztályomban sokan a mai napig szeretik nosztalgiából a Baljós árnyakat, pedig ebből a filmből nagyon könnyű kinőni.

bscap003.jpg

Van, aki szerint a felfokozott várakozások miatt volt sokaknak akkora csalódás a Phantom Menace, de ha Lucas csak korrektül végigvitte volna a saját koncepcióját, hűen a saját legendájához, és nem pedig a játékfigurákat, a videojátékokat és a Burger King menüket jelképező hatalmas dollárkötegeket látta volna a szeme előtt, szerintem még gigantikusabb siker lehetett volna. Lucas azonban megbocsájthatatlan hibákat vétett folyamatosan.

bscap010.jpg
Először is: miért ennyire gyerekes a film? Mert ez nem családoknak szól, hanem kifejezetten gyerekeknek. Az első trilógia nem gyerekeknek készült, hanem sokkal inkább kamaszoknak, hisz bolygók robbantak fel benne, fontos szereplők haláloztak el, és még sorolhatnám. Ettől persze még imádták a gyerekek is. A különbség az, hogy a régi trilógiát 8 évesen is ugyanúgy szerettem, mint ma, az új trilógia egyes részei pedig csak épp abban a pillanatban voltak szórakoztatóak, amikor először láttam őket. Lucas valamiért azzal sem számolt, hogy filmjének rajongói időközben felnőttek már, és nem egy gyerekmozira vágynak, hanem az eredeti szellemiség megidézésére. Ha pedig gyerekeknek szánt moziról van szó, akkor mi ez az ókori Rómára hajazó gagyi politizálás, mindenféle szakszavakkal? Kiskoromban nem értettem, ma meg már látom, hogy nincs is mit érteni ezen. Ráadásul nagyon nem egységes az új trilógia, mert míg az első részben bohóckodásokat, meg gyerekes beszólásokat (Gumihalacs?) hallgathatunk, addig a harmadik részben a főhős már gyerekeket mészárol.

bscap069.jpg

Lucas egész koncepciója alapból rossz volt, mert túl messziről indította az első részt. Anakinnak nem kellett volna kisgyereknek lennie, senki sem kíváncsi Darth Vaderre, amikor kissrác volt, pláne akkor nem, ha ilyen idegesítő kissrác. Jake Lloyd cuki pofija mögött nem lehet látni semmit, se az Erőt, se a tehetséget csak egy helyes sztárgyereket, aki igazán játszani sem tud. Nagyon idegesítő megnyilvánulások sorozatát kell elviselnünk tőle, emellett pedig rengeteg logikátlanság is fűződik hozzá. A jedi mester valószínű, hogy pont egy ismeretlen rabszolgagyerekre bízza az egész Naboo bolygó és küldetésének sorsát, majd pont ő lesz az, aki „véletlenül” szétlövi az egész droidvezérlő hajót, miközben a tapasztalt pilóták egyike sem jut még csak a közelébe se.

bscap044.jpg

Egyébként is hemzseg a Baljós árnyak sztorija (amellett, hogy alapból gyenge a forgatókönyv, helyenként unalmas a cselekmény, és rémesek a dialógusok) a logikai bakiktól. Például Anakin miért pont 6 millió nyelven beszélő protokolldroidot épít a rabszolga édesanyjának? Hátha megjönnek anyuci csillagközi diplomata barátai? Miért nem inkább olyat, amelyik tud neki segíteni a munkájában? És ha már itt tartunk, egy rabszolgagyereknek honnan van annyi anyagi és erőforrása, illetve szabadideje, hogy felépítse a létező leggyorsabb versenyfogatot és a tolmácsrobotot? Az pedig, hogy a kis Darth Vader készítette C-3PO-t, már tényleg nagyon erőltetett összekapcsolás az eredeti trilógiával.

bscap042.jpg

Persze, mind tudjuk, hogy nem a kis Anakin legzavaróbb, hanem Jar Jar Binks, akire nem igazán találok szavakat. Jar Jar a filmtörténet talán legidegesítőbb, legfeleslegesebb karaktere. Ritkán szoktam egy filmhez beszélni, ha egyedül nézem, de most akaratlanul is feltört belőlem egy hangos kurvaanyázás Jar Jar sokadik balfaszkodása után. Dramaturgiailag semmi szerepe nincs, tökéletesen kimaradhatna a filmből, ennek ellenére folyamatosan jelen van, és folyamatosan muszáj neki valami valószerűtlenül „vicceset” csinálnia. A szereplők végig magukkal hurcolják, de szerencsétlennek semmi funkciója nincs a történetben. Ha kicsit láttuk volna az elején, meg kicsit a végén (ami nagyjából indokolt lett volna), akkor talán még egy érdekes, jópofa karakternek is tarthatnánk, de így csak egyszerűen borzalmas. Különben is mit keres a legújabb Star Wars filmben egy hüllőgoofy? Annyi pozitívum hozható fel mellette egyedül, hogy remekül animálták meg, miközben nézzük, nem sűrűn jut eszünkbe, hogy számítógépes effektet látunk.

bscap016.jpg

Érdekesek amúgy a szereplők a Baljós árnyakban. Ezúttal a későbbi részekhez képest még meglepően sok maszkot láthatunk, valós háttereket, statisztákat, egyszóval még életszerűbb egy kicsit az összkép, mint a jóval sterilebb folytatásokban. Watto figurája különösen tetszett nekem: „Jedinek képzeled magad, hogy itt integetsz nekem? Torydari vagyok, rám nem hatnak az elmetrükkök”, de a Gunganek vezére is még pont vicces volt, Jar Jarral ellentétben. Darth Maul pedig egy nagy kihagyott lehetőség. Összesen talán három vagy négy mondata van, gyakorlatilag semmit sem tudunk meg róla, pedig a film marketingkampányának fő részét képezte. Bár nincs olyan jelenléte, és nem is olyan emlékezetes, mint Darth Vader, de a leghalványabb esélye sincs kibontakozni. A sminkje, a harctudása, és a fénykardja mindenesetre egyértelműen a Baljós árnyak csúcspontjai.

bscap068.jpg

A színészeket sose szerette annyira Lucas, de most nagyon jó szereplőket sikerült összeszednie Liam Neeson és Ewan McGregor szerepében. A probléma mindössze annyi, hogy ezek az amúgy kiváló szereplők rém gyengén játszanak, hihetetlenül egysíkúan megírt karaktereket. Egyedül Natalie Portman-re nem tudtam haragudni, aki élete első „felnőtt” szerepében játszik a Leon, a profi, illetve a Szemtől szemben óta. Annyira fiatal, annyira bájos, és annyira édes, hogy egyszerűen nem lehet nem szeretni. Az Anakin anyukáját játszó Pernilla August-ot viszont nem tudom, honnan szerezte Lucas, de hogy ő nem színésznő, az biztos. Ha pedig a karaktereket nézzük, borzasztóan hiányzik egy Han Solo szerű cinikusabb, pimasz és vagány figura, aki egy kicsit kívülről láttatja velünk ezt a mesét.

bscap059.jpg

A film dramaturgiája teljesen A Jedi visszatér-t követi: a mozgalmas, és látványos bevezetés után nagyon leül a történet, majd a végén ismét izgalmas, több szálon futó, epikus lezárást kapunk. Csak itt az a probléma, hogy amikor leül a történet, akkor A Jedivel ellentétben elég hamar unalmassá is válik a sok szarakodás a Tatooine-on. Amúgy nem igazán értem Lucas megrögzött ragaszkodását ehhez a bolygóhoz. A cselekmény legnagyobb része itt játszódik a sivatagos, száraz, unalmas, ezerszer látott vidéken, ahová már az első trilógiában is kétszer(!) eljutottunk. Eközben ott van a Naboo városának szemkápráztatóan gyönyörű látványvilága, különleges épületeivel, vízeséseivel, amiket csak pillanatokra láthatunk. Vagy ott van a gunganek világa, amely szintén a valaha volt legszebb számítógépes effektek közé tartozik, a mai napig tátva marad a szám, akárhányszor csak meglátom. De ugyanilyen a Coruscant is, ami valóban lenyűgöző háttérelem. Ezeket a helyszíneket tényleg alig láthatjuk, míg a Tatooine-on hosszú időre letelepedhetünk ismét. Alapból nem értem, miért kellett Anakinnak is onnan származnia, ha Obi-Wan pont azért rejtette el később Luke-ot oda, mert annyira távol van a galaxis középpontjától.

bscap024.jpg

A forgatókönyc ráadásul feleslegesen túl is magyaráz nekünk dolgokat, kínos jelenetek formájában. Ilyen a midikloriános sztori is, amely demitizálja gyerekkori mesénket az Erőről, egy szimpla sejtbiológia szintjére lezüllesztve mindannyiunk fantáziáját. A Star Wars-ban eddig is előfordultak más mitológiákból átvett elemek, de ez a szeplőtelen fogantatás már túl egyértelmű, túl direkt, és teljesen felesleges volt. Ha midikloriános sejtbiológiával olyan nagyon tudományosak akartak lenni, akkor miért kellett mégis belekeverni ezt a misztikus szálat. A midikloriánok termékenyítették meg… elég hülyén hangzik.

bscap036.jpg

A Baljós árnyak trükkjeire viszont nem lehet egyáltalán panasz, fantasztikusan használták a CGI technikát, ennyi számítógéppel animált szereplőt, ennyi idegen tájat ezt megelőzően, még soha, sehol sem láthattunk. A nagy trüvájnak szánt fogatverseny is egész jó mind a mai napig a lehengerlő tempójú száguldozásaival, de kicsit túlnyújtottnak éreztem, jobban jártunk volna, egy kicsit rövidebb. Az akciójelenetekre sem lehet egy rossz szavam se, a jedik még sose forgatták ennyire látványosan a lézerkardot. Ez az egész filmre igaz, de különösen a végső párbajra Darth Maul-lal, ami a Star Wars világ egyértelműen legjobb fénykardpárbaja. Lenyűgözően koreografált, gyors, lendületes, és érzelmekkel teli, akárhányszor képes vagyok újra megnézni, simán veri az összes azelőtt és azután készült hasonló jelenetet. Ráadásul ennek a filmnek, és a Jedinek a végét tekintve konstatálhatjuk, hogy egy jedi csak úgy képes legyőzni egy sith-et, ha a saját fegyverével (értsd: félelem, harag, düh) harcol ellene, viszont ehhez akaratlanul is át kell állnia egy kicsit a Sötét Oldalra. Mellesleg a Baljós árnyak óta tudjuk, hogy erkölcsileg abszolút rendben van, ha ketten támadunk egyre, ha az az egy sokkal erősebb nálunk. A Jedik az új trilógiában valahogy nem túl lovagiasak.

bscap091.jpg

A szenzációs trükkök, és az ütős akciójelenetek mellett John Williams az, akire egyetlen rossz szavam sem lehet. Ügyesen szőtte be a régi témákat az új filmbe, miközben az eredeti szellemiségének tökéletesen megfelelő, ám vadonatúj zenéket szerzett, amelyek nagyon dallamosak, hangulatosak, és emlékezetesek, így diadalmasan vonulnak be a Star Wars legendáriumba, legyen szó katonai indulókról, vagy éppen lehengerlő kórusokról.

bscap061.jpg

Szerencsére az új trilógiához csak egyetlen magyar szinkron létezik, és elég magas színvonalú. Bár egy apró hiba azért akad; a fordítók valószínűleg nem voltak tisztában vele, hogy Darth Sidious és Palpatine kancellár egy és ugyanaz a személy, így előbbit Melis Gábor, utóbbi Grúber Hugó szinkronizálja. Viszont Natalie Portman-nek és a hasonmását alakító Keira Knightley-nak is egyaránt Zsigmond Tamara a magyar hangja. Ezeket az apróbb hibákat leszámítva, nekem kifejezetten tetszik a magyar verzió, sikerült fejlődni a ’97-es szinkronokhoz képest; Versényi László például sokkal meggyőzőbb Yoda, mint Szuhay Balázs, Józsa Imre pedig legalább annyira jó C-3PO, mint Szatmári István volt annak idején, és amilyen jó Maros Gábor sosem lehetett.

bscap057.jpg

Baljós árnyak sokak szerint a legrosszabb rész mind a hat közül, vannak akik egyenesen vállalhatatlannak tartják, az eredeti filmek meggyalázásának. Meg tudom őket érteni; a gyerekes látásmód, a merchandise termékek mindenek fölé helyezése, és az a pénzéhség, ami jellemzi a filmet, tényleg elég taszító. A rajongók annyi év várakozás után nagyon nem ezt érdemelték, és ezt Lucas is érezhette, ugyanis egészen más szellemiségben folytatta a további epizódokat. A Baljós árnyakat persze így is rengetegszer láttam, mert akárhogy is nézzük, minden hibája ellenére, azért egy elképesztően látványos, gyönyörű helyszínekkel, fantasztikus akciójelenetekkel bíró moziról beszélünk, és ezek abszolút fogyaszthatóvá teszik még így is a végeredményt.

bscap096.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Oldfan 2012.02.21. 14:57:37

Számomra a 2. trilógia egyetlen - úgy ahogy - elviselhető darabja. (Én a folytatásait még rosszabbnak tartom.) Minden kritikai megjegyzéseddel egyetértek. Darth Maul még így is, félig megírva, az karakter, amely tényleg tesz hozzá a történethez. Jar-jar figurája (is) egyértelműen mutatja, hogy Lucas gusztustalanul a fiatalok pénzére utazott. Egyáltalán, az egész "előzmény trilógia" a pénzszedésről szól, azért lett annyira következetlen az eredeti filmekhez képest, és bárgyú. Eltűnt a történet belső logikája, az új momentumok meg idegesítő ostobaságok. Pl: minden csili-vili szupertechnikás izé röpköd a levegőben mindhárom részben, ha kell, ha nem, holott a technikai fejlődés nem előzhetné meg az "Új remény" műszaki színvonalát. A Birodalom sem építette volna le a már meglévő és számára hasznosítható dolgokat. Ez csak egy hiba a sok közül. Számomra egyben végignézhetetlen mozi, mert mindig begurulok rajta.

Lazók György · https://rapidretro.blog.hu/ 2015.12.12. 09:55:33

Csak úgy kíváncsiságból végigszemeztem mik voltak az idei év nagy látványfilmjei és a földbe döngölt Baljós árnyak a legtöbbjüknél (pl. Jurassic World, Jupiter felemelkedése, Terminator: Genisys) sokkal élvezhetőbb. Lehet, hogy, ha a mostani átlagszínvonalban mutatták volna be, nem is fogadták volna olyan negatívan.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.12.12. 11:03:00

@Lazók György: Jaja, egyetértek, én is ezt mondom már pár éve, hogy a jelenlegi blockbusterszínvonalhoz képest nem olyan rosszak ezek a filmek.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.12.12. 11:29:56

@Oldfan: én kérek elnézést :D nem is olvastam még ezen véleményed, azért a harmadik rész szerintem mindenben jobb ennél

magához a kritikához: arany minden szava, valamiért úgy emlékeztem, hogy dicséred ezt a filmet, mert a nosztalgia miatt gyerekként láttad, de nagyon korrektül szétszedted

ez a film egyre borzalmasabb valahányszor megnézem, szabályosan rá kellett magamat venni, hogy tegnap elkezdjem, mert 2 és fél óra mínusz az életemből amit hasznosabban is eltölthetek, az tuti hogy egy jó darabig nem nézem meg megint

persze hozzátartozik az is, hogy párszor láttam csak, szerintem legutoljára tíz éve

ami fura viszont, hogy mennyire jól emlékeztem minden buzi jelenetre, hogy mi után mi jön, szal nem is tudok mit nagyon hozzátenni

igazából ennek a filmnek tényleg mítoszromboló hatása van, pl. nem tudom ki hogy van vele, számomra a Birodalom egy évszázadok óta fennálló elnyomó geci állat diktatúra volt, erre kiderül, összvissz 16 éve létezik? WTF????

vagy a Jedik ahogy írtad is, ezek ilyen lagymatag politikusok, ha valami nem úgy megy ahogy szeretnék, gátlástalanul megbaszkurálják az agyad :D szörnyű látni, hogy ilyen puhapöcsök, nem csoda, ha szétbaszkodták a rendszerüket

ha meg Lucas ennyire gyerekeknek szánta, tényleg miért kell adózásról meg blokádról beszélni a második sorban? ilyen egy ratyigatyi baromságot, én nem értem ezt, nemhogy egy gyerek, amúgy nem hiszem, hogy gerekeknek készült, mert csak egy gyerek van benne, csak Lucas nem tudta eldönteni Adolf Hitlert honnét is mutassa meg

a CGI egyébként lejött a vászonról, pedig BluRayben néztem, és totál elavult 15 év alatt, bár nekem ez akkor se tetszett már egyszerűen az ILM nem tartotta ekkoriban a tempót, ezek az opálos formák, olajos színek, undorítóan kilógnak az emberek közül

az a vízalatti rész az valami burleszk akar lenni, hogy utaznak közben meg mindenféle szörny eszi egymást, :D

azt se vettem eddig észre, hogy Liam Neeson ennyit szerepelt volna a filmben, McGregort meg mennyire a háttérbe szorítják

a Midikloriánokat most azért keverte bele Lucas, mert úgy vélte kell valami áltudományosság, hogy a sci- meglegyen a fi-hez? mert egyébként zavarta, hogy csak lefantasysták?

meg tényleg ez a szűznemzés, vicc

jah még valami, hozzunk vissza erőltetetten mindenkit, akit cska lehet, R2D2-őt, C-RPO-t, még Jabba a Hutt is itt van egy mondatig (jézusom) egyedül Yodát éreztem helyénvalónak

na mindegy borzalmas élmény volt, sörrel, bebaszva jókat lehet rajta röhögni, miközben szarráfikázod, de egyébként inkoherens, következetlen, logikátlan baromság

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.12.12. 11:38:53

@Lazók György: ez durva sarkítás, szerintem 99-ben se a látvány miatt háborogtak az emberek, hanem az idióta történet, és mítoszrombolás miatt

egy Jurassic World legalább élvezetes volt, és beszippantott, a Terminátor élvezetes meg akciódús volt ez meg... meh

a Jupiter Ascending azért lehet ennél is szarabb :) bár könnyen lehet hogy az áltudományos baromságával (te most a dinoszauroszokról beszélsz?) ez egy szinten van

@Santino89: pláne hogy a blockbusterbe beletartoznak a képregényfilmek is...

Lazók György · https://rapidretro.blog.hu/ 2015.12.12. 12:04:55

@scal: Nincs itt semmi sarkítás, és nem arra gondoltam, hogy látványban jobb a Baljós árnyak a felsoroltaknál, hanem egészében.

A Jurassic World nekem leginkább unalmas és lélektelen volt, az olyan dolgokkal pedig, mint a terroristákra raptorokkal vadászni akaró rosszfiú, azt hiszem az idiótaságot is kipipálhatjuk. A Terminátor új része meg... Schwarzi pár pillanatára rá lehet fogni, hogy élvezetes, amúgy meg siralmas az egész.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.12.12. 13:18:59

@Lazók György: scalnak nagyon tetszett a Jurrassic World, meg a Genesys is, úgyhogy ennek tudatában "érdemes" társalogni vele :D

Oldfan 2015.12.12. 15:37:51

@scal: "valamiért úgy emlékeztem, hogy dicséred ezt a filmet, "
Hú, elég sok sör kellett hozzá, hogy ezt olvasd ki belőle...:)

Az egész előzmény trilógia nálam egy fekete lyukba való, hogy némileg stílusos próbáljak maradni, ha már "G. Dagobert Duck Lucas" esetében ez nem sikerült.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.12.12. 18:03:47

@Lazók György: unalmas és lélektelen a Jurassic World???? Akkor nézd meg a hármast, az első rész óta nem volt ilyen jó Jurassic Park film

szerintem ott a csávó mást akart, ez csak duma volt, hogy lássák, hogy "jó" célra akarják felhasználni, de hát látod, elég jól működött, az emberekre vadásztak :)

Az a baj hogy mindenki azt várja a Terminatortól amire az első két részben kapott, de azóta eltelt 30 év, nekem nagyon tetszett a visszafiatalítás, ahogy felkészítik a gyereket, és totál máshogy történnek a dolgok, nem éppen meggyalázásként inkább főhajtásként kell kezelni. John Connor mint színész volt gagyi, de mint főmonszta szerintem j kis húzás volt.

@Santino89: a Jurassic World továbbá Fieldnek is nagyon tetszett, ;) meg az egész világnak :D a Genisys meg Cameronnak, szal ennek tudatában érdemes tőle filmeket nézni

Te viszont gyorsan nézd majd meg egy félév múlva mindkettőt, mert addig sokat változhat a véleményed, mint azt tudjuk jól

@Oldfan: ezt már nem neked hanem Santinak írtam

Darkcomet 2015.12.12. 19:32:57

"A Baljós árnyak trükkjeire viszont nem lehet egyáltalán panasz, fantasztikusan használták a CGI technikát"

Pont ezért is volt sz.r a film. A CGI elvette az eszét Lucasnak. Mivel akkor még az ő kezében volt az ILM, piti pénzért csinált egy számítógépes játék intrót két órában. Kreativitás nulla, sztori jó lenne, de a forgatókönyv közepes, színészek gyengék, mint a harmatos libafos, minden csak is a látványról szól. Azért azt ne felejtsük el, hogy ugyanabban az évben mutatták be, mint a Mátrixot. Na, az lenyűgöző volt, többször is megnéztem moziba, viszont az Episode 1-ről úgy kijöttem a moziból, ahogy illik.

Darkcomet 2015.12.12. 19:38:30

@scal: Csatlakozom. A Jurassik World egy kifejezetten jó film, pedig valami hihetetlen rossz mozit vártam. Modern, de ugyanakkor frankón felveszi az eredeti film fonalát meg hangulatát.

Viszont a Terminator 5 viszont rém gyenge. És igen, az első két rész egy baromi nagy alapvetés a műfajában, és ha csak folytatás kedvéért gyártanak új epizódokat, akkor hagyják a picsbe az egészet, mert komoly kreativitás nélkül, csak a pénzért okádékokat tudnak majd bemutatni.

2015.12.12. 20:54:26

@scal:

Így igaz, a JURASSIC WORLD tetszett, mert azt kaptam tőle, amire számítottam: egy pörgős popcornmozit. Komámnál lehetőségem lesz a 3D-s verziót is megnézni: remélem, az sem okoz csalódást.

Ellenben az ötödik TERMINÁTOR nagyon nem tetszett, a másodiknál is nagyobb csalódást jelentett. Pedig nagyon vártam (mint minden Terimátor-filmet), és a trailerek alapján érdekesnek tűntek a klasszikus film újraértelmezett jelenetei. Szóval abszolút pozitívan álltam hozzá, mégse jött be.

2015.12.12. 20:58:30

P. S.: Ja, hogy a BALJÓS ÁRNYAK-ról is mondjak valamit. Régi barátnőmmel néztem meg, aki tán még nálam is nagyobb fannak számít. A hagyományok jegyében a Corvinban néztem meg, mint a klasszikus trilógia első részét. Nos, nekem se jött be a BALJÓS ÁRNYAK, időnként talán bele is aludtam, pedig moziban nem szoktam. Jar-Jartól agylobot kaptam, Amidala hülye sminkjét látva visszasírtam Leia kakaóscsiga-frizuráját. De a legjobban a szemmel látható erőlködés nem tetszett, hogy minden pillanatban valami különlegességet, valami spéci lényt stb.-t akartak mutatni, mintha csak és elsősorban ezért szerettük volna a klasszikus trilógiát. Hát én nem!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.12.12. 23:16:10

Az a vicc, hogy 3-CPO kapcsán azt mondja Luke az eredeti első filmben, hogy protokolldroidra nincs szükség a Tatooine-on.

Jar-Jart annyira jól animálták, hogy az első őserdei jelentben szinte kilóg a képből, még a vak is látta, hogy CGI. Mondjuk a Naboo-b minden élőlény bénán nézett ki, még az eredeti filmek bábjai is élethűbbek voltak...

dukeekud 2015.12.12. 23:24:31

Egyetertek a posttal, mert sok gyengeseg benasag van a filmben, kezdve termeszetesen a Jar Jar nevuvel.
(onmagaban jar jar miatt ujrakene forgatni a filmet)
De engem legjobban az zavar, hogy szerintem, nincs elege alatamasztva az, hogy Anakin miert lesz gonosz, mert ez a gyerekkorabol nem derul ki.
Leszamitva azt, hogy az egesz genetikai eredetu, es a midiklorián szarmazasa predesztinalta arra, hogy vegul Darth Vader legyen belole.

Galaxiscsirke 2015.12.12. 23:48:49

Korrekt kritika,egy dologgal nem tudok egyetérteni,ez a szinkron.Az bizony rossz. Nagyon rossz. Annyira,hogy szerintem a magyar szinkrontörténet legrosszabb képződménye,minden hang legalább 5 évvel fiatalabb,mint az eredeti.Teljesen tönkreveri a film hangulatát,és 6 lapáttal rátesz arra, hogy gyerekesebb az egész,mint kéne. A szinkron készítőinek nem ártott volna meghallgatni az eredeti,már csak azért is,hogy megfelelő magyar hangokat tudjanak találni. Annyira rossz,hogy én pl. képtelen vagyok ezt (meg a másik 2 részt) magyarul megnézni,mert ami eredetiben jól eltalált jelenet,azt a szinkron tönkreteszi.

dr. mesterséges színezék 2015.12.13. 00:05:44

@Santino89: "a jelenlegi blockbusterszínvonalhoz képest nem olyan rosszak ezek a filmek. "

Megvan annak az oka, hogy mostanság több csehszlovák filmszatírát kerítettem házhoz, mint mai alkotást.

dr. mesterséges színezék 2015.12.13. 00:17:17

@scal: " unalmas és lélektelen a Jurassic World????"

Amennyiben tekinthetjük unalmasnak, hogy film konfliktusforrása a százezerszer ellőtt tenyérbemászó és belátás nélküli katonaklisé, aki az aktuális szörnyetege(ke)t fegyverként szeretné felhasználni.

Ettől még lehetett a frencsájz többi része még szarabb (nem tudom, ezt is csak azért láttam, mert házhoz jött), de ezt nem tartom érvényes inerciarendszernek: egy film ne "ahhoz képest" legyen elfogadható.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.12.13. 01:10:04

@scal: ettől a te ízlésed még mindig embertelenül gáz, én meg továbbra sem vagyok mazochista

Advanced Flight 2015.12.13. 02:00:56

@dr. mesterseges szinezek: "Megvan annak az oka, hogy mostanság több csehszlovák filmszatírát kerítettem házhoz, mint mai alkotást. "

Gyakorlatilag én már nem járok moziba, pedig volt idő, hogy havonta....viszont megnéztem az Egészséges erotikát a minap, és ismét szénné röhögtem magam :-)

lutria 2015.12.13. 02:34:09

Ráadásul 3-CPO-ból többet is lehet látni a filmekben,-pl.ezüst színben-úgyhogy Anakin vagy lemásolt egy eredetit vagy szereld magad csomagban is lehetett kapni...
És amikor gyerekként félbehagyva otthagyta a Tatooine-on,mire 15-20 év múlva visszatért akkorra ki fejezte be a összerakását?

chrisred 2015.12.13. 07:51:27

Az összes többit félrerakva speciel abban nem látok semmi logikai bukfencet, ha egy csecsemőt az egyetlen ismert rokonához viszik, ezért ugyanazon a bolygón nevelkedik, mint az apja. Ezerszer érthetőbb, mint az, hogy valaki Obi-Van Kenobiról Ben Kenobira változtatja a nevét, ha el akar rejtőzni.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.12.13. 09:16:07

@chrisred: Nem logikai bukfenc a gyereket az egyetlen élő rokonhoz rejteni az apja elől? Nem logikai bukfenc, hogy Anakinban és Luke-ban akkora az Erő, mint addig semelyik jediben, de nem érzékelik egymás jelenlétét?

@lutria: A második részben már nála van C-3PO, gondolom lomizta az alkatrészeket.

@dukeekud: @scal: A midikloriános részben az a legszebb, hogy a Star Wars wikin az van fent, hogy Dart Sidious a mesterével az örök életet keresve az Erő segítségével meg akarta alkotni a tökéletes Sith lovagot, de nem jött össze és ebből született Anakin...

rio.pete 2015.12.13. 09:51:50

"A rajongók annyi év várakozás után nagyon nem ezt érdemelték, és ezt Lucas is érezhette, ugyanis egészen más szellemiségben folytatta a további epizódokat."

Ez alatt mit értesz pontosan? Semmit sem tanult az öreg a három prequel megírása és megrendezése során, a Baljós Árnyak után azt hittük, hogy a Klónok Támadása majd kiköszörüli a csorbát, erre rátett még két lapáttal a hiteltelen szerelmi történet és az értelmetlen CGI-orgia képében. A Sithek Bossszúja meg szimplán egy jó nagy plot hole, végtelenségig nyújtott fénykardpárbajokkal a végén, amin nincs miért izgulni.

chrisred 2015.12.13. 10:08:58

@Online Távmunkás: A császár elől, mert Obi-Van akkor még úgy tudta, hogy Anakin halott. A második kérdésre nem tudok válaszolni, mert fogalmam sincs, hogyan működik. De, valószínűleg az, hiszen Darth Vader közvetlen közelről sem érezte Leián, holott Qui-Gon az első blikkre levette Anakin erő érzékenységét.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.12.13. 10:59:19

@dr. mesterseges szinezek: persze ez igaz, de amikor már nem vársz semmit, és ennyire kellemes meglepetést szerez, akkor szemet lehet hunyni a kisebb baromságok felett,

különben is hanem a klisék a rosszak, épp attól válnak klisékké hogy elcsépelik a filmekben évtizedek alatt

@Santino89: az én ízlésem kibaszott ínyenc ;) te meg éppen eléggé mazochista vagy - max nem tudsz még róla -, hiszen folyamatosan rossz filmekre mész el moziba :)

lásd meg néha a jót is a rosszban, és csak szórakozz

Tapmancs 2015.12.13. 11:12:26

@Oldfan: "Pl: minden csili-vili szupertechnikás izé röpköd a levegőben mindhárom részben, ha kell, ha nem, holott a technikai fejlődés nem előzhetné meg az "Új remény" műszaki színvonalát."

Hát igen. Ezt anno úgy próbálták megmagyarázni hogy ezek voltak a "boldog békeidők", amikor még volt idő és forrás formatervezésre, egyedi járművek gyártására, stb. Aztán ennek a helyét átvette a tömegtermelés kockaformákkal. (Ami ugye az eredeti trilógia.)
Qrva gyenge magyarázat, de ez volt.

Viszont ha megnézed milyen díszes épületeket emeltek pl Pudapesten 100 éve és milyen kockákat ma, még lehet is benne valami. :)

Achmed, a hitetlen 2015.12.13. 12:01:18

A fenti véleményekkel nagyobbrészt egyetértek, de van két olyan apróság - illetve számomra nem annyira apróság -, amit eddig sehol nem olvastam:
- először is, a harci jelenetek koreográfiái döbbenetesen rosszak. Jedik harcolnak egymással fénykardokkal, de a mozgásuk alapján csak közepes színészek hadonásznak botokkal. Ez az eredeti sorozatban annyira nem is volt annyira zavaró, de aztán jöttek a kung-fu- és karatefilmek, ahol azért látni lehetett, mire képes az ember pár év(tized) gyakorlással. Ezek a jedik meg egész életükben ezt tanulták, akkor könyörgöm, hogy lehet ennyire pocsék a mozgásuk?
- ehhez kapcsolódik a második problémám, a jedik képzése. A három részből annyi derült ki, hogy a jedik fénykardokkal hadonásznak gyerekkoruktól kezdve. Ha ez így lenne, az három dolgot vonna maga után:
1. piszok kevés jedi élné túl a képzést;
2. a túlélők tele lennének művégtagokkal és sebhelyekkel;
3. mindegyik jedinek olyan mozgása lenne, mint Ray Parknak a második rész harci jeleneteiben. Na ott van tudás, nem csoda, hogy a fickót ketten nem tudják leverni. Amikor meg mégis, az olyan izzadtság szagú, hogy kínomban nem tudtam nevessek vagy sírjak. Anakin lóg egy darabig, aztán felugrik... na egy valódi jedi itt vágta volna ketté röptében. De nem, Darth Maul (szerepében Ray Park) nézi ahogy Anakin átugrik a feje fölött, megvárja, amíg a fénykard bekapcsol, és megvárja, hogy Anakin kettőbe vágja... Iszonyat gagyi.

Aztán ott van,amikor találgatják, hogy ki lehet a gonosz shit... ja nem, sith. Nekem ne magyarázzák el, hogy létezik olyan fénykardjára méltó jedi lovag, aki nem érzi meg, ha a közelében egy sith mester tartózkodik. Hát egy reikis meg tudja mondani, hogy a másik Rai vagy Usui iskolát végzett, nehogy egy jedi erre képtelen legyen... Borzalmas, na.

Szóval szerintem az egész jedi téma szörnyen nélkülözi a koherens koncepció árnyékát is. Egy igazi képzés valahogy úgy nézne ki, hogy a gyerekek harci oktatás mellett intergalaktikus diplomáciát, retorikát, etikát, táncot, politológiát, orvoslást, exobiológiát meg még hatmillió másik dolgot tanulnak, hogy amikor felnőnek, jedi lovagként megállják a helyüket harcosként és diplomataként egyaránt.
Vicces egyébként, hogy ez a fajta harcosképzés Stephen King Setét Torony regényeiben van jól leírva.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.12.13. 14:41:22

@scal: ínyenc? szóval ennek a szónak sem ismered a jelentését :D
mazochista akkor lennék, ha a t5-re, vagy a jurrassic worldre vettem volna jegyet. szerencsére egyik sem történt meg.
a szar dicsőítését továbbra is meghagyom neked, az úgyis jól megy :) én meg szórakozom inkább azon, ami tényleg jó.

@Achmed, a hitetlen: köszi a kiegészítést, a képzésről + sithekről tökre igazad van, illetve a harci dolgokat meg elhiszem, mert ilyen szempontból laikus hülye vagyok hozzá.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.12.13. 18:44:09

@Achmed, a hitetlen: A harci részeknél a legviccesebb Obi-van és Qui-gon mozgása, amikor az ellenféllel szemben állva körbefordulnak a fénykardot maguk előtt függőlegesen tartva. Ilyenkor bárki hátbaszúrhatná őket, de az ellenfél sose mozdul. Ez így volt a 4. részben is.

A semmit nem érző jedikre lehet az is magyarázat, hogy Darth Sidious az addigi leghatalmasabb erejű Sith, aki a teljes erejét a rejtőzködésre fordítja.

@chrisred: Obi-van az uralkodó elől rejti el, de ő is tudja, hogy hol nőtt fel Anakin, hisz a mentora volt évekig...

@Tapmancs: Az eredeti filmekben gyakorlatilag egy világvégi koszfészken és egy lepukkant csempészűrhajón kívül csak hafsereget látunk és hadi létesítményeket...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.12.13. 20:24:55

@Santino89: én se vettem egyikre se jegyet pont az olyan fanyalgók miatt mint te, pedig mindkettőt moziban kellett volna megnézni

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.12.14. 09:48:58

"Bár egy apró hiba azért akad; a fordítók valószínűleg nem voltak tisztában vele, hogy Darth Sidious és Palpatine kancellár egy és ugyanaz a személy, így előbbit Melis Gábor, utóbbi Grúber Hugó szinkronizálja. Viszont Natalie Portman-nek és a hasonmását alakító Keira Knightley-nak is egyaránt Zsigmond Tamara a magyar hangja. "

na utánanéztem, a filmben Knightleyt IS Portman szinkronizálja, vagyis a hangja ugyanaz, azért nem ismertem fel a smink alatt, mert bár digitálisan torzították, lényegében ugyanaz, Knightleynek olyan brit akcentusa van, hogy az ordító

szal ebben az esetben csak következetesek voltak a szinkronnál, szal én ezt hibának nem rónám fel

ezt egyébként tuti valami Naaaagy meglepinek szánta Lucas, kár hogy a film derékba lett kúrva, és ilyen apróságok nem mentették meg, meg persze az is, hogy minden cikk évekkel előtte közölte, hogy Portman benne lesz és kit alakít majd (emlékszem a Cinema minden hónapban közölt valami szupertitkos infót, fotót a forgatásról) meg különben is, Qui-Gon folyton úgy viselkedik mint aki pontosan tudja, hogy Padmé = Amidala, még direkt be is szól neki, mert tudja, hogy nem szólhat vissza :D

és különben is, mikor Porman játssza Amidalát, Knightleyt sose mutatják mint egy úrhölgyét, viszont mutatják a szörnyűségesen ocsmány Sophia Coppolát :D lol

Palpatine két különböző hangjánál kapcsolatban tuti rá akartak tenni egy lapáttal, és őt a Birodalomban egy nő alakította, aki egy maszkot felhúzott, egy férfi meg szinkronizálta McDormaid csak a Jediben alakította az öreg mestert

egyébként, hogy írjak jót is, nekem nagyon szimpi volt ebben a részben Palpatine, egy igazi ősgeci, totál megvezeti Amidalát, a jediket, öt perc alatt hátbaszúr bárkit, lényegében egy kis mini Trónok Harcát játszik, persze korántsem olyan ügyesen, és furfangosan, de nekem a színész is tetszik

az is tetszik, hogy sokat használják a Jedi erőket, pl a széllökést, meg az elmebaszkurálást, ami kicsit már komikus is

Darth Maul ikonikus ellenfél, kár, hogy tényleg nincs kihasználva, pl sose értettem, hogy miért így néz ki? Ez egy lény valami másik galaxisból? vagy elváltozások vannak az arcán a sötét erők használat a végett?

nekem a Tatooine se volt gáz, mert az legalább egy eredeti helyszín volt, (Marokkó) és a Naboo városai nekem túlságosan egy számítógépes játék, mondjuk a SimCity, vagy az Anno Domini sorozat városkáira emlékeztettet, gondolom hasonló motorral generálták őket, ma már nagyon kilóg a lóláb ezeknél a részeknél

a legszörnyűbb azonban, amikor CGI lények beszélgetnek CGI lényekkel, CGI lények harcolnak CGI robotokkal CGI háttér előtt, és akkor ezen ... nekünk... izgulni... kéne?

jah és hát van ám még valami amiről meg totál elfeledkeztem, hogy Lucas hogyan tudta a szart még szarabbá tenni, Yoda a DVD verzióig bábu volt, és szerintem tök jópofa, meg aranyos, erre a Blu-ray verzióban lecserélték egy CGI Yodára, ami minden szempontból szarabb volt, csakhogy passzoljon a másik két részhez, és ezt eddig nem is tudtam :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.12.14. 12:31:23

a régi blogról a kommentem, huh de jó, hogy áthoztam, így megmarad az utókornak:

Igen így megbocsátható a rajongásod e film után, gyerekként láthattad. :D

Egyébként szerintem is tök fölösleges gyerekként láttatni Anakint, mindig azt mondtam a Klónok kellett volna hogy az első rész legyen, és utána még valamit kitalálni, a Sithek elé, úgy lett volna normális trilógia. Igen egy kis idegesítő buzigyerek.

Ez a protokolldroid építés külön pontot érdemel :D ez megint egy tök izzadságszagú dolog amivel Lucas egybe akarta fűzni a két trilógiát.

Jar Jar-t asszem kitárgyaltuk. A hüllőgoofy nagyon jóó hasonlat, bár Goofyt én szeretem :D

Egyébként abban vitatkoznék veled, hogy mi is tetszik ezen a gumiszerű környezeten? Szerintem iszonyat gyorsan elavult, mindenen látszik, hogy CGI, Watto figurája erre pl tökéletes példa, a nagy pókhasával, vézna kezeivel. És a legidegesítőbb, hogy majd pont igen erre a versenyre teszik fel az univerzum jövőjét, mert nem hatnak rá az elmetrükkök. Szerintem Jedi, nem Jedi, simán elvehették volna tőle a kütyüt.

Maul szerintem titokzatos, de mindig azt hittem rá, hogy az ördög egyik manifesztációja :D

Lucas pedig vagy nem ért a nőkhöz, vagy nem tom, de miért pont a birodalom hercegnőinek kell a legröhejesebben kinézniük? Már Leia haja is hülyén festett, de Padméval aztán sikerült ezt is túlszárnyalni. Mint valami karikatúra úgy fest, az univerzum uralkodónője. Portman nem Portman, röhejes.

Azért ragaszkodik hozzá, mert sivatagban gyorsan lehet forgatni. Ha jól tudom Marokkóba mentek ki, vagy Tunéziába, és gyorsan lehet haladni, mert se térerő, se zavaró külső tényező. Ráadásul eredeti helyszínek és meg nem mondanád, hogy most eza Föld valójában, NEM A TATU ÍN!

Erre a midikloriános baromságról még nem is hallottam, de a Baljósat csak egyszer láttam, untig elég is volt. Majd talán végigszenvedem még egyszer csak a rend kedvéért.

Szerintem egy Darth Maul a dupla kardjával kivívta a tisztet hogy ketten támadhassanak rá, mindenesetre ezen azért nem akadtam fenn. Neeson nagyon jól hozza az öreg mestert, McGregor pedig mindebben a párja, bár az egész nagyon hasonlít a Csillagok Háborúja Obi Vanos halálára (lehet innen másolta az ifjú Obi van) :D

Abban igazad van, hogy a Jediket kicsit megfosztották a mítoszuktól, de szerintem Lucas be akarta mutatni, hogy nem minden abszolút fehér és fekete, ahogy az az első TRilógiában jellemző volt. A Jedik sem értenek egyet mindenben.

Ezt a szinkron hibát se vettem észre eddig. de LOOOL megaLOL, nem csoda, 1999-ben járunk az első szar évben, amikor a szinkron kezd gagyisodni

Egyébként szerintem is ez a béka segge, de ahogy olvastam írásidat, ebben megegyezhetünk.

Terézágyú 2015.12.14. 13:54:54

@Galaxiscsirke:
"A szinkron készítőinek nem ártott volna meghallgatni az eredeti,már csak azért is,hogy megfelelő magyar hangokat tudjanak találni."

nem itt volt az, hogy elküldték különböző szinészek próbamondatait Amerikába, és ott választották ki a megfelelőt?

Volt valami ilyesmi, hogy beleszólt ebbe az amcsi forgalmazó...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.12.14. 13:57:45

@Terézágyú: de igen, meg Lucas megtiltotta, hogy 5.1-nél rosszabb minőségű szinkron kerüljön rá, és ezért forgalmazták sokáig felirattal, mert ez ugye sztereó volt

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.12.22. 22:54:28

@Selkath - Nightwish rulez!: láttam Jar Jar ruhát tök olcsón, vegyünk karira? :D
süti beállítások módosítása