Ez a történet mindig kedves volt számomra, elsősorban az örökbecsű Disney rajzfilm miatt, de gyerekkoromban láttam a ’42-es Sabu-féle szuperprodukciót, a ’90-es években pedig a Maugli, a dzsungel fia volt életem második moziélménye. És míg Walt Disney utolsó munkája valóságos kultfilm, megunhatatlan klasszikus, több generáció kedvence, sőt a cég egyik legjobb alkotása, addig a Sabu-mozi festett hátterei és gyermeteg poénjai miatt a mai néző számára már gyakorlatilag élvezhetetlen. A ’90-es években készült film felett szintén csúnyán eljárt az idő, egyedül talán azért érdemes megnézni, hogy láthassuk a Trónok harca Cersei-ét romantikus naivaként. Az új film híre sem hozott különösebben lázba, aztán megjelentek az első kritikák, a kollégák pedig azt írták, hogy EZ a legjobb Dzsungel könyve-film.

Szerencsére nem hittem el, így csalódás sem ért. Azért a ’67-es mesét nehéz lenne utolérni, most sem sikerült, viszont ez nem jelenti azt, hogy a legújabb feldolgozás ne lenne jó, mert nagyon is az. Kezdjük ott, hogy a maga műfajában – családi film – nehéz lenne ennél jobbat mondani az elmúlt évekből. Dicséretes továbbá, hogy bár megtartotta az alapokat a Disney-rajzfilmből, mégsem másoltak le szolgai módon mindent, a történet során jó pár karaktert, eseményt teljesen átértelmeztek, így azoknak is tudnak újat mutatni, akik a farkasanyatejjel szívták magukba, hogy „Egy-két jó falat, elűzi minden gondodat”. Apropó, ha már itt tartunk, előfordul néhány dalbetét is a filmben. Nem mondom, hogy nagyon rosszak, de meglettem volna nélkülük, egyedül Ká kis intermezzója tetszett igazán. A magyar szinkron rendben volt, viszont majd mindenképpen esedékes egy újranézés, hogy halljam Bill Murray, Scarlett Johansson, Christopher Walken vagy Ben Kingsley alakítását.

A főszereplő kissrác, Neel Sethi amúgy remekül játszott; nem irigylem szegénykét, hogy ennyi idősen, színésztársak nélkül, zöld háttér előtt kellett mindezt végigcsinálnia. Egyrészt le a kalapom előtte, másrészt minden elismerésem a rendezőnek, Jon Favreau-nak, hogy mindezt kihozta belőle. Viszont mindez még kevés lenne a lelkesedéshez. Oké, átírták kicsit a sztorit, néhol sikerült meglepniük, de mégis, mi szükség van ezekre az élő szereplős, bőrlehúzós mesékre? Miért érdemes elmenni moziba megnézni ezt a filmet? Hiszen egy családi mozinak bőven megvannak a maga műfaji korlátai. Főleg ha már nem vagy gyerek, vagy nincs gyereked. És hát vagyunk így egy páran.

Ritkán mondok ilyet, de a látványvilág miatt. Miközben néztem a filmet, nem hittem el, hogy ezt az egészet egy stúdióban forgatták. Annyira élőnek tűnt a környezet, mégis teljesen egyértelműen egy idealizált dzsungelt láthattunk, ami tök jó, mert sokkal szebb, mint amilyen az igazi bármikor is lehet. Egy életre kelt mesevilág, ami tökéletesen illeszkedik ehhez a történethez, nem mellesleg ilyet és ezen a színvonalon mozivásznon még nem pipáltunk. Ilyenkor nem értem, hogy lelkesedhettek páran annyira a Majmok bolygója – Forradalomért, hiszen ott az akciójeleneteknél nagyon komolyan kilógott a CGI lólába. Itt meg nyakig merülhetsz az élményben, nem fognak kizökkenteni gagyi trükkök egy percre se. 

A környezet mellett az állatok animálása is tökéletes, és nemcsak a beszéd, a mozgás, hanem maga a koncepció miatt. A CGI animáció nem öncélú energiafitogtatás, hanem a történet és a film világának szerves része. Az alkotók nem a fotorealisztikus ábrázolásmódra törekedtek, hanem olyannak látjuk az állatokat és a dzsungelt, ahogy maga Maugli láthatja. Ezért van szükség a teljesen mesterséges környezetre, ami végig él-lélegzik, kicsit sem tűnik sterilnek. Talán a legjobb CGI-munka, amit valaha láttam.

Mert oké, poénos a film, helyenként izgalmas, pörgős, sőt van, hogy egészen drámai, de a lélegzetelállító látvány az, ami miatt érdemes elsősorban jegyet váltani rá. A többi összetevő csak nem rontja el az összképet.