"Ezt most tényleg kimondtam? Vagy csak gondoltam?"

Ma jó másnaposan sikerült felkelnem, és mire sikerült eljutnom a gépig, kitaláltam, hogy a Félelem és reszketés Las Vegasban nekem most jó film lesz. Így talán még bizarrabb élmény volt a film, mint egyébként.

Nagyon jól indult a dolog, zseniálisnak tartottam az egészet úgy, ahogy van. Depp hihetetlen amit itt alakít, teljesen eltűnik a figurában, Del Toro-t szintén alig lehet megismerni ilyen dagadtan, ilyen szerepben, de azért nem olyan átütő, mint Depp. A film nagyon humoros, nagyon eredeti mind a vágást, mind a trükköket tekintve. És rengeteg minden van benne, ami az elején teljesen és teljes joggal szegezett a székbe. Nem mintha egyébként fel tudtam volna állni. Aztán ugyanez folytatódott bármilyen dramaturgia nélkül, megállás nélkül. És az újdonság elvesztette a hatását, a különleges dolgok megszokottá váltak, a film pedig egyre kevésbé volt számomra érdekes. Nem tudtak érdekelni a szituációk, mert tudtam, hogy úgyse lesz belőle semmi, ráadásul egyre inkább felváltotta a rácsodálkozást az undor aziránt, amit szereplőink csinálnak. Nylván ez lehetett a cél, de ettől nem lett szórakoztatóbb a Félelem és reszketés Las Vegasban, egy idő után már inkább azt vártam, hogy legyen már vége.