A barbáros-fantasys filmek mezsgyéjén kalandozva igen hamar sikerült megérkezni a mélyponthoz. Ha a Conan, a barbár A kategóriás, a Vadak ura egy egész jó B film, a Conan, a pusztító pedig egy rosszabb B film, a Vadak ura 2 egy C kategória, akkor az Ator, a harcoló sas már egy igazi Zs-film.

A történetet innen-onnan lopkodták össze, eltekintenék a felsorolástól, eredetiségnek ne keressük a szikráját se. A színészek szupertehetségtelenek Miles O' Keefe-el az élen, aki mintha külön vigyázott volna, nehogy bármilyen érzelmet lehessen látni az arcán. Sajnos a csajok sem elég dögösek, hogy legalább miattuk érdemes lenne megnézni a filmet. A legidegesítőbb az egész Ator-ban, hogy mindent, de mindent elmagyaráznak illetve, kommentálnak a szereplők, ezzel totálisan hülyének nézve a nézőt. Annyira buta párbeszédeket is hallhatunk, amilyeneket csak el tudtok képzelni. A csatajelenetek még viccnek se jók, annyira rosszak, és bűzlik a film az olcsóságtól. A pókos csata a végén elképesztően szánalmas, de valahogy nem lehet mégse röhögni rajta. Ez pedig a legnagyobb baj ezzel a filmmel: néha bejátszik ugyan az annyira rossz, hogy már jó effektus, de az esetek többségében csak szenvedünk, és várunk a megváltó stáblistára, ami valahogy csak nem akar eljönni. Aztán, amikor mégis akkor boldogok vagyunk.

Egyetlen dolog tetszett az Atorban, ez pedig a főhős kisállata, egy édes, imádnivaló kis medvebocs, akinek nem adtak elég teret, pedig önmagában érdekesebb, mint az összes színész együttvéve. De igazából ha csak a kismedvét néztem volna másfél órán keresztül, akkor is sokkal jobban jártam volna, mint így.