Az Oroszlánszív annyira bejött az embereknek, hogy Jean-Claude végre lehetőséget kapott egy nagyobb költségvetésű akciófilm elkészítésére. A Dupla dinamit érdekessége mégis inkább abban rejlik, hogy Van Damme egy ikerpárt játszik benne. És igen, eljött az ideje, hogy bevalljam; volt Dupla dinamitos pólóm kiskoromban. A filmet magát is szerettem, valószínűleg pont azért, mert két Van Damme szerepelt benne. Meg persze egyáltalán nem értettem, hogy ez mégis hogyan lehetséges. A szüleim magyarázata sem mondanám, hogy igazán kielégített volna: „Hát összevágták!” Mi van? Mit? Igazság szerint még ma sem értem, hogy csináltak ilyesmit a digitális technológia filmes térhódítása előtt. Jó persze, sok jelenetnél egyértelmű, hogy dublőrt használtak, meg nyilván mai szemmel már észrevehető pár gagyibb megoldás, de összességében nem feltűnő. Lehet, hogy újra kéne néznem a Közös többszöröst is.

Térjünk vissza a filmre! Van Damme-nak először kell megpróbálnia színészkedni, hisz a két testvér igencsak eltérő jellem; az egyik balettoktató, a másik meg csempész. A balettoktató ennek megfelelően általában lerugdossa a statisztákat, míg a csempész inkább leüti őket. A csempész mindemellett jóval durvább, és nem csak a modorában; Valószínűleg ez a film tartja az egy főre jutó, legtöbb nyaktörés világrekordját. A másik Van Damme-ot pedig gyakran egy kicsit hülyegyerekként kezelik. Gyakorlatilag ezekben a külsőségekben nyilvánul meg, hogy mennyire mások. A mi Jean-Claude-unk pedig érezhetően fejlődött egy csöppet színészileg. Már sehol egy olyan idétlen grimasz, vagy olyan átlátszó műmachós húzás, mint mondjuk a Véres játékban. Itt kell említést tennem a magyar szinkronról is. Nagyon érdekes, hogy a két Van Damme-nak két különböző hangot választottak, ezzel még jobban elkülönítve a két karaktert egymástól. Gáti Oszkár volt már Jean-Claude az Oroszlánszívben is, inkább Józsa Imre érdekes. Ő szokta szinkronizálni többek közt Nicholas Cage-t és Mr. Garrisont is. Meglepő választás, és nem is lenne vele semmi bajom, ha a végső bunyóban nem vinné annyira túlzásba a hííííjá-zást. Egész jól sikerült a kis bunyó, de emiatt gyakorlatilag az egész átfordul paródiába. Ezt leszámítva ismét egy kiváló szinkronnal van dolgunk, amely jelentősen növeli a Dupla dinamit élvezeti értékét, még akkor is, ha egy rövidke jelenetben véletlenül felcserélték a két hangot.

Nézzük a többi karaktert! A pozitív oldalt erősíti még a testőr, Frank: az őt alakító színész teátrálisabban játszik a kelleténél, pedig szerepe nem igazán kívánja meg a ripacskodást. Ráadásul elég szomorú, hogy a végén nem merik bevállalni a halálát, mert az adott volna némi drámaiságot. Az ügyeletes jócsaj sajnos nem túl vonzó, hiába próbálják bombanőnek beállítani. A vele készült giccses, akrobatikus szexjelenet pedig teljesen kilóg a filmből, inkább valami elvont, C kategóriás szoftpornóba illene. Pláne, hogy igazából meg se történik a dolog, csak egyszeri képzelődés.

A negatív oldalon egy picit jobban állunk. Újra itt van a Véres játékból már megismert Bolo Yeung, aki csúnyább és kegyetlenebb, mint valaha. Mellette még egy leszbikus, izmos domina is szerepet kap, majdnem fele olyan jó, mint Xenia Onatop az Aranyszemben. A harmadik ilyen mellékgonosz egy sarkantyús csávó, aki úgy rugdossa hőseinket, hogy közben meg is vágja őket. A vele készült, sötétben játszódó jelenet egyébként a film csúcspontja. A két igazi főgonosz viszont borzasztóan halovány és feledhető. Ráadásul egyértelmű, hogy csak azért vannak ketten, amiért a főhősök is.

És végül az akciók: Vic Armstrong, a James Bond filmek akciókoordinátora dolgozott itt  is, így erre nem lehet sok panaszunk, de nehéz lenne kiemelni emlékezetes momentumokat. Az akciók elég intenzívek és kegyetlenek, de amúgy semmi különös. Rengeteg a kissé felesleges lassítás, néhol érezhető a hongkongi mester, John Woo hatása is, csak persze nem olyan lenyűgöző. A body count mindenesetre nagyobb, mint eddig bármelyik Van Damme filmben. Néhány látványos megmozdulással csempésztek bele némi verekedést a lövöldözős jelenetekbe. A híres spárgát Van Damme felbukkanása után egy perccel megkapjuk.

Összegezve a film legnagyobb érdekessége a két Jean-Claude szerepeltetése. Az olyan dolgokat nem említem, hogy nincs karakterábrázolás, vagy egy kis érzelem, dráma, hogy a cselekmény is elég logikátlan, mert ezeket a dolgokat senki sem várja el egy ilyen jellegű filmtől.