’’Véletlenül keveredsz mindig bajba, vagy élvezed is?’’

Ez a mondat gyönyörűen ragadja meg az eredeti trilógia, és az azóta elkészült két film közötti lényeges különbséget. Régen McClane hadnagy akaratán kívül lépett bele akkora szarba, amekkorából csak rengeteg szenvedés, vér és áldozat árán sikerült kikeverednie. Korántsem jókedvéből tette, amit tett, hanem azért, mert egyszerűen nem volt más választása. A vonzereje éppen átlagosságában, illetve józan paraszti eszéből eredt. Az első rész idején még volt tétje annak, hogy ’’úristen, telement üvegszilánkokkal a lába, alig bír majd menni’’. Most az ötödik részre eljutottunk odáig, hogy jóbarátunk Bruce Willis – határozottan nem McClane hadnagy – huncut mosollyal a száján veti bele magát a valószínűtlenebbnél valószínűtlenebb akciómókákba. Mert ugyan kit érdekel, hogy Csernobilban sugárzás van, ha éppen most élte túl, hogy leesett egy húszemeletes házról, és 15 gerendát áttörve ért földet, miközben teljes tűzerővel lőtte őt egy helikopter? Közben meg röhögünk azon, hogy tessék-lássék módon odafestettek neki egy kis vért, amivel persze mit sem törődik. Csak megy előre agyatlanul, azzal a biztos tudattal, hogy rajta nem fognak a golyók, vagy a gravitációk, és még mátrixos lassításokat is látni fogunk.

McClane változására a Bosszúvágy Paul Kersey-je lett immár a megfelelő analógia. Ott eredetileg még egy megkeseredett átlagembert láthattunk, aki kínjában fegyvert ragad, a harmadik epizódban viszont már magnólopásért gyilkolt, a negyedikben pedig videojátékhős lett. McClane egy baromi jófej, találékony, nagyon tökös, és esendőségében átélhető karakter volt. Mostanra egy vadbarom lett, aki kocsikat lop, tömeggyilkol megállás nélkül, úgy hogy közben a leghalványabb fogalma sincs, hogy egyáltalán miről van szó. Persze ez már az előző részben is nagy problémákat okozott. Éppen Scal említette az egyik kommentjében, hogy a negyedik nem állja az összevetést a trilógiával, de 2007-ben annyira gyér akciófilmek készültek, és akkora hiány mutatkozott, hogy ennek köszönhetően mégis értékelték az emberek az efféle szórakozást. Ilyen szempontból ez a mostani nagy hátrányba került, mert manapság már szerencsére nem állunk annyira rosszul.

A nagy kérdés pedig teljesen adott: melyik rész a rosszabb, ez vagy a negyedik? Az akciójelenetekre piszok sok pénzt verhettek el, de annyira nem látványosak,  vagy élvezetesek, hogy emlékezzünk rájuk, viszont egyértelműen a negyedik rész teljesen irreális hangvételét folytatják, ami baromi rossz hír. Ezúttal McClane ismét káromkodik, ami alapvetően jó pont lenne, az író csak azt az egy apróságot felejtette el, hogy a nézők nem magát a káromkodás tényét szerették annakidején, hanem hogy a mi drága zsarunk mindezt jó humorérzékkel adta elő. Itt meg azon kellene röhögnünk, hogy  ’’De jó vakáció, bazmeg’’. Hogy egy klasszikust idézzek a Tiszta románcból: ’’Ennél még a faszom is szellemesebb.’’

Gondolom, mondanom sem kell, hogy az első rész parádésan kidolgozott forgatókönyvének, vagy bármiféle izgalomnak tökéletesen búcsút inthetünk. Van helyette egy kifejezetten szar partnere Bruce Willisnek, de legalább nem olyan erőltetten gáz, mint a hacker srác, és szerencsére futotta néhány jó poénra is. Sajnos nagyon erőltetett lelkizések szintén helyet kaptak, a történet legvége pedig annyira giccsesre sikerült, hogy azt már elképzelhetetlen lenne fokozni.

De most komolyan kérdezem: van valaki ennél többet várt? Hiszen a Max Payne rendezője hozta össze ezt a mozit! Az az ember, aki egy lehetetlenül jó filmes alapanyagból képes volt egy középszar szemetet gyártani. Aki nem játszott az eredeti játékkal, annak persze fel sem tűnik a probléma, hiszen lát egy átlagos mozit. De ha volt valaha bármi közöd az eredetihez, akkor garantáltan sugárba fogsz okádni attól, amit ez a tehetségtelen szarházi összefércelt belőle. Ezúttal is pont ez a helyzet. Minden irreális baromságával együtt, egy egyszeri szórakozásra megfelel a Die Hard 5, mert jó a tempója, leköti az ember figyelmét, elhelyeztek benne pár korrekt poént, de ha szereted a sorozatot, akkor pontosan tudni fogod, hogy ez a mostani bizony egy kalap szart sem ér. Még akkor sem, ha nekünk külön poén felfedezni a budapesti helyszíneket.

És ami a legszomorúbb, hogy az előzetesben vetkőző szexi dög jelenetét hosszabban mutatják a trailerben, mint magában a filmben. Mary Elizabeth Winstead feltűnésének kifejezetten örültem, de a csaj egy kicsit kikerekedett az előző rész óta, ami nekem elég meglepő volt, bár végülis így is cuki. Ezek persze már csak a legapróbb kötözködések, nem ez a lényeg. A Die Hard 5 nem egy nézhetetlen vacak. Nem is annyira rossz, mint amennyire lefestettem az imént, még egy viszonylag váratlan fordulatra is futja belőle. Egy átlagos B filmes akcióparádénak elmegy egy szombat estére, egy könnyed kikapcsolódásnak, ahol a szuperisten Bruce bratyó hatvanévesen is lever mindenkit. A magam részéről ezzel az égegyadta világon semmi bajom nincs, csak akkor ne nevezzék ezt a mozit Die Hardnak, mert ez barátom nem az. Persze, értem én, ha nem ez lenne a címe, akkor valószínűleg a kutya sem nézné meg.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!