Azt szeretem magamban leginkább, hogy iszonyatos rendetlenség vesz körül. De minden téren. Így folyamatosan meg tudom magamat lepni. Például egyik nap is gondoltam kicsit rendezem a filmjeimet, már azt sem tudom melyiket kitől kaptam. Erre ráakadok erre a Michael Caine gyöngyszemre 2007-ből. Fene tudja mióta porosodott már a vinyón, azt se tudom ki adhatta. Belenéztem milyen, és alig bírtam meggátolni magam, hogy ne onnan nézzem tovább, annyira lekötött lassan csordogáló történetével, finoman felépített karaktereivel. A filmet többször is elkerülhettem az eredeti címe miatt Flawless - hogy lehet ezt ilyen bénán meg túl spoileresen fordítani? Meg ugye ráadásul létezik egy másik Flawless is 1999-ből ami a buzikról szól, és azokat nem nagyon szeressük. Ráadásul még láttam is, úgyhogy totál véletlen hogy ebbe belenéztem, nem csak vakon töröltem a francba.

Ez a film azonban Londonba kísér el minket, ahol az 1960-as évek legnagyobb gyémántrablása ment végbe, de sokáig nem is ez a lényeg. Egész egyszerűen csak jó nézni a filmet, ami annyira angol, hogy az már maga örvendetes. A szürke, hideg színek használata, a csendes, de hallható zörejek, a nyugodt, kimért párbeszédek, az egész hangulat felfestése valami parádés. Azután megismerjük főszereplőnket, a London Diamond Corporation egyetlen női menedzserét, aki persze a kor szexizmusa miatt képtelen feljebb lépni a ranglétrán, és egyhelyben vesztegel. Ekkor ért a második meglepetés, hogy Caine egy filmben jó, az már szinte egy alap elvárás, de én Demi Moore-t soha életemben nem tartottam semmire. Szerintem még csak jól se nézett ki soha ezzel a szögletes állal, Bruce Willis ezer jobb nőt foghatott volna magának, emiatt őt se tartottam teljesen normálisnak. Vitatott szépsége mellett azonban tehetsége egy szikrányi sem volt, legalábbis a filmek amiket láttam tőle - Zaklatás, Striptease, J.I. Jane. - rövid úton meggyőztek, hogy ezt a nőt kerülni kell mint a pestist.

Itt viszont egész egyszerűen remek, és azt kell mondjam ő viszi a filmet, Caine csak alájátszik, remekül kiegészíti. Nyilván ráébredt, hogy már túl van azon a koron amikor a szépsége ér bármit is, úgyhogy gyorsan elővette színészi kvalitásait. Gyönyörűen bemutatja Laura tipródását, hogy az egész életét a munkájába ölte, mert azt gondolta lojalitása hosszútávon kifizetődik, erre most egy pillanat alatt készek megválni tőle ráadásul egy olyan ügy miatt amiben sikert ért el, egész egyszerűen csupán nem bíznak benne. Ő meg ott áll család, munka nélkül, túl a negyvenen, egy olyan társadalomban, amely felfogása szerint a nőnek a főzés, mosás takarítás való.

Ekkor áll elő őrült tervével a takarító Mr. Hobbs. Dolgozzanak össze, és fúrják meg a céget, annyi a széfben a gyémánt, hogy egy kávésbögrényit igazán nem fognak észrevenni. Laura egyébként is elgondolkodott már ezen, de mint a legtöbb ember ő is túl gyáva volt ahhoz, hogy belevágjon. Mr. Hobbs terve azonban egész egyszerűen kikezdhetetlen, hiszen az elmúlt harminc évben volt ideje mindent aprólékosan kidolgozni. Azonban az utolsó pillanatban bosszantó légy rondít bele, ugyanis a cég új biztonsági rendszert szerel be, amiben ezúttal már kamerák is helyet kapnak - a legújabb technikai vívmány. Így Mr. Hobbs lebukásmentes terve hirtelen törékeny tojástánccá változik.

És igazából itt kezd maga a film kinyílni, egyre jobban megmutatván az újabb és újabb rétegeit, amitől többé válik, mint egy újabb heist-movie, ami megmutatja, hogy a pitiség az minden szinten pitiség. Sőt az igazi londoni úriemberek is képesek kikelni magukból, van ám az a pénz, és a biztosítók nem csak a kisembert hitegetik éveken keresztül, hogy a beléjük fektetett bizalomért egyszer majd milyen jók fog jönni a "biztosításuk".

Michael Radford filmjében Moore, és Caine mellett az összes mellékszereplő is nagyon ott van az összes jelenetben, Lamebrt Wilson a detektív szerepében pedig különösen emlékezetes, ahogy lassan, de biztosan felgöngyölíti a "tökéletes bankrablást". A rendező olyan filmek után, mint a Neruda Postása, az 1984, vagy a Velencei kalmár teljesen más vizekre evezett, de briliánsan megoldotta a feladatot.

Vagyis ezért nagy a fájdalmam az idióta magyar cím miatt, ugyanis ez a film olyan mint a rablás maga: Hibátlan.