Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Nyomás (1999)

2014. november 05. - Lazók György

Aki kíváncsi rá, hogy milyen lehet a Ponyvaregény tiniváltozata, annak nem kell mást tennie, mint előkeresnie az indie filmesből blockbuster gyárossá vált Doug Liman (A holnap határa) korai zsengéjét. A Nyomás három szemszögből meséli el egy rosszul alakuló éjszakának az eseményeit, melyek ugyanabból a vegyesboltból indulnak ki. Az első felvonásban a pénztáros Ronna (Sarah Polley) alkalmi drogdílerkedése vesz kedvezőtlen fordulatot, majd tenyérbemászó kollégája, Simon (Desmond Askew) és barátai kerülnek a középpontba, akik Las Vegasba ruccanva kerülnek méretes zűrbe. Végül a két meleg szappanopera sztár, Zack és Adam (Jay Mohr és Scott Wolf) megpróbáltatásait követjük végig, akik Ronnától eredetileg drogot rendeltek, de nem önszántukból.

go-1.jpg

A Nyomás annak ellenére is szórakoztató tud lenni, hogy nem több egy Tarantino imitációnál. A történet előrelendüléséhez különösebben nem hozzájáruló lezser párbeszédeken és az egyre halmozódó bizarr szituációkon már plágiumgyanúsan tetten érhető az alkotók szándéka, hogy példaképük nyomába lépjenek. A szerzői kvalitásokban megmutatkozó különbségeken túl az a gond, hogy az ő szereplőiket sokkal nehezebb megkedvelni, mivel túl gyakran köszönhetik önnön hülyeségüknek, hogy bajba kerülnek. Ha aztán ki is másznak belőle, rövidesen újabb lehetetlen helyzetben találják magukat, ami egy idő után jobbára csak fárasztó. A színészgárda nem rossz, sok a fiatal tehetség köztük. A társaságból kiemelkedik Timothy Olyphant, aki úgy tud a legjobb arc lenni, hogy közben ő a legveszélyesebb is.

go-2.jpg

Míg a Ponyvaregényben az önmagukban is fantasztikus epizódok egy remekművet alkottak, a Nyomás ingadozó színvonalú részei a kezdetektől fogva széthullással fenyegetnek. Az író John August (Charlie angyalai) nem annyira frappánsan, mint inkább erőltetetten kapcsolja össze a különálló sztorikat. A néhány jobb poénnal szinten tartott film a harmadik epizódnál fut végképp zátonyra. A szexuális orientáltságuktól függetlenül rém ellenszenves Zack és Adam mintha csak a meglepetés kedvéért kerülnének fókuszba. Afférjuk a William Fichtner által megformált, egyre furcsábban viselkedő rendőrrel nem csupán idő előtt megoldódik, de érdemleges kifutása sincs. August nem tudja a végkifejletbe se beilleszteni a párost, ezért az utolsó negyed órára a Katie Holmes játszotta harmadik pénztárost rángatja vissza, akivel eredetileg is foglalkoznia kellett volna.

go-3.jpg

A filmnek lett egy kis kultja, de mostanra inkább a később befutott közreműködők miatt lehet érdekes. A figyelmesek a fiatal Melissa McCarthy-t is kiszúrhatják egy beugró szerepben. A rendező Doug Liman már itt megmutatta, hogy technikailag felkészült, könnyed stílusú mesélő. Nála jóval kiforratlanabb a forgatókönyvet jegyző John August, akinek ez még amolyan szárnypróbálgatás lehetett, amiből csak annyi látszik, hogy van humora. Bár Tim Burton segédletével tisztes pályát futott be és többé-kevésbé megtalálta a saját hangját, azonban tehetsége később se hágott tarantinoi magasságokba. A Nyomás a maga idejében szimpatikus próbálkozás volt, ám ebből a távlatból már világosan látszik, hogy a Ponyvaregény hatására készültek ennél lényegesen jobb filmek is.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.11.05. 15:52:03

ez a film felkeltette az érdeklődésem, nagyon jó indikátorral rendelkezik :D
süti beállítások módosítása