Vendégkritikánkat olvashatjátok.

Tom Cruise ismét akcióban, és én ezt nem bánom, remek moziélményen vagyok túl. IMAX 3D, kóla, meg a többiek. A látvány nagyon ütősre sikerült, a drámai pillanatokban többször síri csend vagy mély morajlás társult mindehhez. A 3D kicsit elmosódott, amikor a kamera gyorsan svenkelt, de még az sem volt olyan zavaró, mint a Bourne-sorozat Parkinson-kóros operatőrjének keze munkája.

Ami különösen tetszett a filmben, hogy nem pusztán a remek látványról szól. Igen, véleményem szerint egy olyan „atyaúristen, az ufók/zombik/anyád elfoglalja a Földet” filmet sikerült leforgatni Tomasson Cruisoe-val a főszerepben, melynek a története is igencsak érdekes. No, nem az eleje és a vége, hanem úgy a közötte lévő események, amik nagyon jó, ötletes forgatókönyvírói munkáról árulkodnak. A történet maga nem tudom, hogy mennyire lehet eredeti, hiszen minden lényegi részét már több filmben is láthattuk, ilyet azonban, így összegyúrva én még nem.

Az egész történet központi eleme az idő. Konkrétan olyan, mintha egy videójátékot kellene kijátszani very hard fokozaton. Addig kell próbálkoznod, amíg nem sikerül, de közben egyre többet tudsz a pályáról. Azt kellett megoldani, hogy ebben a videojátékszerű időszerkezetben a történetet anélkül el tudják mondani, hogy a néző agyában katyvasz keletkezzen, és a történet lineáris cselekményelemei a megfelelő helyre kerüljenek a kirakósban. Szenzációsan oldották meg ezt a feladatot, bár néha ügyesen visszaéltek az ebből adódó lehetőségekkel; néha nem érthető, hogy miért cselekszik az adott szereplő úgy, ahogy, de nyugalom, utólag minden kiderül. Mindez egyébként nem zavaró, sőt néha még jó ütemet is ad az egyébként is jó, dinamikus cselekménynek, majd meglátjátok.

Külön felüdülést jelentett – amit nem várnánk egy ilyen stílustól – a humor jelenléte. A helyzet az, hogy végre nem vagyunk Jeff Goldblum és Will Smith (A függetlenség napja) belső poénjaira kárhoztatva. Igen, bizony, Cruisoe karaktere vicces szituációkba keveredik, elsősorban az időszerkezet miatt, ezért a halálból is folyamatosan viccet tudnak csinálni. A non plus ultra talán az lenne, ha Cruisoe maga humorizálna, de szerintem egyáltalán nem viccesek a labdán egyensúlyozó elefántok.

A színészi munka véleményem szerint egész jó. Néha Cruisoe túljátssza a szerepet, de no, nem az az ő pályája (majd megértitek). Péntek aka Emily Blunt jobban játszik, mint főhősünk, jobban alakítja azt a szerepet, melyet az időszerkezet rászab. A két főszereplő romantikája – az épeszű forgatókönyvíróknak hála – csak alig-alig tud kibimbózni. Az „ismerkedni” vágyók megtanulhatják a történet alatt, hogy hogyan kell rátérni a lényegre, de ez ugyebár nem túl bonyolult, ha tudjuk, hogy mit tartogat a jövő.

Összességében a film tetszett, nemcsak mint sci-fi – bár abban igazán újat nem hozott –, hanem mint jó dramaturgiájú sztori is.