A '80-as évek csak nem akar véget érni. Ki gondolta volna, hogy negyven évvel később is ugyanazokat a hősöket fogjuk nézni? A Beverly Hills-i zsaru első két része után Eddie Murphy volt a király, azonban a harmadik filmre már nem ült olyan magabiztosan a trónján. Visszatekintve neki is ciki lett mennyi kétes értékű produkcióból vette ki a részét, de akkoriban a pénzszámlálás mellett ezzel nem volt ideje foglalkozni. A Beverly Hills-i zsaru III-at nyíltan kiosztotta nem egyszer, ami annyira mellé ment, hogy évtizedekbe telt mire a franchise magához tért. Murphy többször próbálkozott a feltámasztással, de egy lefújt tévésorozat pilot-epizódja volt a legtöbb, amire jutott. Az utolsó részből kihagyott producer, Jerry Bruckheimer és a Netfilx feneketlen pénztárcája kellett ahhoz, hogy a detroiti nyomozó, Axel Foley újabb kiruccanást tehessen Los Angelesben.

A tanulság, amit levonhatunk mindazoktól a visszatérőktől, akik elárasztották ezt az évtizedet, hogy nincs nagyobb szívás, mint öregnek lenni. Akiket szerettél azok vagy halottak vagy árnyékuk egykori önmaguknak. Ha van gyereked, jó eséllyel utál. Nagy valószínűséggel elváltál és, ha netán van még valami, ami érdekel, mint például a munkád, akkor küszöbön áll, hogy azt is elveszik tőled. Lehetsz te akár John McClane vagy Indiana Jones. A hatodik x-en túl mázlistának érezheted magadat, ha egy-kettőt rendbe hozhatsz azokból a kapcsolatokból, amiket a megbánásokkal teli, szánalmas életed során elbaltáztál. Én nem is sejtettem, hogy így akarom látni azokat, akikért fiatalon odáig voltam, azonban Hollywood kitartóan igyekszik felnyitni a szemem. Alig várom a Halálos fegyver 5-öt, amiben Riggs és Murtaugh demensen maguk alá szarnak az öregek otthonában.

Addig is itt van nekünk Axel Foley, akinek már nem kell dzsekit hordania, hogy pufinak nézzen ki. Miután a gyerekét korrupt zsaruk vegzálják, egyből a segítségére siet, amit az ügyvéddé cseperedett leányzó (Taylour Paige) úgy hálál meg, hogy amikor csak teheti, közli vele, menjen haza! Megható, hogy a készítők tényleg elhiszik, érdekel bárkit ez az elcsépelt családdráma! Olyan vérkomoly arccal nyomják, hogy ellenőriznem kellett a film adatlapján, hogy ez ugye elvileg egy vígjáték? Az elbizonytalanodást erősíti, hogy mikor a Axel bepróbálkozna azzal, hogy lyukat dumáljon valakinek a hasába, azt úgy kezelik, mintha nekik is kínos volna. Többnyire még csak be se válik a humoros svindlire tett kísérlete. Az első részből ismert Hotelben is nekikezd a régi számának, majd hirtelen közli, hogy ő ehhez túl fáradt és feladja. Micsoda kikacsintás! Ez a jelenet valójában a teljes film dióhéjban.

Akarta ezt a folytatást bárki is megcsinálni? Eddie Murphy kényelmesen elvan, mint, aki csak hobbiból van itt, de még ebben az energiatakarékos üzemmódban is képes megnevettetni. A negyedik rész vastagon megmártózik a nosztalgiában, akit tehát még nem temettek el az beköszön. Szegény John Ashton (Taggart) mozogni is alig tud, de úgy örül, hogy meghívták a buliba, mintha a normandiai partraszállást ünnepelnék. A viharvert Judge Reinholdot (Rosewood) a film végéig raktárban tartják és helyette inkább a fessebb kiállású Joseph Gordon-Levittet vagy a szimpátiára hiába pályázó Taylour Paige-et rakják Murphy mellé. Ahogy szinte mindenkinek, nekik se akad túl sok érdemi tennivalójuk. Kevin Bacon pedig úgy szeretne rohadt gonosz lenni, de azt nehéz a kispadon ülve. Paul Reiser is benne volna a poénban, ha az algoritmus hagyná érvényesülni. Még Bronson Pinchot a senkinek nem hiányzó Serge-ként igyekszik a legtöbb komédiát a filmbe vinni, de pechjére se új, se jó vicceket nem írt neki a chatbot. 

A zene olyan szinten használja újra az összes témát, melyet anno Harold Faltermeyer írt, hogy tisztességesebb lett volna az ő nevét kiírni Lorne Balfe feltűntetése helyett. Az akciójeleneteken látható a nyoma annak, hogy a Netflixnél nem sajnálták rájuk a pénzt, mégis unalmasan vannak megrendezve. Kétlem, hogy az elsőfilmes Mark Molloyra az elődjeiéhez akár távolról is hasonlító nagyívű karrier várna. Ha van, ami átkozottul hiányzik a filmből az a kreatív erő. A Beverly Hills-i zsaru: Axel Foley lagymatagabb egy negyven éves érettségi találkozónál, ahol az összes megjelent a régi sztorikból él. Nem is akar mást, mint tételről-tételre újfent előadni ugyanazt. Jóval fáradtabban persze és csak tapogatózva, hogy mitől működött a móka a '80-as években. A folytatás egyetlen szerencséje, hogy a harmadik részt szinte lehetetlen alulmúlni. Jerry Bruckheimer boldog lehet. A Top Gun: Maverick és a negyedik Bad Boys után megint sikeresen fejte meg a múltat. Nincs kétség afelől, hogy az új Beverly Hills-i zsaru is tejelni fog neki. Az, hogy darabos és savanyú a tej, amit ad nem számít. A lényeg, hogy ismerős a doboza.

Ha tetszett a kritika, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4