Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Megszállva (2014)

2015. december 22. - scal

Ezt a filmet nagyjából féléve mutatták be Spanyolországban, így kiérdemelte a legfrissebb versenyző címét, amit az idei KAFF-on láthatott a nagyérdemű. Kapott egy díjat a végén, bár szerintem kicsit érdemtelenül. Tudom, tudom, én meg a hozzáállásom a spanyol filmekhez, de a Megszállva a lehető legtökéletesebb példa, miért is ódzkodom a katalán kultúrkörtől.

pos-eso-005.jpg

Szóval kezdjük ott, hogy ennek a filmnek egyetlen önálló gondolata nincs. Valamennyi szegmensét úgy ollózták össze egyéb filmekből. Főhősünk, LENIN atya úgy nyit mintha csak Indiana Jones klónja lenne, keres egy keresztet, és meg is találja. Ekkor persze még fogalmunk sincs róla, hogy hősünk pap - bár a cím alapján ez könnyen kitalálható. Ekkor a történet vesz egy svédcsavart és az Ördögűző történetét kezdi szinte pontról pontra másolni. Csak itt nem egy nő, hanem egy kisfiú lesz az, akit megszáll a gonosz.

Aki Damien az Ómenből. De fogunk kapni utalást a Hellraiserre, a Gonosz halottra, a Ragyogásra, sőt még a Dragonballra is - elvégre Szívtelen Sátán öklendezte ki a száján a tojásokat, melyekből aztán kikeltek szolgái. Szóval szinte minden horror és nem horror filmre kapunk egy utalást amit a filmipar az elmúlt negyven évben kitermelt magából, és felismerheti egy rajongó - vagy egy nem annyira rajongó, mert ha én nem rajongok valamiért, az a horror.

Ugyanakkor a tisztelgés - mert nyilván annak szánták - ilyen fokú egymásra halmozása önmagában még nem tesz jóvá egy filmet. Emiatt totál értelmetlenül állok a díjazás előtt, ha pedig megemlítem, hogy a gyurma animáció, bár teljesen jól néz ki, egy az egyben az Aardman karaktereit koppintja, akkor már sejtheteitek mennyi önálló ötlet maradt a 81 percnyi játékidőből. Kapunk egy kis elismerendő vallás és médiakritikát. És annyi brutalitást, hogy az alkotók véleményem szerint túlságosan átestek vele a ló túloldalára. Amikor a pszichológus hazamegy és válogatott módszerekkel legyilkolja a családját, az ott bőven túlmegy a jó ízlés határán - mondom ezt, úgy hogy a Happy Tree Friendsen bármikor szétröhögöm a belem.

pos-eso-003.jpg

És bizony az a baj, hogy ez csak fokozódik a filmben a legvégéig, amikor az ördög megmutatja ki a - khm - legtökösebb a pokolban. Szóval gyereknek megint csak nem lehet ajánlani. Az összefüggéstelen történet, - legalább három szálon futnak a cselekmények, amiből szerencsétlen Lenin atyára jut a legkevesebb játékidő, pedig az ő leépülése valóban érdekesre és viccesre sikeredett - megint csak lefelé húzza a mérleget, ahogy az sem túl szerencsés, amikor afféle deus ex machinaként hirtelen megoldódik egy-egy aprólékosan felépített probléma és az alkotók könnyedén túllépnek rajta.

A film sokkal ütősebb - és szerintem jobb is - lett volna, ha csupán egy tömős félórás filmet készítenek az alkotók, kivágják a rengeteg sallangot, és a felesleges köröket. Nagyon unalmas, amikor a kisfiút, már a huszadik módon próbálják meggyógyítani - úgyis tudjuk, hogy itt csak Lenin atya segíthet. Magyarán továbbra is úgy vagyok vele, a spanyolok olyan filmeket gyártanak mint a magyarok: leginkább saját lakosságuk érti a poénjaikat, de elvégre nekik is készülnek ezek a filmek. De láss csodát, mégis megértettem miért kaphatott díjat, mert a KAFF-on vetített egész estés versenyfilmek közül, temérdek hibája ellenére ez az alkotás, még mindig ki tudott emelkedni.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása