Folytatom a 2. Magyar Filmhéten bemutatott animációs filmek ismertetését. Ebben a blokkban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság önálló hatáskörű szerve, a Médiatanács által támogatott rajzfilmeket veszem szemügyre. Elöljáróban annyit mondanék, hogy nekem ebből a blokkból került ki a legtöbb didaktikus, túlságosan hosszú vagy épp unalmas alkotás. Érdekes módon szinte az ÖSSZES jelöltet is ebből a halomból választotta be a zsűri, és nem utolsósorban több alkotás már zöld utat is kapott, hogy rajzfilmsorozat készüljön belőle. Ez elsőre örömtelinek tűnhet, de majd érjünk el oda, és megértitek, miért nem ujjongok.

A mesemondó

A fenti kép meg is magyaráz mindent. Berta Enikő huszonnyolc perces rajzfilmje (?) a Magyar Népmesék... hát spin-offja? Ahonnét a híresebb visszatérő szereplők – csillagszemű juhász, az öreg király stb. – kiszabadulnak, és megpróbálnak boldogulni az emberek világában. Meg akarják találni a Mesemondót. Azonkívül, hogy nem rajongok azért, hogy egy rajzfilmet keverjenek a szemmel láthatóan segítségre szoruló színészi alakítással bíró hús-vér szereplőkkel... ez a történet hihetetlenül érdektelen. Már a tizedik perc után nem tudott lekötni, hogy hogy félóra után. És akkor ezt gyerekekre lőtték be, mert ehhez megfelelően bugyuta is. Elárulok valamit. A gyerekek nem bugyuták. Némelyikük okosabb, mint egy felnőtt. Nem hiszed el? Próbálj már meg gyököt vonni számológép nélkül. Na, ugye!

A Négyszögletű Kerek Erdő – Szörnyeteg Lajos, jaj, de álmos

Na, most kezdjem azzal, mennyire utálom Lázár Ervin „mesevilágát”? Hát nem szeretem, az tény – amihez köze lehet annak, hogy a debil baromságai miatt jó pár éjszakát átszűköltem a kiságyam takarója alatt –, de itt a megvalósítás jobban kiverte a biztosítékot. Mert ez is ilyen stop motion lenne, de annyira groteszkek a figurák, hogy ez a tipikus példája annak, amikor a tartalom és a forma szerelemgyereke meg is születik. Na szóval nem tetszett Horváth Mária hétperces műve sem, de mivel ez egy alcímmel ellátott alkotás, gyanítom, hogy rég zöld utat kapott, és újabb gyerekek generációit nyomoríthatja meg szellemileg, lelkileg, meg mittudomén hogyan. Magam részéről maradok a Lukas, a rongytigrisnél.

Az Árpádok emlékezete – III. Béla király

Ezt a rajzfilmet tavaly láttam a KAFF-on, azt hiszem, ott talán meg is említettem. Jankovics Marcell legújabb produkciójáról van szó, amellyel úgy tűnik, folytatni szeretné a nagy sikerű Mondák a magyar történelemből sorozatát. Na most én azt imádtam, az úgy tökéletes, ahogy van. Ez viszont kb. mint egy újabb púp a hátamra. Vagy ha már folytatja, emeljen ki érdekes szegmenseket, mert ez így árnyéka az egykori zsenialitásnak: történelmi nevek, helyek, meg évszámok egymásra dobálva, 14-16 képkocka/ másodperc alatt pergetve. Naná, hogy bekerült a legjobb ötbe. Megjegyzem, totál érdemtelenül. Pedig nyolc percben azért lett volna idő kifejteni egy tisztességes történetet. De mivel tavaly és idén is ugyanezt a részt vetítették, erős a gyanúm, hogy esetleg... több még nem készült belőle?

Boxi - 6. 7. 10. rész

Azt hiszem, totál felesleges bármit is mondanom, mert ez is zöld utat kapott már. Szóval Klingi Béla produkcióját nem tartom valami nagy eredménynek, HA ezt tudjuk felmutatni kreatív meseként a gyereknek este lefekvés előtt. Először is, lopja a Minecraft-őrületet ezekkel a szögletes alakokkal – vagy a Papercraftot, tök mindegy –, legyen egy kisfiú a főhős, adjunk neki egy kutyát, azt úgyis mindenki szereti, aztán animáljuk le az egész világot ugyanebben a kockaszerű környezetben. Adjunk neki egy gügye nevet, aztán hadd szóljon. A mesékben csak mormognak, meg gagyarásznak – külföldre is lehet vele célozni –, és most jön a fekete leves. Az egyes epizódok – bár négy percet hazudik a sajtókönyv, direkt mértem, mert ugye, egyből hármat kaptam, hogy örüljek – 3, 3 és fél percesek, stáblistával és főcímmel együtt!!!! Nem hiszem, hogy nem lehet azt az öt nyamvadt percet kiizzadni, ennyi még az Egér a Marsonnak meg Krisztofórónak is sikerült. Három percben lehetetlen normális történetet kreálni. Szóval borzalomhalom.

Egy komisz kölyök naplója – Betty néninél

Gyulai Líviusz rajzfilmsorozatát úgy kell elképzelni, mint Dennis a komiszt, és akkor már helyben is vagyunk. A rajzai ennek se valami jók, ilyen ceruzafirkálmányok, közben megy az idegesítően monoton narrálás. De minek is túráztatom magam, már sorozat készül belőle, sőt ezt is beválogatták a legjobb ötbe. Nagyon irritáló, hogy „Georgie egy átlagos amerikai család egyáltalán nem átlagos tagja.” Szerintem az amerikaiak épp elég mesét gyártanak amerikai családokról, gyerekekről, nem hiszem, hogy pont a magyaroknak kellene plusz egyet hozzá tenni. Igen... miért nem lehetett magyar? A vetített negyedik epizódban Georgie-nak hét perce van arra, hogy Betty néni agyára menjen... de persze ennyi idő alatt nálam is eredményes volt.

És ezt így hogy?

A rajzfilmeket az alkotók meg is tapsolták. Mivel EZT azonban SENKI nem tapsolta meg, így gondoltam, magamhoz veszem a kezdeményezést. Mert bár a megjelenítéssel tudnék vitatkozni, teljesen egyértelmű, hogy ez egy egyszeri alkotás, amelynek van mondandója is, ami vicces, ugyanakkor szörnyű is, szóval számomra a blokk egyik legerősebb tagja. Nem csoda, hogy nem választották be. Szeiler Péter, akit a Nekem Budapest kapcsán legutóbb lehúztam, lehet, az animációban jobban ki tud teljesedni. Valamit nagyon eltalált ebben az ötperces alkotásban, különösen az tetszett, hogy messziről indított, és a végén összeállt a kép, és értelmet nyer az elsőre meglehetősen hülye cím.

Gyurmók – Van köztünk egy színes

Kapitány Frigyes négyperces gyurmafilmje is tetszett. Mert valahogy süt belőle a vidámság, az életigenlés, és még humoros is. Pedig csak néhány gyurmafigura hétköznapi kalandjáról szól, ahogy az egyik, aki színes mer lenni, szépen sorban „megfertőzi” a többieket, és aztán kitárul az egész világ. Szóval valahogy ilyeneket kellene csinálni, mert ha én azon kapom magam hogy teleszájjal vigyorgok rajta – és nem tudom megmagyarázni, miért –, akkor egy gyerek is élvezni fogja. Ezt az alkotást szorgalmaznám, hogy bővítsék ki sorozattá, mert ötletes, jópofa és sok minden nem kell hozzá, ahogy az epizódból kiderült, még szinkron se.

Hát (M)Ilyenek a Koalák?

Ez is okés volt. Tetszett a képi világa, kellemes, rajzos, mesés. Mondjuk története ugyan ennek se volt, amit a szokásos narrálással próbáltak palástolni, de nem baj, mert ez majd kiforrja magát. Lényeg, hogy nem valami elmebajjal akarják traktálni a csemetéket. Sőt Szórádi Csaba hatperces munkája arra engedett következtetni, hogy esetleg szándékában áll még nevetve/játszva tanítani is valamit. Az ötlet Sajdik Ferenc 1980-as években megjelent könyvsorozatából származik. Sajdiknak köszönhetjük a La Fontaine meséit, a Nagy ho-ho-horgászt és nem utolsósorban a Pom Pom meséit, szóval ezért lehet ismerős ez a rajzstílus.

Hoppi Mesék – A titokzatos levél

Remélem ez a Rofusz Ferenc csak egy névrokona az Oscar-díjasnak. A Hoppi mesék ugyanis amolyan Teletubbies-gügyeséggel vetekszik. Igazi WTF-pillanatokat tartogat a gyerekeknek, meg úgy bárkinek, aki megnézi. Kellően hosszú is, hét teljes percet kell kibírnia a vállalkozó kedvű egyénnek. De hát Rofusz halad a korral, mi más lett volna idényjellegűbb, mint a Valentin napot középpontba állítani, hogy a gyerek még időben megtudja, mi miatt vágja majd fel egy nap az ereit. Ha nem kap levelet február 14-én valakitől. Természetesen beválasztották a legjobb öt közé – gondolom, muszájból. A rajztechnikáról csak annyit, hogy A légy nekem jobban bejött. Sokatmondó még, hogy a Filmhét honlapján tovább tart elolvasni az alkotás szinopszisát, mint végignézni magát a rajzfilmet.

Kojot és a szikla

Gauder Áron tízperces alkotása nemcsak hogy bekerült a legjobb öt közé, de meg is nyerte a Filmhét díját. Hasra esni ugyan nem tudtam tőle, de a többi versenyző tükrében tényleg ötletes meg jópofa is. Leginkább a rajztechnikája kiemelkedő, mivel nem valami olcsó megoldással próbál stílusos hatást kelteni, hanem mert az is. Szóval nem tudom, mennyi rész készült eddig, de még gyártsanak le gyorsan vagy húszat zsinórban. Az indiános környezet pedig eleve szimpatikus, így hirtelen meg nem tudnám mondani, mennyi indiános mesét, rajzfilmet láttam... Pocahontas? De abban nem volt ilyen egyedi és eredeti furcsa pár.

Nagyi Meséi – Meló

Hegedűs 2 (Kettő? Neked Ez a neved?) László és Hegedűs Hanna Léna közös alkotása mindössze hat perc, de ők ebből sorozatot akarnak gyártani. Ezt sürgősen verjétek ki a fejetekből! Meló ugyanis egy sárkány. Ez a neve. Mint amikor a Meló Diákára azt hittem, zenét hallgatnak ott. A rajzfilm technikája a következő: az alakok, a hátterek és az illusztrációk, minden hulladékból készült. És bár ez egy nagyon érdekes és elismerendő cselekedet, a végeredmény inkább gagyi és enyhén szóval ijesztő lett. Szóval valami mást kellene kitalálni ehelyett a katyvasz helyett, mert a történet is azután tisztult le bennem, hogy elolvastam a sajtókönyvet: jah, hogy ez az akart lenni. Ááá, így már értem... nem, mégsem, nem értem.– Mindegy lapozzunk, haladjunk.

Városi legendák – Indifferens, Jjajj, Szeged

Glaser Kati elképzelése is már dübörög a rajzfilmsorozattá válás felé, mert ebből is tömbösítve mutattak be mindjárt hármat, hogy úgy tűnjön, mintha csinált volna egy normál hosszúságú rajzfilmet. A három együtt tesz ki tíz percet. Ugyanaz a problémám, mint a Boxi esetében. Három percben nem lehet elmesélni semmit. Mire a gyerek leül egy ilyen elé, még a kakaóját se itta meg, máris kelhet fel. A rajztechnikája is spórolós, mint a fenti kép is mutatja, ahol egy szokványos óvodai csoportképet hasznosítottak újra, egyébként amolyan South Parkos, de el se hiszem, hogy ezt ide leírtam.

Vastojás

Traub Viktória rajzfilmjét kiemelkedőnek ítéltem, amit jelen esetben a hangulattal, érdekes technikájával – ami leginkább egy minimalista indie játékra emlékeztet, a Schein-re – és azzal ért el, hogy még története is van. Mivel a rajzfilm tizenkét perces, így kellőképpen ki tudta fejteni mondandóját. Ahogy azt láthatjátok a fenti plakátról, ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül, hozzá is vágtak egy csomó díjat, éppen csak a Filmhéten nem sikerült beválasztani a legjobb ötbe. Csak nézzétek meg ezt a rajzot, süvölt belőle az eredetiség és a határtalan kreativitás, már az tetszik, ahogy a színekkel, árnyalatokkal és a rétegekkel játszik. De hát sebaj, ha tudjátok, vadásszátok le a neten, tizenkét perc nem olyan hosszú, egy próbát megér.

Világ-mesék – A brémai muzsikusok, A varjúkirály, Az ostoba Matjus

Ez a rajzfilm – illetve sorozat, mert hogy már AZ – úgy néz ki, mint a Sebaj Tóbiás és a Varjúdombi mesék borgőzös éjszakán fogant szerelemgyereke. Szörnyű, minden szempontból. Ezt – egészen pontosan a trió harmadik darabját – beválasztották a legjobb öt közé. Miközben van benne talán három szín, és úgy néz ki az egész, mintha hamuval vagy homokkal rajzolták volna egy üveglapra. A sorozat epizódjai hatpercesek, és régi, bevált meséket hasznosítanak vele újra. A produkció mögött újabb ismert és elismert grafikusunk, Cakó Ferenc áll – bizony, ezért hasonlítanak a figurák Sebaj Tóbiásra! –, hát rossz látni, ahogy a nagy öregek ilyen alkotásokat tesznek le az asztalra.

Amint látható, ebben a válogatásban is több volt az „Ezt most hogy?” alkotás, semmint a valóban érdekes, érdemi mű. El vagyok keseredve, hogy mindenki valami nyakatekert technikával akar kitűnni. Ha valaki készítene egy szép rajzfilmet, amelyben nem ugrándozik a képkockaarány, már az lenne a furcsa. Szóval azzal éppen eléggé kitűnne. És amíg a játékfilmek kapcsán látható egyfajta minőségi javulás, rajzfilm terén áshatjuk a sírt továbbra is, mert a 70-es, 80-as évek sikerei egyre messzebb lesznek, és egyre cikibb lesz azokat előrángatni.

Amennyiben tetszett az ismertető, oszd meg a Facebook oldaladon!