Godard rendezett igazi remekműveket, mint a Kifulladásig, vagy a Megvetés, melyek hiába régi filmek, ma is érezhető rajtuk a friss, fiatalos lendület és a lázadás, amelyek az egész francia újhullám lelkét meghatározták. Aztán nemrég láttam a Bolond Pierrot-t, amit körülbelül nézhetetlennek tartottam, még Belmondo ellenére is, akit különben nagyon kedvelek. A világ legrosszabb B filmjeire jellemző technikai malőrök és egy hülye totálisan értelmetlen történet nem tudom miért tesz egy filmet bárki szemében is klasszikussá. A Külön banda pont e két véglet között helyezkedik el. Vannak benne nagyszerű jelenetek, például a rekorddöntés a Louvre-ban, az örökkévalóságig tartó csend, a metróban utazók magányossága, vagy a narrátoros táncjelenet. A narrátor egyébként igazi mély költőiséget ad a Külön bandának néhol, máskor viszont elég ironikusan fogalmaz: "Elmondhatnám hőseink mit gondolnak, de szerintem egyértelmű". Vagy a film giccses happy end befejezésében is, amivel egyértelmű görbe tükröt tart az amerikai filmek elé, és felveti egy folytatás lehetőségét, ami ma viccesebbnek és aktuálisabbnak tűnik, mint valaha. A történet maga végig követhető, két piti alakról és egy lányról szól, akik megpróbálnak ellopni egy rakás pénzt, de túlságosan balekok, hogy sikerüljön. A stílus, az összkép, egyértelműen nagy hatással volt Tarantino-ra. A főhősnőt alakító Anna Karina bájos, karizmatikus jelenség, de ő például sokkal jobban tetszett a Bolond Pierrot-ban, mint itt. Továbbá számomra külön érdekesség volt, hogy láthattuk a Házibuli filmből ismerős Claude Brasseur-t még fiatalon. Ami probléma volt a filmben, hogy az összes szereplő ellenszenves volt, és túl soknak találtam az üresjáratot is, valószínűleg ezért nem fog soha remekművé válni remek ötletei ellenére sem a Külön banda, hiába van tele jó ötletekkel, iróniával és költőiséggel.