Nagy bajban lennék most, ha rögeszmésen ragaszkodnék ahhoz, hogy minden film elé kis idézetet írjak. Egyébként ez az a film, amit sose nézzetek meg szinkronosan, csak eredeti nyelven szabad!

De elég legyen már a gyenge poénokból! Mi lehet vonzó egy olyan filmben, ami a '80-as években készült, fekete-fehér és egyetlen árva szót sem szólnak benne? Nekem két dolog: Luc Besson és a posztapokaliptikus téma, mint örök kedvencem. Azért bevallom, fostam a filmtől rendesen, mielőtt elkezdtem nézni, mert tudtam, hogy nem lesz egyszerű. A fekete fehér képi világgal nekem nincs problémám egyébként se, itt meg különösen nincs, ugyanis rendkívül nyomasztó hangulata ellenére fantasztikus és egyedi beállításokat láthatunk. Például a csomagtartóból kinéző kamera már itt jelen van, amikor Tarantino még sehol sem volt, pedig neki tulajdonítják ezt a stílusjegyet. A fekete fehér képi világ ráadásul még illik is a témához. A beszéd teljes hiányát már nehezebb megszokni, mert még a némafilmekben is voltak feliratok annak idején, hogy segítsék a nézőt. Féltem, hogy unalmas lesz, vagy hogy nem fogom érteni a lényeget. Hát ez alaptalannak bizonyult, nem sok olyan perc volt a filmben, amikor ne történt volna valami, vagy ne lett volna teljesen egyértelmű a szitu. Ahogy néztem a filmet, rá is jöttem, hogy a világon semmi szükség nincs dialógusokra, lehet azzal csak elrontották volna az élményt. Így nem tudunk meg semmit. Nem tudjuk, mi történt a világgal, nem tudjuk miért nem beszélnek. Minden ránk van hagyva. Így pedig mi értelmezhetjük a látottakat, úgy ahogyan kedvünk tartja.

A karakterek egyszerű archetípusok, van a Férfi, a Tudós, a Rossz, a Horda és nem maradhat ki a Nő sem. Egy óráig azon gondolkoztam, hova tűnhettek a nők ebből a világból, aztán rájöttem, hogy gyakorlatilag ez a felvezetése a fő témának. Egyébként alig jelenik meg benne a gyengébbik nem, összesen talán egy percet sem töltenek a vásznon, de ettől válik az egész lénye misztikussá. A Rosszról pedig igazán nem tudjuk, hogy rossz, egészen a film legvégéig, amíg igazán rosszaságot nem csinál. Addig ő is csak egy ember, aki el akar érni valamit, ráadásul ugyanazt, mint a főszereplő. És különben is, lehet az apokalipszis árnyékában egyáltalán Jóról és Rosszról beszélni. Hát persze, hogy lehet! A Tudós is érdekes persze, nem feltétlenül pozitív figura, hisz bezárva tart egy ember, nem tudni természetesen, hogy mi okból. A Hordára sok szót nem érdemes vesztegetni, nekem az volt a furcsa velük kapcsolatban, hogy öltönyt viseltek.

Luc Bessonnak ez volt az első filmje. 24 éves volt. 24!!! és már ilyen filmet le tudott tenni az asztalra. Van benne humor (bár én nem nevettem egyszer se, de érzékeltem a jelenlétét) és úgy tud szórakoztató lenni, hogy se színek, se szavak nincsenek benne. Ebben a filmben bár érezhető néhol hogy első film, sőt helyenként elég amatőr, de megvan benne az az átütő erő, az a zsenialitás, ami később naggyá emelte Bessont, és amit hiányoltam a Following-ból. Persze az is elképzelhető, hogy nekem igazából mindegy, hogy milyen a film, csak posztapokaliptikus legyen, és nekem máris tetszik. Egy valami volt csak, ami nagyon nem jött be: a zene. Nagyon kilógott a filmből ez a Terminátor első részének legrosszabb szintetizátoros zajaira emlékeztető valami, azonban Eric Serra meghálálta később a belé fektetett bizalmat.