Igazából csak egyetlen elvárásom volt a Harry Brown-nal kapcsolatban, hogy Michael Caine legyen benne legalább olyan kegyetlen, mint a Get Carter-ben. Ott teljesen lenyűgözött ez a visszafogott, kegyetlen, kőkemény, ízig-vérig brit csávó, aki könyörületet nem ismerve állt bosszút. Most Michel Caine-nek jópár évvel idősebben, kell megmutatnia ugyanezt. És természetesen jól áll neki ez a karakter, a méltóság amely minden egyes jelenetben sugárzik róla feledhetetlen: tökmindegy, hogy épp bizonyítékokat tüntet el, vagy sír, vagy egy kórházi ágyon ébred, ez nem változik. Durvának szintén elég durva, amikor kell, de kicsit többre számítottam volna így 2011-ben, a CGI gore pedig tök hiteltelenné tette az amúgy reális jeleneteket.

Maga a film tök kiszámítható volt az első perctől az utolsóig, de amikor véletlenül mégsem, ott meg pont hibáztak a készítők ezzel a nagybácsi dologgal. Caine-n kívül a többi színész említésre se méltó, a suhancok hiteles arcok, és jó látni, ahogy kinyírja őket, de ennyi. A tempó lassú, és nagyon nem illik ehhez a visszafogottsághoz az első percek hatásvadász, öncélú és felesleges gyilkolása sem. Még szerencse, hogy az érzelmi húrokon néhol remekül játszik ez a film, legalábbis ami a főhőst illeti. Ugyanis ne legyenek kétségeink, az égvilágon semmi újat nem mutat nekünk ez a film, csakis kizárólag Caine bácsi rajongóinak ajánlott.