Mindenkinek vannak hiányosságai. Nekem a Harry Potter sorozat volt az, amit tudatosan, és szándékosan ignoráltam az életemből 13 évig. Egyrészt mert sosem érdekeltek ezek a varázslós témák, másrészt taszított a körülötte dúló divatőrület. Meg különben is, mit nézzek én egy szemüveges hülyegyerek kalandjain? Alapból egy lúzernek tűnt. Egyszer vetemedtem arra, hogy kinyitottam találomra az egyik könyvet, és beleolvastam. Három sort olvastam el, éppen csigákat böfögött benne valaki. Na köszönöm, ilyen baromságra nekem nincs szükségem. Szóval igyekeztem teljes életet élni úgy, hogy nem tudtam mit kezdeni a barátok, haverok, barátnők herripottyeres beszólásaival. Most, hogy már három éve véget ért az egész sorozat, és mert az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó, nekiveselkedtem ennek a franchisenak. Úgyhogy ha rajongó vagy, nem hiszem, hogy sok értelme lenne továbbolvasnod, hacsak nem akarsz elküldeni az anyámba. Mindenki más pedig bármifajta hozzáértést nélkülöző trollkritikára számítson. Mindenesetre egyedülálló írásmű következik. Milyen ma a Harry Potter, szűz szemmel?

A bölcsek köve (2001)

Az első rész stílusa még inkább emlékeztet a ’90-es évek családi filmjeire, semmint a 2000-es évek meghatározó sorozatára. Ez egy gyerekfilm a javából, és a poénok is olyanok. Mint film, egyértelműen túlnyújtott, maga az expozíció egy óra hosszú, és mindent összevetve semmi szükség arra, hogy két és fél órás legyen egy ifjúsági film. Csakhogy mire az első film elkészült, már akkora divat lett a regény világszerte, hogy a filmesek kénytelenek voltak annyira hűek maradni a regényhez, amennyire az csak lehetséges. Ez kellett ahhoz, hogy a gyerekek szeressék a filmet, nem pedig az, hogy filmként jól működjön.

Daniel Radcliffe egyébként teljesen korrekt a szerepben, egyáltalán nem olyan tenyérbemászó, mint képzeltem, Emma Watson viszont hiába cuki, hihetetlenül gyengén játszik, gyakorlatilag minden érzelmet csak grimaszokkal tud kifejezni. A vörös gyerek, Rupert Grint viszont kiemelkedően jó, messze lehagyja mindkettőjüket. Az idősebb színészek igazából nagyon semmit se csinálnak, csak azért kellett szerződtetni őket, hogy legyen pár nagyobb név is a produkcióban.

A CGI trükkök nevetségesen gyengék mai szemmel nézve, de akkoriban sem lehettek túl jók. Gondoljunk csak bele, hogy az ugyanekkor készült Gyűrűk urában mennyivel jobbak az effektek. Viszont, ami meglepett, hogy mennyi díszletet építettek fel a film kedvéért, és hogy ezek mennyire jól sikerültek.

A zene szintén nagyon rendben van, és a mozi vitathatatlan érdeme, hogy megteremtett egy saját világot, méghozzá kellően hangulatosan. Összességében messze nem volt olyan gyötrelmes, mint vártam, persze kicsit nyálas, néhány poén igencsak mellétalál, de abszolút működőképes, nézhető, urambocsá’ szórakoztató mozi.

A titkok kamrája (2002)

Ez már sokkal jobb is lehetett volna, mint az első rész. A trükkök terén például hatalmas fejlődésnek lehetünk szemtanúi, mintha nem is 1, hanem legalább 6-7 év telt volna el a két rész között.

Mulatságos látni, ahogy a gyerekszereplők megnőttek, bár a tehetségüket tekintve nincsen túl sok változás, azért Emma Watsonnál lehet érezni egy hangyányi fejlődést. Maga a történet és az egész fényképezés, meg a hangulat sokkal sötétebb lett, a pókfészkes jelenet például remekül sikerült. És igaz a filmre az, hogy baromi jó ötletek voltak benne, az élő gyökerek kifejezetten hátborzongatóak, a sárkány is jól néz ki a végén. Szóval ez már olyasmi, amit a 2000-es években elvárhattunk.

Viszont van két nagy problémája. A történet gyakorlatilag az első rész remake-je, csak a MacGuffin változott meg, de ezt leszámítva pontról pontra végig lehet venni a hasonló megoldásokat. De még nem is ez a nagyobb baj, hanem hogy a forgatókönyvre szemmel láthatóan már nem tudtak annyi időt fordítani, mint kellett volna, a végeredmény pedig elég zavaros.

Két idegesítő mellékszereplő is tovább bontja a színvonalat, Hisztis Mirtill és a full CGI Dobby, akihez képest Jar Jar Binks egy tök korrekt figura. Más kérdés, hogy Dobby szerencsére alig szerepel, kollégájával ellentétben. Ennek a résznek a náci Malfoyos mondandója is rendben van, amikor a végén kimondják, hogy „Nem a képességeink, hanem a döntéseink határoznak meg minket”, az pedig kifejezetten szép, és hasznos tanulság.

Az azkabani fogoly (2004)

Úgy látszik 3 részt meg kellett csinálni, mire egy igazán jó film született. A korábbi rendező Chris Colombus helyére az akkor még a többség számára ismeretlen Alfonso Cuarón érkezett, aki rendesen gatyába rázta a sorozatot.

Nyoma sincs adaptációs problémáknak, nem könyvízű a film, nem zavaros, hanem érdekes, és átlátható. A gyerekszínészek kezdenek egyre inkább felnőni, a készítők meg vastag pulcsikkal, ölbe tett kezekkel próbálták elrejteni Emma Watson pici mellecskéit, nem sok sikerrel. Viszont nem csak emiatt, de érzékelhető már nála is némi fejlődés színészi téren. Érdekes látni egyébként, ahogy a srácokkal, meg a közönséggel együtt nőnek fel maguk a filmek is.

Cuarón egy kicsit még sötétebbre festette a hangulatot, belecsempészett némi groteszk látásmódot már rögtön a kezdőjelenetbe, onnantól pedig nem volt megállás. Persze a tempóval eddig sem volt gond, de most filmként is remekül működnek az adott jelenetek, kifejezetten hatásos beállításokat láthatunk. A filmet az egyre jobb hangulat, az egyre inkább megszeretett ifjú hősök mellett az ötletesség, a kreativitás teszi különösen élvezhetővé, ami részint a regényből fakad, de Cuarón szintén hozzátette a maga részét, a tél beköszöntét például kifejezetten szépen ábrázolta.

A néhány zavaró önismétlést hamar elfelejtjük, a szellemesen intelligens, fordulatos finálét követően. Az külön tetszett, hogy nem a látvány fokozásával próbáltak túltenni az előző részen, hanem jobb ötletekkel múlták felül a két korábbi etapot. A patkányos megoldást éreztem egyedül erőltetettnek, de ez még bőven belefért. Hosszú távon a siker titkát az iskolai környezet, a típuskarakterek, a rejtélyek, a fantasztikum, az azonosulható hősök, a kiváló színészek és a remek látványelemek jelentik. Ironikus, hogy a sorozat legjobb része hozta a legkevesebb pénzt a kasszára.

Jövő héten folytatjuk, addig is nézzünk pár Potteres mémet: