A Spiderwick krónikák (2008)

rettenetesen izgalmas és leginkább eredeti film!

2026. március 02. - scal

Amikor a húgom húsz éve megírta a Boszorkányok Éjszakáját öt és félévesen, amiben két fiú és egy lány szerepelt, akik mindenféle bűvös kalandba keverednek a valóság és az alternatív lét határán, azonnal fel kellett volna kapnom a kéziratot és néhány konok kiadó fejéhez csapkodni, amíg meg nem értik, hogy ki kell ezt adni, mert hamarosan minden amerikai megaprodukció ezt a sémát követi majd.

A történet az, hogy Sári, Pisti és Feri elindulnak kalandozni egy nagy és sötét erdőbe, ahol nagy bajba keverednek, mert a csak gyermekek számára látható boszorkányok hamarosan elfogják egyiküket, akit arra akarnak rávenni, hogy árulja el társait. Hogy valóban így lenne, ezt sosem tudjuk meg, mert a többiek még idejekorán megmentik. A gyerekek ezután árkon-bokron át menekülnek, sőt, mi több, még próbákat is ki kell állniuk, mire hazaérnek, és megfogadják, hogy soha többé nem mennek ki a sötétbe. Persze anyjuk - aki egyedül él, mert összeveszett apuval - mindebből nem hisz el semmit, mivel ő komoly felnőtt, aki nem engedheti meg magának, hogy szörnyekben, boszorkányokban, meg manókban higgyen. Úgyhogy jól megneveli a gyermekeket, amíg azok be nem bizonyítják neki, hogy itt bizony csak ő az, aki nem akarja látni a láthatatlant.

Nem is tudom, mi hiányzik a filmből, de az bizonyos, hogy sajnos ez így nem kerek. Néha úgy éreztem, hogy az újabb brand bevezetése a lényeg, néha meg úgy, hogy talán látok valami eredetit. Máskor alig vártam, hogy vége legyen, olykor meg túl kevésnek éreztem a másfél órát, amiből tíz elmegy a speciális effektek felsorolására a stáblistában.

Persze lehet, túl gonosz vagyok, de amikor a Gyűrűk Ura láz véget ért, sokan gondolták, hogy végre jönnek az igényes fantasy filmek. Ehelyett mi történt? Ha a Barbár Fivérekre gondolok, elmondható, hogy valóban elértük az igényesség egy bizonyos fokát, de ugyanakkor kiábrándító, hogy - leszámítva az egy Csillagport - minden egyes újabb film eggyel fiatalabb generációnak szólt. Kezdődött a Harry Potterrel (szintén 2 fiú + 1 lány felállás!), majd a döcögősen igyekvő Narnia Krónikái (2 fiú + 2 lány) a már első résznél bedőlt Arany iránytű és Eragon, és még talán a Lemony Snickets-et is idesorolhatnám, bár az bárgyúságával kicsit kirí a társaságból.

Legutoljára pedig ez. Aminek címében ismét szerepel a Krónika szó, vagyis nem csak egy film lenne. A szereplők olyan fiatalok, hogy készíthette volna a Disney is, de erre a Lemony Snicketet is tető alá hozó Nickelodeon csapott le. A CGI bár látványos, de ma már nem elég valósághű, ennyi erővel akár rajzolhatták is volna a szereplőket. Bár nyílván a gyermek célközönségnek ez is bőven megfelel, ahogy a teljesen átlagos történet, és az ötvenegyedszer elpufogtatott mondanivaló is, ami olyan ütemben zúdul a nézőre, hogy sajnos unalmassá válik. Minden ötödik percben meg kell jegyeznünk jó pár dolgot, aminek a fele is bőven elég lett volna, hogy kitöltse a filmet.

Freddie Highmore a maga tizenhat évével igazi régi motorosnak számít a szakmában, hiszen azon kívül, hogy jelen filmben egyedül alakítja az ikreket, már nyert egy jegyet Willy Wonka csokigyárába tizenhárom évesen, egy évvel korábban pedig megtalálta Seholországot szintén Johnny Depp oldalán az Én, Pán Péterben. Ezenkívül a hangját adta olyan produkciókban, mint a már említett Arany Iránytű és a Kis Vuk (igen, az a Kis Vuk!). Mary-Louise Parker ismerős lehet a Nancy ül a fűben sorozatból, Martin Short pedig sokkal nagyobb karriert futhatott volna be, ha mindig olyan szerepeket vállal el, ahol nem látszik az arca. Még Seth Rogent (Felkoppintva) is megértem, élete legjobb alakítása, ahogy a képen is látható - mellesleg teljesen felesleges, komikus mellékszereplő - disznólényt (állítólag hobgoblin akart lenni) megtölti élettel, de hogy Nick Nolte ugyan miért vállalt be egy alig három és fél perces szereplést - talán le van égve? - az rejtély.

A film egy nézést persze megér, és mivel gyorsan adaptálták számítógépes játékká is, lehet, hogy még találkozunk itt is velük. De a legjobb kétségtelenül a weboldal, ami valahogy hangulatosabb lett, mint az egész mozgóképes verzió. Kiindulva abból, hogy a húgom pár héttel később megírta saját maséjének a folytatását: A Barlanglakó szörnyek titkát, majd kicsit később A Manók titka címen trilógiává bővítette művét, biztos állíthatom, hogy kellő anyagi siker után ilyesmit tervezhetnek a készítők is. Bár filmnél azért vigyázni kell, a szereplők ugyanis, különösen ebben a korban, sajnos gyorsan nőnek.