A következőkben egy interjút olvashattok egy feltörekvő, fiatal tehetséggel, Mészáros Mártonnal, akinek nem láthattátok egyik kisfilmjét sem az idei Filmhéten, pedig nagyon igényes munkákat készít. Erről és sok egyébről faggattam az Urániában, egy kávé mellett.

Először is köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést! Több újságnak is írsz, kisfilmeket rendezel, blogolsz, jelenleg pedig az ELTE BTK hallgatói lapjának a főszerkesztője vagy. Mindezt húszas éveid elején. Hogyan tudsz ilyen sok dologgal foglalkozni? Annyi mindent csinálsz, és annyi téren értél már el sikereket, hogy először azt gondoltam, 28-30 körül lehetsz. 

Zavarba ejtő, amit mondasz, de köszönöm! A kitartást a legfontosabb tényezők között említeném, de nálam azért bonyolultabb a helyzet. Mindig is másnak éreztem magamat, mint a többi gyerek. Már kisiskolás koromban sem voltam átlagos. Sokáig semelyik klikkhez sem tartoztam, a pletykáknál, a focinál és a csocsónál jobban érdekelt a történelem – az uralkodóházak különösen –, a madártan és az irodalomnak az a része, amellyel már akkor közelebbi kapcsolatba kerültem. Már akkoriban elindult egy egészséges érdeklődés a művészetek irányába, ami onnantól kezdve csak fokozódott. Az irodalom, a színház és a film az a két vonulat, amely elsők között beszippantott. Az olvasás és a filmnézés mára majdhogynem mániámmá vált. Ha ezek az alapok nem lettek volna adottak, akkor nyilván nem tudtam volna ennyire kibontakozni. Egyébként, egyáltalán nem vagyok bulizós fajta. Társadalmi életet nyilván élek, de az időmet sokkal jobban tudom beosztani, mint a környezetem többsége. Persze, választ adva a kérdésedre, valamennyire vágyom is arra, hogy elismerjenek. Bár szerintem annak nincs sok jelentősége, hogy tizenvalahány évesen jelent meg az első írásom a Filmvilágban, s mondjuk, nem huszonnyolc évesen. Úgyis a minőség az, ami igazán számít. Az, ha valaki fiatalon csinál jó (vagy kevésbé jó) dolgokat, csak kuriózum az életkora miatt!

Ha jól tudom, igazi blogger vagy, s az újságíró ebből fejlődött ki...

Jelen pillanatban nem illik rám a blogger megnevezés, mert a blogot két éve nem üzemeltetem. Öt évig ment, alapvetően kulturális hírblogként, inkább újság, mint blog jellegű tartalommal. Persze saját írások, művészekkel készített interjúk, film- és színházkritikák is helyet kaptak ott.

Legnagyobb sikeredet mégis egy nyílt levéllel érted el, amit Kolosi Péternek címeztél a Való Világ 6 kapcsán. Azért csináltad, hogy nevet szerezz, vagy azért, mert így tiltakoztál a média mocska ellen?

Egyáltalán nem tetszik az, ami a kereskedelmi televíziózásban zajlik, de ezzel nem vagyok egyedül. És nem csak a Való Világ szériáról beszélek, az csak az egész kereskedelmi szenny retorikájának betetőzése. Ide sorolhatom az Éjjel-nappal Budapest című valóságshow-t is, meg még akad számtalan hasonlóan „színvonalas” műsor, de azok esetében nem vettem a fáradságot arra, hogy megjegyezzem a címüket. A szappanoperákkal már nem vagyok ennyire következetes, bár azt el kell árulnom: most egy olyan személy ül veled szemben, aki nem egy nagy sorozatőrült. Mondani sem kell, a már évek óta nagy sikerrel futó Szulejmán című sorozathoz is éppen akkor tévedtem pár perc erejéig, amikor éppen azt bizonyították a készítők, hogy a szériának kevés köze van a történeti hűséghez. II. Lajos magyar királyt, aki éppen húszévesen fulladt a Csele-patakba, egy középkorú török színésszel játszatták el. Az ilyen apróságok is bosszantanak. A Való világ kapcsán úgy éreztem, nagyon nehezen tudtam azt tolerálni, hogy nem tudok úgy felszállni egy tömegközlekedési járműre, hogy ne erről a műsorról beszéljenek körülöttem az emberek. Történetesen, ha a műsor átlagnézőjének számító korosztályom nem süllyedt volna olyan mélyre a műsor cselekményébe, mint amilyen mélyre süllyedt, nem érdekelt volna ennyire. De az, hogy ezekről a szereplőkről szóljanak az iskolai beszélgetések, a közösségi oldalon pedig a legfelkapottabb témák legyenek az egyes epizódok történései, nevetséges és felháborító volt számomra. Borzasztó szinte nulla huszonnégyben ezzel szembesülni! De ezzel a hirtelen felindulásból született nyílt levéllel nem az volt a célom, hogy „nevet szerezzek”, csak ki akartam írni magamból a dühömet. Nagyon meglepett, hogy miután kitettem a blogra, s utána megosztottam a Facebookon, az egekbe repült a látogatottságom, és még hetekig jöttek a kommentelők…Onnantól a blogot jóval többen ismerték, mint előtte. Azért azt hozzátenném, az interjúimat, amelyek sokkalta igényesebbek, közel nem olvasták el ennyien. Pedig engem Radnay Csilla, Martinovics Dorina vagy Bordán Lili tuti sokkal jobban érdekel, mint egy béna levél!

Ha már színészeket említesz, adott a kérdés. Mi az Arany Medál-díj?

Ez egy kulturális közönségdíj, amelyet évekkel ezelőtt álmodtam meg. Bár az is fontos, hogy a szakma kit tart a legjobbnak, mégis a közönség véleménye a legfőbb. Így kitaláltam, hogy megszavaztatom a blogom olvasóival azt, hogy kit tartanak a legjobbnak. Egy idő után globalizálódott a kezdeményezés, mostanra több nyomtatott lap is hivatalos médiapartnere az Arany Medál-díjnak. Nincsen szavazóbizottság, általában e-mailben és/vagy az internetes felületen lehet szavazni, egyetlen feltétel: a díjra felterjesztett művésznek aktívnak kell lennie a díj odaítélése előtti bő egy évben. Büszke vagyok, hogy eljutottam odáig a díjjal, hogy mostanra több tízezer szavazat érkezik. A valaha moziként funkcionáló Bethlen Téri Színházban szoktuk tartani a díjátadót, sajtójelenlét mellett. Az év íróját, az év férfi és női színészét, az év filmrendezőjét szoktuk keresni, ezeken kívül van egy életműdíj, illetve egy „Legígéretesebb fiatal tehetség” kategória is, amelyben színészeket szoktunk díjazni.

Évente osztják ki az Arany Medál-díjakat a Bethlen Téri Színházban

Említetted, hogy írsz a Filmvilágba, de úgy tudom, írsz a Kultúrpartba, a Premiernek, a Könyvjelzőnek, és leggyakrabban a Népszavának. Ezt mind szimultán? De ha nem, akkor is hatalmas teljesítmény ilyen fiatalon!

A Könyvjelző az Alexandra könyvbirodalom színvonalas, könyvekről szóló magazinja. Ide elsősorban könyvekről írtam, külföldi írókkal készítettem interjút, de például a Holtodiglan című filmről is írtam kritikát, hiszen az egy könyvből készült. De oda most nem írok egy ideje. Nyomtatásban, saját anyag mellett először a Filmvilágban láttam a nevemet: A légy című film Oscar-díjas rendezőjével, Rofusz Ferenccel készítettem nagyinterjút. Alapvetően a blogomra szánt interjú igényével kerestem meg, de aztán felmerült az ötlet, hogy esetleg egy filmművészeti folyóiratnak adom az anyagot. Ő olyan alkotó, aki nagyon ritkán ad interjút, s ha valamit kiad a kezei közül, az nagyon színvonalas – ez látszik minden filmjén. Aztán kiderült, tényleg elbír többet az anyag, így a Filmvilág főszerkesztője – akit korábban nem ismertem –, azt írta válaszul nekem, hogy nem talál hibát a cikkben, lehozza. Innentől kezdve dolgozom alkalmanként nekik: az áprilisi számban például Madarász Isti első nagyjátékfilmjéről beszélgettem a rendezővel! A Népszavának két éve írok, kulturális témában. Ez ugye egy napilap, tehát heti több alkalommal jelenek meg, s gyakran vagyok ügyeletes.

Kerekes Vica, színésznő, szexszimbólum, 2015. Fotó: Molnár Ádám!

Vagyis konkrét szerkesztőségi munkát is végzel, nem csak cikkeket írsz?

Ilyenkor értekezletekre kell mennem; a cikkek szerkesztésében is aktívan részt veszek. Mikor felállok a tördelőtől, már vagy egy tucat dolog történt a cikkel onnantól kezdve, hogy azt begyűjtöttem a szerzőtől. A sok kulturális vezető anyag mellett ezt is szívesen teszem! A napilapos melóknak csak egyetlen hátulütőjük van: állandóan elérhetőnek kell lenned. Vészhelyzetek mindig vannak, legutóbb talán Umberto Eco halála volt ilyen…

A napilaphoz is úgy kerültél, mint a Filmvilághoz? Csak elküldted nekik az írásodat?

Elvégeztem az Magyar Újságírók Országos Szövetségének újságíróképzését, ezt követően kerültem velük kapcsolatba.

A nagy kedvenccel, Jessica Chastain amerikai színésznővel 2015-ben futott össze Budapesten

Ennek kapcsán engedd meg, hogy gratuláljak, hiszen pár hete vehetted át a MÚOSZ-igazolványodat! Milyen előnyökkel jár a szervezet tagjának lenni?

Tulajdonképpen ez egy olyan szakszervezet, amelynek a tagjaként rengeteg előnyt élvezhet az ember. A különböző rendezvények, gyűlések rendkívül hasznosak, jó a társaság is! Az előnyök között említhetem azt, hogy MÚOSZ-tagnak lenni nagyobb szakmai megbecsüléssel jár, de esetleg a külföldi múzeumokba történő belépődíjat is megspórolhatod, ha felmutatod a kártyádat. Jó az is, hogy vannak különböző szakosztályok, például a Film- és Tévékritikus Szakosztály, ami nagyon hasznos munkát végez. Az, aki tagja egy ilyen szervezetnek, összességében mélyebben belelát az újságírásba.

Jelenleg az ELTE BTK hallgatói lapjának főszerkesztője vagy. Kérlek, mutasd be az ottani tevékenységed!

Ez egy ezerötszáz példányban megjelenő, ingyenes egyetemi lap, ami havonta jön ki. Felelősséggel jár a dolog, mert a Pesti Bölcsész Újságban fontos a közéleti és a kulturális irányvonal is. Szépirodalmi anyagokat éppúgy várok, mint aktuális közéleti és egyetemi témák feldolgozását. Még ha csak huszonhat oldalról van szó, akkor is sok munkával járó, időigényes megbízás. Éppen ezért fogadtam megtiszteltetésnek, hogy az én pályázatomat találták a legjobbnak a döntnökök.

James Bonddal, Sir Roger Moore brit színésszel Monacóban, 2014 augusztusában

Verseid is jelentek meg két antológiában. Egyéb szépirodalmat is írsz, vagy csak az újságírás keretei között foglalkoztat az írás?

Szoktam, de ezek közül csak egy írás volt publikálva egy néhány száz példányban megjelenő irodalmi lapban. Egyébként érdekes kérdés az is, hogy mi számít szépirodalomnak. Van olyan, szépirodalmi kategóriába sorolt könyv a könyvtáramban, amely nem sokban különbözik Rejtő Jenő műveitől. Fordított esetre már kevesebb példát tudnék találni. A verseim többségét még gimnazistaként írtam, olyanok is. Látod, velük kapcsolatban úgy érzem, hogy bár akkor többen meggyőztek arról, hogy nem rosszak, ma már nem hagynám, hogy megjelenjenek egy antológiában. Ha ma kinyitom az a két antológiát, amelyben megjelentek, elégedetlen vagyok velük.

Van mentorod?

A kiváló József Attila-díjas szépíró, Ferdinandy György az a barát, akinek megmutathatom az írásaimat, novelláimat, elbeszéléseimet, próbálkozásaimat. Egyébként Gyurka műveinek olvasását mindenkinek tudom ajánlani, az első magyar nyelvű prózakötete – a franciául írott műveket követve – ötven éve jelent meg! Gyakran találkozunk, de vele még lehet művelni a hagyományos levelezést is. Gyurkának jó szeme van, saját maga jött rá, hogy nem csak cikkeket szoktam írni. Azóta, hogy felajánlotta, mutassam meg neki az írásaimat, élek a lehetőséggel. Nincs az a hiányosság, apróság, amelyet ne szűrne ki, amelyről ne tenne udvariasan, építő jelleggel említést.

Jancsó Miklós Kossuth-díjas filmrendezővel a Szabó István rendezte Az ajtó című film budapesti bemutatóján 2012-ben

Az irodalmi vénádat a nagyapádtól, Mészáros Sámueltől örökölted?

Erre nem tudok felelni. Már nyolcvanegy éves volt, amikor életében először verset írt. Ezért lett hivatalosan is Magyarország legidősebb pályakezdője költője, a Magyar Rekordok Könyvébe és számtalan újságba bekerült. A szüleim újságírók, de ezt nem szoktam népszerűsíteni, mert akadnak olyan, önmagukkal elégedetlen emberek, akik saját sikertelenségük miatt képesek mindenfélét terjeszteni rólam…Édesanyám nevelt fel, de soha nem mozgatott meg köveket az előrébb jutásom érdekében. És szerintem ez a normális, az elvárható.

A 2014-es Ünnepi Könyvhétre te magad jelentetted meg nagyapád verseskötetét. Ez hogyan történt?

A nagypapám a nagymamám halála után kezdett verseket írni, azért, hogy feldolgozza a gyászát. Én voltam az első, akinek megmutatta az írásait. Javítottam az alapvető hibákat, ha tudtam, tanácsot adtam neki. 85. születésnapjára leptem meg a kötetmegjelenéssel. Az Elfojtott szó című verseskötetet én szerkesztettem. Pomogáts Bélát, a Magyar Írószövetség korábbi elnökét kértem fel az előszó írására. Ezt követően is segítettem a nagypapám irodalmi kibontakozását, például hozzám futnak be a tévés, rádiós, újságos megkeresések is.

Milyen embernek tartod magad? Introvertáltnak vagy extrovertáltnak?

Hagyj ezekkel a kérdésekkel, nem tudom! (nevet) Elégedetlen vagyok magammal szemben, az biztos. Azt hiszem, maximalistának tartom magamat – másokkal, de magammal szemben is. Öntörvényű és makacs is vagyok, s ha valamit csinálok, abban igyekszem precíz lenni. Persze, akadnak rossz tulajdonságaim is, de azokról minek beszélni? (nevet)

Kicsit beszélgessünk azért a filmjeidről is! Az Emberség kapcsán mikor merült fel benned a gondolat, hogy ezt meg kell csinálnod?

Ez a rövidfilm személyes élményekből született. Gimnazista voltam, az iskolához közeli Rózsák terei templommal szemben valóban egy telefonfülkében húzta meg magát egy hajléktalan. Megismerkedtem vele, s elkezdtünk beszélgetni. Kiderült, hogy nem iszákos és teljesen műveletlen. Érdekesnek találtam az életét, nyilván kisjátékfilmes keretek között. Azért azt hozzátenném, nagy vállalkozás volt számomra, mert előtte nem voltam semmiféle kapcsolatban a filmezéssel. Filmesekkel készítettem ugyan interjúkat, a filmek alapvetően érdekeltek, de lövésem sem volt, hogy egy tényleges kisjátékfilmes forgatás hogyan zajlik. Talán előny volt, hogy amatőrként magam tapasztaltam ki mindent. Az anyagi korlátok is kötöttek minket, a költségvetés önerőből jött össze, semmiféle támogatást nem kértem, nem is jutott eszembe. Ezt utólag lehet, hogy bánnom kellene, mert akkor színvonalasabb munka jöhetett volna létre.

Bicskey Lukács színművésszel az Emberség forgatásán, Budapesten 2012-ben (Fotó: Szilasi Katalin)

Hogy tudtad megszerezni a közelmúltban elhunyt Bicskey Lukácsot a főszerepre?

Valaki ajánlotta őt, amikor főszereplőt kerestem ehhez a tízperces rövidfilmhez. (Kezdetben nem színészekben, kizárólag amatőrökben gondolkoztam.) Ez az ismerősöm, aki már többször dolgozott együtt Lukáccsal, felhívta őt, hogy van egy fiatal srác, aki filmet szeretne készíteni, és szeretné, ha te játszanád azt a fickót, akiről az egész szól. Aztán megadta Lukács számát, s felhívtam. Olyan kedves volt velem, mintha már ezer éve ismernénk egymást! Mondta, hogy küldjem át a forgatókönyvet, de hozzátette, a hallottak alapján bízik benne, hogy tud segíteni. Végül teljesen ingyen, örömmel vállalta a szerepet. Még sokszor találkoztunk utána, nagyon jó ember volt!

Második munkád a Fakulás volt, ahová két nagy nevet is szereztél: Tordai Terit, és Gáspár Katát. Könnyebb vagy nehezebb volt a forgatás?

Egyértelműen nehezebb. Habár a stáb profibb és nagyobb volt, mégsem volt könnyebb a munka. Egyébként, ellentétben az internetes híresztelésekkel, Tordai művésznőt sem ismertem korábban. Leültünk egy beszélgetésre, ott hagytam nála a forgatókönyvet. Egy előadás előtt elolvasta, az előadás szünetében pedig felhívott azzal, hogy igen, vállalja! Igen ám, de amikor igent mondott, úgy terveztük, hogy szinte egész napos lesz a forgatás. A forgatási helyszínen derült ki, hogy a művésznőnek mégis van halaszthatatlan délutáni programja, ahová el kell mennie. A Fakulásban 100 százalékig ő látható, így hat-hét órán keresztül rohamtempóban kellett forgatnunk. Szintén nagy boldogság, hogy Gáspár Kata is vállalta a munkát!

Legutóbbi kisfilmedhez, a Saraghinához nem akartál ismertebb nevet szerezni?

Katát szerettem volna visszahívni, de végül nem vállalta. Nem kell feltétlenül ismert arcoknak szerepelnie a filmekben, egy amatőr is tud ütős lenni. Úgy gondolom, hogy egy kisfilmhez, ami nem teljesen profi stábbal, nem jelentős költségvetésből készül, nem kell mindenáron nagy név. Sőt szerintem talán visszatetsző is lehet, mert esetleg azt tükrözi, hogy a produkciót ismert színésszel próbálom eladni. Ezt szerettem volna elkerülni, így Kata után nem bántam, hogy az amatőr Szigethy Hanna játszotta a főszereplő prostituáltat. Talán mondanom se kell, ez a film is önfinanszírozásból készült, borzasztóan kis költségvetésből. De ez mindhárom rövidfilmemre igaz! Barátok, ismerősök segítségével, pályázatok nélkül, kevés idő alatt forgattunk.

A Saraghina című rövidfilm forgatásán, 2015-ben (Fotó: Turbéky Eszter)

A végére hagytam a kérdést: mi a következő terved? És ezúttal fogsz-e esetleg pályázni?

Babonás vagyok ilyen téren, nem szeretek a tervekről beszélni. Mi van, ha mégsem valósul meg? Annyit elárulhatok, hogy egy rövid dokumentumfilmen gondolkodom, de az egyetem és az újságírás leköti szinte minden időmet.

A FilmBook és az olvasók nevében is köszönöm az interjút!

Én köszönöm a lehetőséget!

Amennyiben tetszett az interjú, akkor azért, ha pedig nem, akkor meg azért oszd meg a Facebook oldaladon!