Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Körök

2017. február 08. - scal

Hosszú fekete haj, de sukár ez a csaj...

unnamed_15.jpg

Nem, nem az! Jelentem kérem alássan, van a Kaptár 6-nál is lejjebb, mert amit a Körök képvisel, arra egyszerűen nincsenek szavak. Mondjuk lehet, én vagyok a barom, hogy nem azzal kezdtem, hogy aszongya Ringu 1-2, Kör 1-2, aztán zupppa, be a moziba, és akkor még talán értettem is volna valamit ebből az egészből. Mert Samara megint itt van, de minek, de minek? Ez egy annyira fölösleges és végképp okafogyott folytatás, hogy azt nem tudom kellőképpen érzékeltetni. Természetesen univerzumot építünk, TIZENÖT évvel az első rész, és TIZENKÉT évvel annak folytatása után. Honnét szednek erre össze egyáltalán pénzt? Miért gondolják, hogy egy végképp kifacsart ötlet 2017-ben működni fog? Mert van egy jó hírem, nem működik. És nemcsak az nem, hogy a hosszú hajú, hülye kislányt már egyáltalán nem lehet komolyan venni, de a jump scare-nek is úgy ahogy van, régen leáldozott.

Már a Kaptár 6 is ezzel operált pár hete, de annak legalább megvolt a maga univerzuma, meg akár tetszik, akár nem, a hat részt 3-4 évente termelte ki, nem egy szekérderéknyi idő alatt. És ott még az is számít, hogy adaptáció, hogy sci-fi, ez viszont egy horror, amin FÉLNI kellene. Egyetlenegy dolgot kellene jól csinálnia, és nem képes rá. Ennyire unalmas és szar – mert ki kell mondani, hogy ez egy nagybetűs TRÁGYA – horrorfilmet életemben nem láttam. Eleve nem vagyok a rajongója ennek az egésznek, a Harag egyébként is jobban csinálta ezt, csak lisztes képű kisfiúval, és nem ültem be a moziba túlzott vagy felfokozott elvárásokkal se, de hogy ennyire nem sikerül kicsit se rám ijeszteni – pedig engem aztán tök könnyű megrémíteni –, azt legvadabb álmaiban sem gondoltam volna. Lehet, újra kéne értékeljem ezt az egész „micsoda menő dolog kritikusnak lenni” dolgot, mert ami mostanában megy, az sokkal inkább azt mutatja: „kritikusnak lenni szopás”.

A történetre – AMI NINCS – kár is szót vesztegetni. Mondd ki, hogy NINCS. Az egyetlen jó ötlet, ami fél másodperc erejéig még tetszett is, az az okos telefonok behozatala, mert ugye ezek 2005-ben még nem léteztek. És ugye mennyire vicces már, hogy az internetes megosztásnak, az iPhone-nak, YouTube-nak, Facebooknak hála, Samara úgy sokszorosíthatja magát, mint Smith ügynök szebb napjaiban, mit nekünk videokazetta – aki 2000 után született, felkeresett már egy múzeumot, hogy megtudja mi az a VHS? De persze ez az ötlet a második másodpercben már meg is hal, mert ugye kis telefon kis képernyőjén kicsi Samara mászik keresztül. Az meg ugye röhejes. De még csak röhögni se lehet a filmen, mert unalmas, vontatott, és minden csavart – azt az EGYET! – ki lehet találni kilométerekről korábban.

maxresdefault_58.jpg

Nincs kedvem leírni ennek a bájvigyorú faszkalapnak a nevét, aki valamiért úgy gondolta, jó ötlet lesz leforgatnia ezt a filmet. Nincs kedvem a sok idióta színészpalánta nevével teleszennyezni az értékes felületet, de azért azt megkérdezném, tisztelt Vincent D'Onofrio, ennyire nincs kenyérkére pénze? Még a legtehetségesebb ez a Bonnie Morgan, akit valami perverz vágyból, legszívesebben jól... de hát úgyis tudjátok. Ő alakítja Samarát. Gondolom, jó hajlékony lehet. Ha valaki pedig nem találja Naomi Wattsot, az nem a véletlen műve, történik ilyen, hogy színésznőknek felviszi az isten a dolgát, és már nem kell aláírjanak mindenféle nyögvenyelős szutykokhoz.

Aztán érdekességként még megemlíteném, hogy a filmet először 2015 októberében akarták bemutatni, de aztán ilyen-olyan okokból folyamatosan tolódott az időpont, nyilván mindig jött valami nagyobb nevű film, ami elszipkázta volna azt a kevés bevételt, amit ez az akármi majd megtermel, és végül 2017 februárja lett a dologból. Mondjuk nem értem, erre a filmre ugyan mégis, mire költöttek el 25 milliót, mert ötből ki tudták volna hozni, a CGI nevetséges, a Samarás felvételek nagyját az előző részekből lopkodták össze, és csak egy temetőt, meg egy erdőt kellett kibérelni, aztán hajrá, jöhet a bevétel. Ha ezt öt millából oldják meg, nem lenne máris bukás, bár a felét már így is visszakalapozta, mire jó, ha nem valami eredeti ötletből csinálsz filmet, hanem építesz a Kör-fanokra. Apropó, vannak itt Kör-fanok?

Igazából máris van egy igen erős versenyzőm, aki indulhat „az év hülyesége” kategóriában. Mert ez maga a borzalom, nemhogy nem gondolkodtat el, hanem még csak nem is szórakoztat, nem képes kiváltani egy alapvető emberi érzést. Én egy türelmes ember vagyok, szeretek bent maradni a stáblistán, szeretek elmélkedni azon, amit láttam, miközben a sok popcornzabáló, kólaivó idióta egymást tapossa a WC felé, de itt ahogy kiírták a rendező nevét, már pattantam is fel. Te, aki ezt olvasod, még véletlenül se nézd meg ezt a szart. Ki ne adj rá egyetlen fillért se, menj el bármi másra, én aztán nagy támogatója vagyok annak, hogy ha egy film megérdemli, igenis nézd meg moziban, mert egyszerűen más az élmény, mint otthon a négy fal közt. De ezt? Kár, hogy a Taügetosz intézménye már nem él, mert aki ennek a filmnek zöld utat adott – miközben egy Utazók forgatókönyve feketelistán van évekig –, megérdemelne onnét egy előléptetést.

Ha tetszett a kritika, kérlek, lájkold a Facebook oldalunkat!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rainse · http://bugnews.blog.hu 2017.02.08. 10:33:44

Ne NE ne,..... Nem mondod, komolyan, hogy tényleg van benne kicsi Samara? Vagy ez csak a te poénod? Mert ha tényleg van benne azon szarrá röhögném magam! XDD Bazz ki meglátom azt eltaposom egy acélbetétessel. XDD Amúgy nekem is kimaradt a Kör DE nagyon sokat hallottam róla főleg ismerőseim felől főleg akik szeretik a horrort és szinte istenítették nem is beszélve, hogy anno még a csapból is ez folyt. Szóval még szerintem is felesleges róka bőr.... Az egyetlen egy ötlet amit tényleg ki lehetett volna hozni belőle a mai modern videó megosztás amivel tényleg új utak nyíltak a Kör előtt! :D Ó azok a jó régi videókazettás korszakok amikor még arra vártam, hogy végre visszatekerje a filmet és kezdhessem nézni! :DDDDD

Rainse · http://bugnews.blog.hu 2017.02.08. 10:39:09

Amúgy belegondolva ebben a milyen lenne a modern körban ez az átkozott videó felvétel. Tegyük fel megnézik a felvételt több millióan és nem lenne egy kicsit furcsa, hogy hírtelen mennyien meghaltak? Vagy az is epic lenne, hogy ha a nagy mészárlásnak hírtelen a Youtube szokásos szerzői jogi baromsága vetne véget mert automatikusan letiltották a videót! XDDD

Gery87 2017.02.08. 18:09:19

Horror filmeken félni? SOHA...én max izgulok hogy mi lesz, de félni....6 évesen talán...

Láttam mindegyik részt, annyi volt benne az érdekes hogy kinyomozták ki ez a kútlakó szutyok és miért lett az...
Ez meg egy szokásos kortárs szar....
Ennél ratyibb talán a Hidrofóbia lehet még.
Kell bele egy misz picsa és ennyik ezek a filmek...

Amióta van a faszbuk és a gyökerek 2 másodperc alatt elérik egymást meg ott élnek.... minden szart el lehet adni, mert ha "kimaradsz, lemaradsz" ("nem láttad..ezt a szart/fasza filmet gecc"?)...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.02.09. 02:46:11

@Gery87: igazából egy dologra jó volt ez a film, rábreszettte 15 év alatt mennyit változott a világ, méghozzá úgy, hogy észre se vettük.... bassza meg :D

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2017.02.09. 12:35:27

"Az egyetlen jó ötlet, ami fél másodperc erejéig még tetszett is, az az okos telefonok behozatala, mert ugye ezek 2005-ben még nem léteztek. De persze ez az ötlet a második másodpercben már meg is hal, mert ugye kis telefon kis képernyőjén kicsi Samara mászik keresztül."

Atya... Úr... Isten!

Rainse · http://bugnews.blog.hu 2017.02.09. 16:35:19

Kör 2 Wikipédia oldalán. Szóval a cím már foglalt volt egy kis filmre de sebaj... :D

"A folytatás megjelenése előtt újra kiadták DVD-n A kört, egy negyedórás kisfilmet tartalmazó extra lemezzel együtt, amely a Körök címet viselte, és A kör és A kör 2 között volt hivatott hidat képezni."

Gery87 2017.02.19. 22:10:08

@scal:

Hát igen:)
Szörnyű rádöbbenni hogy már van olyan hogy "15 évvel ezelőtt"....és már akkor sem voltál pólyás:)
süti beállítások módosítása