„– És hova állhatok?

– Ahová akar. Amelyik hely hívogatja.”

Hát ez is egy nagyon jó magyar film. Reklámot nem kapott, és egyetlen hétig játszották a mozik. Ezek miatt gyanítom, alig hallott róla bárki is. Én se. És gondolom, a húgom is csak azért, mert parkoló = autó van benne = nézzük meg. Hát megnéztük. És dacára, hogy amolyan kamaradrámának indul – szűk tér, kevés szereplő –, egy végig élvezetes filmet kapunk, két különösen erős alakítást és egy végig feszültséggel teli történetet, amelyben a kakaskodás egy látszólag banális hülyeségen zajlik. De ebben a filmben minden egyes szónak, tettnek, képnek vagy tárgynak, külön sztorija, jelentése van.

Kicsit féltem az Üvegtigris-életérzéstől, de szerencsére ez maximum nyomokban lelhető fel – lakókocsi, lepukkantság, bár nem tudom, mennyire lepukkant, akinek van egy saját parkolója? A sztori pedig kimerül annyiban, hogy egyik nap a csak Légiósként becézett úriember parkolójában felbukkan Mr. Nagyágyú, aki szeretné a kocsiját – egy gyönyörű Mustangot – egy hónapig ebben a gedvában tárolni. Az egyetlen helyre azonban, amelyet kinézett magának, mégsem parkolhat, ki nem mondott okból. Ő azonban ahhoz szokott hozzá, hogy mindent megkap, Légiós azonban eldönti, majd bebizonyítja, hogy a Parkoló területén belül ez bizony nincs így.

A film ennél azonban jóval több, és mindenre hagy időt. Kapunk egy kis humort, egy kis szerelmi szálat, de a fő mozgatórugó, a két ellentétes világ, indulat egymásnak feszüléséből ered. Ehhez pedig kellett ez a két nagyszerű színész. Szervét Tibor és Lengyel Ferenc rettenetesen jó kettőst alkotnak, szinte vibrál köztük a levegő, amikor egymásnak feszül akaratuk. Egyik sem akar engedni a 48-ból. Így néz ki, ha egy megállíthatatlan erő találkozik egy elmozdíthatatlan tárggyal. És bizony, bármennyire is érezzen a két férfi egymás iránt kölcsönös tiszteletet, eljön az a pillanat, amikor már egyáltalán nem játék a dolog, és vérre megy. Ezt a csatát csak úgy tudják lezárni, ha egyikük meghal.

A mellékszerepekben felbukkanó színészek szintén nagyon rendben vannak, sem Pokorny Lia, sem Rajkai Zoltán nem túlhasznált színész, a legemlékezetesebb arc azonban kétségtelenül Somody Kálmán lesz, aki morzés magánszámával az utóbbi idők egyik legjobb ötletét, gegjét adja elő. Maga a hely is nagyon jól lett kiválasztva, a környezet hihető, nagyon budapesti és rettentően életszagú, hiszen ilyen parkoló mellett az ember napi szinten sasszézhat el.

Miklauzic Bence egy különleges filmet alkotott tehát, amelyből csak tanulni lehet. Így kell valamit fényképezni, hogy egy unalmas színtér hirtelen élettel töltődjék meg. Így kell valamit vágni, hogy az akció rögtön kapjon egy másodlagos jelenést. Így kell kihasználni a minimalista, mégis stílusos zenét. És így kell feldobni egy látszólag pangó, lassú forgatókönyvet, amelyben minden egyes párbeszéd aranyat ér. Mert bár a Félvilág kapta a legjobb forgatókönyvnek járó díjat, a legjobb párbeszédek azonban ebben a filmben találhatók. Amiről senki nem hallott. Eddig. De most már hallottál, úgyhogy vadászd le valahonnét, és nézd meg. Hogy mikor? Amikor akarod, amikor úgy érzed, hívogat...

Ha tetszett a kritika, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4