A Veszettek Goda Krisztina legújabb filmje. Goda legutolsó munkája, a hét évvel korábbi, egészen ötletes Kaméleon volt. Még visszább lépve pedig olyasmiket találhatunk tőle, mint a Szabadság, szerelem vagy éppen első filmje, a Csak szex és más semmi. Szóval összehasonlítva az Aglaja menthetetlen rendezőnőjével, Krisztinában van valami. Viszont nem hinném, hogy rajong az Ákos CD-kért, merthogy jelenlegi alkotásában épp azt a tökéletes társadalmat karikírozza ki, amelyben érvényre jutnak az ákosi princípiumok.
A film első fele egész jó, egy kisvárosban elharapódzik a fiatalkorú bűnözés, és a szedett-vedett rendőrség ezt képtelen meggátolni. Hamarosan azonban megérkezik a nagyon karizmatikus, nagyon férfias Fenyő Iván, és megmutatja, hogyan kell gatyába rázni a népet. A fiataloknak célt adni, hogy ne csak kolbászoljanak az utcán – inkább járőrözzenek –, és hamarosan már azok védik a területet a rendőrség helyett, akiktől egykor még tartott a sarki fűszeres. Aztán persze jön az összetartó erő, a közös ellenség – a telepi cigányok –, és a már szokásos lefutandó körök. Ettől a film befeszül, totálisan kiszámíthatóvá válik a második felére, és sajnos mivel majdnem két óra, ezért minél tovább tart ez a rész, annál lejjebb csúszik az összkép megítélése. Így az első ötven percnél még akár egy nyolcast is adtam volna neki, a végére már csak erős közepes maradt.
Ha hozzávesszük, hogy esetleg láttál olyan alkotásokat, mint az Amerikai história X vagy A hullám akkor a helyzet még komplikáltabb lesz, mert még a sémákat is felismered. Jéé, elkezdenek ugyanolyan szövegeket nyomatni a valahova tartozásról, jéé, elkezdenek ugyanolyan egyszínű ruhában járni – fekete ing mint parasztuniformis –, jéé, leborotválják a fejüket, jéé, küzdősportokat tanulnak, de csak önvédelemből ám. Így lesznek az eleinte kiszolgáltatott áldozatokból pontosan ugyanolyan elnyomó agresszorok, mint akiktől a film elején még ők maguk féltek. Persze nem mondom, egy országban, ahol a szélsőjobbos eszmék megerősödnek, és kitermelik a Gárdát, szükség is van ilyen filmekre, de ennyire azért nem kellett volna másolni a nagyokat. Másrészt viszont mikor erősödnek meg a szélsőjobbos eszmék? Mikor gondolják úgy az emberek, hogy erre egyáltalán szükség van? Ha a hatalom szarakodik és kibaszik velük, ha a nép úgy gondolja, magukra hagyták, és hát jelenleg ez a helyzet.
Fenyő egyébként lubickol a szerepében – komolyan, még a polgármester asszonyt is az ujja köré csavarja és megkúrja –, hogy aztán már ne is csak utalás szintjén legyenek nácikat idézőek a jelképei – piros, fehér, fekete akármi –, gondolkodásmódja és eszmerendszere. Fizimiskája pedig egy az egyben kiköpött Kovács Ákos – szerepe szerint az erre rezonáló Ács János –, ha rázendített volna egy nótára, már csak a Telekom magentája hiányzott volna... hogy mi? Jah, most már nem Telekom. Ha ő nem lenne, szerencsére akkor is kapunk nagyon jó alakításokat, ami a film legpozitívabb oldala. Fenyő szinte az egyetlen ismert arc. Mivel fiatalokról van szó, nagyon sok új, ifjú tehetséget láthatunk, akik közül Ifj. Vidnyánszky Attila meg is kapta a Filmhét legjobb férfi főszereplőjének járó díját. Nem sajnálom tőle, bár én egyértelműen Klem Viktornak adományoztam volna, ha már a filmből kell választani.
A filmben megjelennek még kisebb szerepben olyan ismert arcok, mint a jolly joker Molnár Piroska, vagy az Isteni Műszakból, és az Argo 2 okán szinte családtagként visszaköszönő Nagypál Gábor. Valamint megemlítendő, hogy a sötét oldalra beálló tejfelesszájú főhős, aki aztán tényleg csokit se lopott a boltból, gyerekként végül csak belekerül a szokásos, morális dilemmába. Mi közül válasszon: régi családja, akik full jobbosak, vagy a Törőcsik Franciska alakította szerelme és a Nyári Oszkár játszotta edzője, akik mindketten a roma oldalt képviselik, és ezáltal azt a tábort, amellyel szembekerül a „gárda” életre hívása miatt.
A filmet sokan vádolják gyávasággal, és ebben van is valami, mert szívesen maszatol, meg elken dolgokat, a 700 millió se nagyon látszik, a fele igen, de hogy hova lett a másik fele? Ráadásul nem kapunk egy megnyugtató lezárást se, a filmnek egyszer csak vége szakad, mintha Goda azt vallaná, ő csak megmutatta a betegséget, de a gyógyszert nem tudja rá. Ki is tudhatná, ez ezeréves tünet, csak a beteg test változik. Így a film vége egyaránt nyugtalanító és reményvesztett, de akár azt is mondhatnánk, hogy egyszer csak vége lesz, mert már eleget láttunk, és Ács János világa csak egyre szofisztikáltabb lesz, ahol senki másnak nincs joga létezni, mint azoknak, akiknek ő megengedi. Mindezek miatt nem tudom eldönteni, hogy a filmhez hogy viszonyuljak, jó-e vagy rossz, leginkább közepes, a kettő közt. És jelen esetben ez a legrosszabb képlet, amit csak kaphatunk.
Ha tetszett a kritika, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!
Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4
Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2016.04.15. 10:07:48
Burgermeister 2016.04.15. 19:48:50
MittuDomain 2016.04.15. 20:28:21
Remélem tényleg a legutolsó!
700 millió? Nem egymilliárd?
Tehetségtelen pökhendi p.tsa
Diktatúrázunk 2016.04.15. 21:19:00
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.04.16. 00:41:08
@MittuDomain: én 700 millióról tudok, az egymilliárd A nagy füzet volt :) ez azért közel sem volt annyira rossz, csak éppen nem elég
@Diktatúrázunk: ez nem ilyen egyszerű, én olyan helyen nőttem fel, ahol a lakosság egy harmada cigány volt, voltak utcák, amelyeken túl már nem volt szabad mennem
volt olyan cigánygyerek osztálytársam, aki másodikosként pengét nyomott a hasamnak, és voltak olyanok, akik meg iszonyatosan jó barátaim lettek, aztán átkerültem egy másik helyre, ahol csak "fehérek" voltak és minden nap végigvertek, ha éppen nem szaladtam eléggé, pedig nem voltak se cigányok, se árják, csak egy csapat hülye paraszt :D
2016.04.16. 08:20:34
Igen, valahol itt van az eb elhantolva, hogy nem lehet sarkítani a dolgokat, nincs csak fehér, meg csak fekete.
Ugyanakkor viszont ha megnézed az ilyen témájú magyar filmeket, azok mégis azt sugallják, hogy de van. A filmesek igen empatikusak a romákkal, de általában meg sem kísérlik feltérképezni, hogy mi állhat a társadalom egyre növekvő ellenszenvének hátterében.
Előbb születnek filmek a romák ellen elkövetett bűncselekményekről, mint az általuk elkövetettekről. Pedig utóbbiakból is van épp elég, és a kép csak azokkal együtt lehet teljes.
A romákat örökösen áldozatoknak bemutatni, akiket a rasszista, fajgyűlölő – jobb esetben csak műveletlen és félrevezetett – többség állandóan indokolatlanul bánt... nos, ez minden, csak nem objektivitás.
Nem vagyok híve semmilyen erőszaknak, a békés egymás mellett élés érdekében azonban úgy gondolom, a másik félnek is lennének tennivalói, sőt kötelességei is.
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.04.16. 09:18:08
szóval aki akar tesz érte
MittuDomain 2016.04.16. 09:54:16