Nem volt túl egyértelmű, hogy a filmnek melyik címváltozatát válasszam, végül úgy döntöttem, maradok annál, ami a kópián volt. Az eredeti olasz La maschera del demonio-t eredetileg kicsit újravágva és más zenével az AIP stúdió (ki más?) forgalmazta az USA-ban Black Sunday címen. Aztán kijött az az angol nyelvű verzió, amihez most szerencsém volt a The Mask of Satan. Több helyen A démon maszkja-ként utalnak magyarul a filmre, de szerintem ezt sosem forgalmazták itthon. Ezt a rövidke kis tájékoztatót azért írtam, hogy minél könnyebben rátaláljatok erre a kincsre, ugyanis megéri. Személy szerint egyáltalán nem szeretem az okkult filmeket, de ez egy valódi mestermű.

Mario Bava-t tartják az olasz horror atyjának, nekem eddig még egyetlen filmjéhez sem volt szerencsém, csak a tanítványai Dario Argento, Lucio Fulci, illetve fia Lamberto Bava néhány helyenként igen kétes értékű alkotásával találkoztam. Most már azt hiszem, kijelenthetem, hogy Mario Bava valóban fantasztikus rendező volt. A démon maszkjának fényképezése valami elképesztően pazar, az egyik legszebb fekete-fehér film, amit valaha láttam (nem csoda, Bava operatőr volt eredetileg). Nagyszerű beállítások sorjáznak egymás után, amelyek fantasztikusan teremtik meg a hátborzongató hangulatot. A régi Dracula filmeket képzeltem el ilyennek, mielőtt láttam volna őket. Ha már itt tartunk érdemes összevetni a Black Sundayt Christopher Lee alig két évvel korábban készült legendás Horror of Draculájával. A Dracula hiába színes, mégis porlepte és helyenként unalmas, addig ez a mozi a mai napig lenyűgöző annak ellenére, hogy majdnem 50 éve készült. A gótikus horror (majdnem) tökéletes mintapéldányáról beszélünk, melyből szemmel láthatóan rengeteget merített például nagy kedvencem Tim Burton is.

A színészek szintén kiválóak: Barbara Steele lenyűgöző szépség, ami már önmagában elég lenne, de még ráadásul csodálatos színésznő is. Kiválóan alakítja a sátánista boszorkányt és a szomorú szemű hercegnőt egyaránt. Arturo Dominici pedig igazán félelmetes Javutich szerepében. Ez egyébként alapból különös egy ilyen régi filmnél, hogy félelemről, meg hátborzongató jelenetekről írhat az ember; azt a jelenetet, amikor Javutich belopózik az apa hálószobájába, hát azt nehéz feledni. Bava a horror összes kellékét bevetette a The Mask of Satan-ban: van sokkeffektus, rémisztő világítás, hangok, suspense, okkultizmus, gótika, undor, brutalitás, vér... feleennyire hatásos filmre se számítottam.

Persze azért ez a mozi sem tökéletes: a zene bár összességében nagyon jó, helyenként inkább komikus hatást kelt. Barbara Steele és Arturo Dominici mellett pedig az összes többi szereplő nagyon haloványnak tűnik. Meg aztán ott van az a végső bunyó Javutich-al, ami elég cikire sikerült. Nyilván ezek inkább apró kötözködések, amelyek egyáltalán nem rontják el az élményt.

1960 egyébként különösen jó év volt a horror szempontjából, ekkor készült el ugyanis a legendás Psycho, és az utólag kissé túlértékelt Peeping Tom is.