Terry Gilliam világa úgy tűnik, hogy nagyon nem nekem való. Megnéztem a Félelem és reszketés Las Vegasban-t, most pedig ezt. Mindkét filmet agyondicsérték, de nekem egyik se lesz a kedvencem. Azért a Brazilt meg fogom nézni valamikor a nem túl közeli jövőben.

Nem jön be nekem Gilliam groteszk, szürreális látásmódja, egyszerűen nem passzol az ízlésemhez. Ott van Tim Burton groteszk, szürreális ábrázolásmódja is, ami ettől teljesen más, és azt például feltétel nélkül imádom. Szerintem ez már ízlés kérdése, és nagyon mélyre kéne leásnom a pszichémbe, hogy rájöjjek a miértekre. Ez az alapvető gondom a 12 majommal. Egyébként egyáltalán nem egy rossz film, félreértés ne essék. Bruce Willis nagyon jót alakít benne, érdekes csavar, hogy pont ő, a világmegmentő kapta ezt a szerepet egy olyan alkotásban, ahol nem lehet megmenteni a világot. Madeliene Stowe-t szintén nagyon szeretem (már csak Az utolsó mohikán miatt is), gyönyörű és kellően jó színésznőnek tartom. Brad Pitt szerintem túlripacskodja itt a jeleneteit, de mindenképpen különleges élmény őt ilyen szerepben látni. A sztorira szintén nem lehet panasz, még akkor se, ha a La Jetée című francia rövidfilmen alapul. Zseniális jelenet amelyben Willis azt hiszi, hogy tényleg megőrült, és a pszichiáter bizonyítja be neki, hogy nem, ő tényleg időutazó.

Alapvetően tehát egy nagyon érdekes, sőt különleges filmmel van dolgunk, amit mindenkinek bátran ajánlok. Az már egy más kérdés, hogy nekem ez az egész világ, illetve ábrázolásmód nem igazán jön be.