Hát Szinbád te se igyekezhettél sorba állni amikor az észt osztották! Ezt a filmet gyakran az egyik "legszebb mesének" aposztrofálják, sőt természetesen fantasy vonulat is van benne, hiszen tobzódik a misztikus kelet jegyeiben. Azonban ilyen idegesítő, elcseszett, hülye, egyáltalán nem szerethető főhőst életemben nem láttam. Szinbád, és az őt megformáló - tehetségtelen - színész Kervin Mathews számomra tönkretette az egész filmélményt, így, bár kétségtelenül rengeteg figyelemre méltó pillanattal bír ezen alkotás, mégse tudom jó szívvel ajánlani, mert rettenetesen ambivalens az egész mozi.
Ez volt Harryhausen utolsó filmje ami szerződésileg a Columbiához kötötte, de mivel ez is jól sikerült, újabb négy filmet rendeltek Schneertől, így Harryhausen is maradt. Miért is ne maradt volna, hiszen végre színes filmet készíthetett, ami akkoriban egyenlő volt az A ligával, és ez bizony látszik is a Szinbádon, ez már nem a B filmek mocsara, ahol gagyi szörnyeket kellett animálni.
Szinbád nem most lépett először közönség elé, lévén ha nem számítunk egy Popeye epizódot, akkor már 1942-ben az Arábiai éjszakák-ban feltűnt, utána pedig újabb hat filmben. Vagyis karakterét szerette és ismerte az amerikai közönség, hiszen mesés közel-kelet, dzsinnek, miegymás, elképzelhető, hogy csak el akartak menekülni egy varázslatos világba, és már unták a szörnyeket, ahol a horror, vagy a sci-fi elemek dominálnak. Más kellett és ezt adta meg a Szinbád, akit ekkor utoljára Gene Kelly formált meg két éve.
Magáról a filmről azonban már nem tudok ilyen ódákat zengeni, hiszen ahogy arra a bevezetőben is utaltam itt ez a senkiházi Mathews, akinek a szerepe is ritka idegesítő, meg az is, ahogy játssza mindezt. Előtte leginkább tévében szerepelt, de ezután a film után, a következő Harryhausen film főszerepét Gullivert is megkapta, sőt később a pár éve remakelt Jack, az Óriásölő paszulymászó hősét is eljátszhatta. De hát ez érthető is, jóképű volt, az akkori normáknak megfelelő testtel rendelkezett, és több nem kellett, hogy a reflektort jól bírja.
Meglehet gonosz vagyok vele, mert azért ezt a forgatókönyvet igencsak keresztbe-kasul kúrták, aminek az lett a végeredménye, hogy a cím ugyan Szinbád utolsó, vagyis hetedik utazását ígéri, sokkal inkább egy nyolcadikra hasonlít, bár néhány elemet átemeltek a másodikból is. Mindegy, úgyse tudja senki miről beszélek, mert manapság már senki nem olvas Szinbádot, de meglehet már akkor se olvastak. Pontosan ezért kardoskodom amellett, hogy ezért kellene, egy adaptációnak hűen elmesélni ezeket a történeteket. Ezt nem érthette meg Ken Kolb, aki a forgatókönyvért vonható felelősségre, ami helyenként csapong, helyenként pedig kifejezetten az volt az érzésem, semmi más célt nem szolgál, minthogy újabb és újabb Harryhausen szörnyeket láthassunk.
Kolbnak ez volt az első forgatókönyve, amit nagyfilmhez írt, és ezen kívül nem is engedték többet ilyen felelősségteljes project közelébe, megmaradhatott a televíziós sorozatok ömlesztésénél. A rendezést az Űrszörnyt is dirigáló Nathan Juran kapta, akire azonban az előző filmnél már így is túl sok sort fecséreltem.
A Parisát alakító Kathryn Grant bájos, de mintha ott se lenne. A dzsinnt megformáló Richard Eyer pedig simán pályázhat a világ első idegesítő gyerekszínészére, noha 22 évesen alakít kb. 12-őt. És nem, egyáltalán nem tartottam friss ötletnek egy gyerekre ruházni a dzsinn szerepét, aki a mesés és mágikus dolgokat hétköznapi és egészen banális formában oldja meg. Ha szörnyek és varázslat létezik a filmben, akkor miért pont a dzsinn materialista?
A film egyértelmű fénypontja, a "gonosz" varázslót játszó Torin Thacher, aki bár hasonlóan gyér színészi kvalitásokkal bír mint az őt körbevevő birkacsorda, de mégis toronymagasan kiemelkedik, játéka szinte élvezhető. Ennél sokkal fontosabb, hogy együtt lehet vele érezni. A gonosszal! Aki semmi mást nem akar egész film alatt, minthogy menjenek vissza arra a kurva szigetre, és szerezzék vissza azt a nyomorult lámpást. Mert ezek az istenadta halandók nem képesek felfogni, hogy az egy érték. Az nem egy közönséges olajkanna.
Most komolyan ki a franc haragudna rá, hogy miután megpróbálja ezt normális emberek módjára elmondani Szinbádnak, sőt még meg is fizetné a szolgálatait, és mindezek dacára az a gyáva féreg - aki a hét tenger legendás hajósa - inkább menne vissza etyepetyézni Parisával. Sakura ezek után kénytelen csellel rávenni a hajóst, hogy térjenek vissza a szigetre, ahol úristen, egy valóságos küklopszot kellene legyőzni. Szóval, egy hős nem így viselkedik. De persze varázslónk is egészen következetlen.
Helyenként cselekedeteivel még azt is megkérdőjelezi, hogy valójában varázsló-e, nem esetleg egy kókler, aki minden hatalmát a lámpásnak köszönheti? Utána meg olyasmiket tesz, hogy érthetetlen mi szüksége van Szinbádra egy nyamvadt küklopsz lenyomásához. Elvégre ez az ember átváltoztat egy nőt medúzává! Csontvázat kelt életre tekintetének egyetlen pillantásával, és parancsol egy tűzokádó sárkánynak. Normális volt aki ezt a filmet összebarmolta? Miért nem volt ott valaki, aki szólt volna egy áldott jó szót, hogy talán ezt így mégsem kéne?
Pedig erre a filmre Harryhausenék több pénzt kaptak mint az összes eddigire együtt, 650.000 dollárt, ami akkoriban rekordösszegnek számított. Ehhez képest a 3.2 millió bevétel nem is számít soknak hiszen "csak" négy és félszeres. Ráadásul ezt a filmet egy nappal Karácsony előtt mutatták be a filmszínházak, szóval már nem is nyárra pozicionálták.
Nézzük az öreg Rayt mit alkotott, hiszen elvégre ami mára értékelhető ebből a filmből, az pont az ő teljesítménye. Mintha ehhez a filmhez minden eddigi tudását felhasználta volna. Tizenegy hónapot vett el életéből a temérdek trükköt kivitelezni. A film kétségkívül legfigyelemreméltóbb szörnye a küklopsz amely lényegében Ymir továbbfejlesztett változata. Ezt ugye már akkor is meg akarta csinálni, de végül maradt a hüllőnél, itt viszont a szörny megkapta az ikonikus szarvat, melytől mai napig azonnal megkülönböztethető mindenféle jöttment küklopsztól. Kecskelábait és bolyhos kültakaróját Pán, a görög isten ihlette. Hogy Harryhausen mindezt meg is tudja valósítani, szabályosan ki kellett beleznie Ymirt, s így születhetett meg a küklopsz. Egyébként ha még kicsit csiszolt volna rajta, ez a szörny már folytonos mozgást produkálna, de így is összehasonlíthatatlanul fejlettebb a stop motion ennél a filmnél mint az ezt megelőzőknél.
A varázsló által életre keltett Kobra-nő - mely jelenet egyébként tökéletesen felesleges időhúzás/parasztvakítás - viszont katasztrófa. Úgy néz ki az egész mintha gyurma karjai lennének, és egy pillanatig nem hihető el, alig vártam, hogy vége legyen ennek a hosszú, kínos pillanatnak. Harryhausen egyébiránt ezt tartotta kedvencének a filmből. Ebből is látszik a művészek sosem tudják értékelni mi is az igazán jó. Biztos nagyon szerette, de akkor miért ilyen trehány a kivitelezés? Ugyanis nem Ray, a küklopszod a jó, meg a csontváz, meg minden más, nem ez a fos! De megérte annyit nézni a hastáncos nőket Bejrútban, mert utolsó filmjénél a Titánok harcában legalább egy sokkal frankóbb karakterhez használhatta fel a Kobra-nő alapjait.
Az eredeti film tetőpontja két küklopsz harca lett volna, de végül ezt elvetették, és így egy hasonlóan epikus küzdelmet láthatunk a sárkány és a küklopsz közt. A sárkány amúgy sok vizet nem zavar, nyilvánvalóan a Pánik New Yorkban szörnyének módosult verziója, és itt már köphetett tüzet is. Nagyjából egy méteres volt a valóságban és a pár perces küzdelem felvétele három teljes hétig tartott! A sárkány a harc során nem okád tüzet, mert az már túlságosan megbolygatta volna az így is bonyolult procedúrát, és mint tudjuk az pénzt jelent, és mindent az mozgat, az dönti el mi történhet egy filmben és mi nem. Ugyanakkor a barlangban a sárkány többször is fúj tüzet, ezt Harryhausen egy lángszóró segítségével oldotta meg, kiment az éjszakába felvett pár jelenetet ahogy szórakozik, aztán rámontázsolta a felvételre utólag.
Az életre keltett csontváz harcos szintén nagyon jól mutat még ma is, aminek leginkább az az oka, hogy a darabos mozgás itt megkövetelt. Ugyanis ha egy csontváz életre kelne, az nagyjából ilyen mozgást produkálna inak, és izmok nélkül. Meg persze ne feledjük el, hogy ez egy lényegében legyőzhetetlen ellenfél, nincs mit megölni rajta, így csak csellel gyűrhető le. A jelenet olyan sikereket ért el, hogy Harryhausen öt évvel később Az aranygyapjú legendájában ismét felhasználta az ötletet, mi több ki is bővítette. Maradt még a Roc madár, ami egy nagy sasra hasonlít. Szintén egész jó, de nyilván mert csak pár percig látszódik, ha sokat kellett volna mozgatni, már kilógna a lóláb. Viszont legalább megtudtam, honnét emelte át a Heroes of the Might & Magic egyik kedvenc lényeit.
Ami azonban kiállta az idők próbáját és tényleg fantasztikus, az a fülbemászó muzsika. Bernard Herrmann szerzeménye, aki ellen Harryhausen eleinte ágált, de később beismerte, hogy tényleg nagyszerű zenét szerzett. Herrmann így a következő három Harryhausen filmnél is segédkezett, bár ő elsősorban Alfred Hitchcock-al működött közre - pl. Szédülés, Észak-északnyugat -, és azon filmjei miatt ismert. Harryhausen jobban szerette volna Rózsa Miklóst, vagy Max Steinert, de Schneer meggyőzte, hogy Herrmannban minden meg van, ami ehhez a filmhez kell. Szerzeményében megtalálható a mese, a közel-kelet varázsa, a kaland ígérete. Épp ezért olyan csalódás maga a film, jó a zene, jó a látvány, csak épp a forgatókönyv kukába való; nincs kiért, nincs miért izgulni.
No hát ez lett volna a film, amit gyerekkorom egyik meghatározó hőséről készítettek idestova 57 éve, kívánnám, hogy nektek ne okozzon ekkora csalódást, az első, színes, stop motion film, de úgyis azt fog, mivel a zene nélkül csak öt pont lenne, Harryhausen nélkül meg csak négy és nagyon sok rész lesz benne, amikor se szörny, se zene...
Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!
Ray Harryhausen életműve erre folytatódik tovább:
A repülő csészealjak támadása (1956)
Az aranygyapjú legendája (1963)
Szinbád és a tigris szeme (1977)
