Ebből látszik, hogy tudnak ezek az amcsik filmet készíteni. Ez az alapanyag egy izgalmas tévéfilmhez bőven elegendő lett volna, ehelyett telepakolták sztárokkal, meg látványos légijelenetekkel.

Nehéz szemet hunyni a tipikus amerikai giccs és viccesnek ható pátosz felett, ahogyan a szent, tökéletes elnöküknek tisztelegnek a naplementében, mielőtt feláldozzák magukat érte. Azt is nehéz lenne nem észrevenni, hogy '97-ben az oroszokat ellenségnek beállítani már nagyon durván lejáratott, sőt kifejezetten anakronisztikus húzás a fantáziátlan készítők részéről. A háttérben folyó politikai szarkeverések pedig nagyon haloványak, azokhoz képest, amikhez később a 24-ben volt szerencsénk. A történet maga pedig alapvetően egy Die Hard szituáció, amelyet rengeteg akciófilm használt fel a kilencvenes években.

Mégis élvezetes film Az elnök különgépe. Ha már Harrison Ford játssza az elnököt, akkor ezúttal megkapjuk ennek az örökkévaló karakternek az akcióhős változatát, de úgy, hogy viszonylag hihető marad az összkép. Ford jól alakít, kihozza a szerepből amit lehet, szegény Gary Oldmannek viszont nagyon hálátlan dolog volt ennyi nagyszabású és emlékezetes gonosztevő után (Leon, a profi, Tiszta románc, Dracula) egy ilyen sablongonoszt játszania, de az látszik, hogy megpróbált életet lehelni bele. Az elnök különgépe sablonos mivolta ellenére kifejezetten izgalmas, és egyre izgalmasabbá válik, ahogy folyik a cselekmény, egészen a végső légi csatáig. Külön jó suspense húzás, ahogy az áruló személye rejtve marad a főhősök elől.

Szóval, ha szemet tudunk hunyni a jellegzetes, és visszataszító amerikai önajnározás, és elnökkultusz felett, akkor egész jó szórakozásban lehet részünk. Más kérdés, hogy ma már a Bush éra után ilyen film nem készülhetne el. Viszont szívesen megnézném a paródiaváltozatát, amelyben egy gyáva és cingár elnök mindenáron menekülni próbálna, de a végén a sajtó mégis hősnek kiáltaná ki.