Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Börtönregény

2012. június 16. - Santino89

Ez az a mozi, ami késett egy olyan jó tizenöt évet. Mel Gibson ott folytatja, ahol a Visszavágó után abbahagyta, teljesen ugyanaz a két karakter, sőt az egyetlen dolog, ami kiderül a múltjából, az is a Visszavágó utánérzése. Nem is lenne mindezzel baj, de Gibson papa így 56 évesen talán már egy kicsit kiöregedett ebből a szeretnivaló csibész szerepkörből. Nem mintha nem tudná ugyanolyan kiválóan alakítani, mint ahogy azt tette egész pályafutása során, de amikor már ennyi ránc barázdálja az arcát, akkor egy kicsit többet várnék el tőle, mint színésztől és mint karaktertől.

börtönregény.jpg

A Börtönregénnyel amúgy önmagában nincsen semmi különösebb gond, van benne néhány kifejezetten kreatív akciójelenet, ami kész felüdülésként hat napjaink szuperhősös-CGI tengerében, helyenként pedig néhány igazán jó poénnal (Clint Eastwood) is megspékelték a sztorit. A mexikói börtön életének bemutatása kifejezetten érdekes, ennek köszönhetően merőben eltér a sztori az átlagos börtönsztoriktól, és javarészt az ezekre a mozikra jellemző kliséktől is. Közben pedig végig szól némi jóféle mexikói muzsika, ami remekül megteremti a hangulatot, a fényképezés pedig élően, hitelesen reprezentálja nekünk ezt a különös miliőt.börtönregény2.jpg

Viszont azt sem lehet elhallgatni, hogy nemcsak a főhőst, hanem a sztorit tekintve is már nagyon túlhaladott a film, véletlenül sincs egyetlen váratlan fordulat, vagy a sablonoktól való elrugaszkodás, ne adj isten valami igazi bátorság, vagy tökösség az alkotók részéről. A történet ennek megfelelően olyankor is leül, amikor nem kéne, pedig alig több, mint másfél órás a mozi. Ezen segíthetne az, ha több poén lenne, vagy esetleg több akció, vagy talán több kreativitás, de az igazság az, hogy még így is kifejezetten kellemes szórakozás egyszer megnézni ezt a régimódi filmet. Csak szomorú, hogy mint oly sokszor, ebben az esetben is sokkal jobb az előzetes, mint maga a kész alkotás.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Oldfan 2012.10.06. 18:27:39

Tényleg egyedül a mexikói börtön világa ért benne valamit. (Nem jó hely, maradjunk annyiban.) A film egyszer végig nézhető minden unalom nélkül, de másodszori nekiülésre valót nem leltem benne, így DEL. Azért az esernyős poén sem volt rossz, akár csak az Eastwoodos...

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.10.11. 23:03:36

@Oldfan: Valószínűleg pár év múlva meg fog érni egy újranézést, és akkoris ugyanúgy elmegy egynek, mint most...

Oldfan 2012.10.12. 15:15:25

@Santino89: De nem én leszek az, aki arra időt szán. Ebből egyszeri alkalom nekem tökéletesen elég volt.
süti beállítások módosítása