Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A LEGO kaland 3D

2014. február 24. - scal

Minden szupi szupeeeeeeeeeer! Minden olyan jóóóó, hogyha közös a céééél! Minden szupi szupeeeeer, ha az álmunkért élsz! És itt még egy csomó minden más is jönne, de egész egyszerűen nem találtam magyar verziójú klipet ahol a teljes szám hallható.

lego-kaland03-r.jpg

Szóval azért ez a LEGO film egyáltalán nem annyira szuper mint azt az előzetes kritikák alapján vártam - sokáig a Rottentomatoes 100%-on állt, de az IMDb is impozáns 8.5-ön tanyázik, amihez hozzájárul a pénzügyi, kritikai siker, és hogy harmadik hete vezeti a toplistát. Engem különösen érdekelt, már akkor felfigyeltem rá amikor még senki más - aki játszott LEGO számítógépes játékkal, az talán sejti miért - de most a moziból kijövet nagyjából olyan érzések kavarognak a fejemben mint amikor megnéztem a Feláldozhatókat. Jónak jó volt, de azért ettől sokkal jobbat is készíthettek volna. Ez így ebben a formában egy totál átlagos mese, amit tetszik, nem tetszik, csak kevés embernek tudok ajánlani hat év felett, és aminek egyetlen egy jelentősége, hogy LEGO világban játszódó film még tényleg nem készült. Ergo ugyanolyan meglepő a látványvilág mint anno a Toy Storynál, South Parknál, Amerika Kommandónál és folytathatnám.

Sokan hasra esnek attól, hogy mindent Lego segítségével készítettek el - a vizet, habot, festéket, robbanásokat, füstöt, mindent -, de aki játszott a Lego játékokkal az ezen már nem fog meglepődni, mert ott ütött igazán nagyot. Tulajdonképpen ugyanezt kapja vissza az ember filmen. "Élethű" Lego figurákat. És azért ahhoz képest, amit ott leművelt a Lego egy-egy trilógiával itt kicsit visszább vettek a lendületből, mind kreativitás, mind pedig humor terén.

És most egy kis történelem. Nem is olyan rég volt a Lego 50 éves. Csúcsát a 80-as évek végén, 90-es évek közepén érte el, majd a PC és konzoljátékok miatt jelentősen visszaesett iránta az érdeklődés hiába találtak ki bármit - ebben közrejátszott meglehetősen drága ára is. Így hát elkezdtek filmes figurákat gyártani, és jó néhány PC játékot is összedobtak, de ezek legtöbbje kritikán aluli, vagy egész egyszerűen gügye volt. Utána gondoltak egy nagyot, és elkészítették a Star Wars előzménytrilógiát - nem véletlen, hogy ahhoz nyúltak, azért jóval kevesebb pénzt kért Lucas, akinek szintén nem volt vesztenivalója - és egy csapásra berobbantak a formabontó játékkal. Így a 2000-es évek jóformán azzal teltek, hogy a Lego átköltözött a szőnyegről a számítógépbe - tudom ez elsőre szörnyen hangzik, de kevés játéknak sikerült ennyire jól megragadni a lényegét PC-n - és egymás után készültek a különböző filmtrilógiák. Így annyira azért nem lepett meg, hogy a végső lépést ezúttal is az ezüst vászon jelentette.

a-lego-kaland-minfigurak-12-sorozat-werzo-hu.jpg

És akkor eljutunk mai filmünkig. Ahol kapunk egy ezerszer látott történetet, kis mondanivalóval - ami meglehetősen szájbarágósra sikeredett, és el is laposította a dolgokat a végére - helyenként nagyon jó beszólásokkal, és társadalomkritikát, amit viszont gyerek tuti nem ért meg. Emmet a totál átlagos srác él bele a vakvilágba, majd egy szép délutáni napon kiválasztott lesz belőle, és jön Morpheus, akarom mondani Vitruvius aki elárulja neki, hogy nem csak az ő világa létezik, hanem még sok száz. De a gonosz Mr. Biznisz nem akarja, hogy ezek a világok egymással keveredjenek, így naponta totális agymosást végez, ahol mindenki boldog és vidám, mert fel se fogja, hogy atom durván manipulálják. Mindenkinek van dolga, mindenki egyforma, átlagos, mindenki a Hol van a gatyóm? című sitcomot nézi, amiben egyetlen poén található mindössze - khm Barátok Közt, valaki? - és mindenki a "Minden szupi szupeeeer" című slágert énekli, ami annyira szuper, hogy öt órán keresztül is tudnák énekelni. És tényleg! Ez egészen addig tart, mígnem hősünk találkozik egy lánnyal, aki miatt árkon bokron átgázol, és lassan tényleg elkezdi megváltoztatni a világot, még ha nem is teljesen úgy, ahogy azt ő elsőre gondolja.

Az első tíz percben megmondom a frankót, nagyon reméltem, hogy változik ez az egész Legos darabos mozgás, mert a szemnek nem igazán kedves - vagy csak nem szeretik egymást a 3D-vel, amire szerintem ez alkalommal semmi szükség -, de a helyzet az, hogy végig ilyen marad. CGI-vel stop-motion hatást keltettek, ami a játékok során ennyire azért nem zavart, vagy nem volt erőltetett.

Azt se igazán értem, hogy mi döntötte el melyik szereplő miért kerül bele a történetbe, mert azért ezek ismeretéhez jelentős háttértudás - esetleg giga Lego készletek - szükségeltetnek. Mi értelme volt egy Abe Lincolt beemelni, egy Tini Nindzsa Teknőcöt egyetlen poén erejéig, vagy éppen a Csodálatos Amazont, Gandalfot, vagy Dumbledort, amikor a főhőst segítő varázsló egy az egyben egy Gandalf utánzat? És Batman? Miért kapott ekkora reflektorfényt? Persze Batman karaktere nagyjából ilyen lehet, ha nem az ő szemszögéből nézzük a filmet - egy elviselhetetlen, öntelt farok, de jól áll neki. És ha már Han Solo, meg Batman az eredeti szinkronját kapta, Superman miért nem? Miért kellett Fluor Tomi ide egyáltalán?

lego2.jpg

És ha már nosztalgia, nem csupán egy retro űrhajóssal kellett volna kiszúrni a rajongók szemét. És megértem azt is, hogy bizonyos karaktereket behozni egy poén erejéig biztos sokat kóstált volna - ha már behozták a kalózos világot -, oké ne legyen Karib-tenger kalózai (pedig ugye ilyen Lego készlet is létezik), viszont miért nem építették meg valamelyik emlékezetes kalózhajót a 90-es évekből? Volt egy pár. Vagy a középkoros környezet. Egy csomó frankó várral, és csak átsuhannak rajta. Hol vannak a Blacktronok és M-Tronok a fasza kis űrhajóikkal? Ez itt mind Lego brand, szabadon felhasználhatták volna őket. Egyedül a nagyváros Octan cége volt az, ami kapcsot jelentett a "szőnyeg Lego"-val. Aki nosztalgiázásra vágyik, az csalódni fog.

Mindezek miatt, kihagyott ziccernek érzem ezt a filmet, nem is értem a nagy körbenyalást ami övezi. Jónak jó volt, de azért a folytatásra remélem jobban odateszik magukat az alkotók. Addig pedig ne felejtsetek el indexelni, pontosan parkoljatok, délelőtt menjetek tisztítóba, olvassátok a híreket, mindig mosolyogjatok, szurkoljatok a helyi csapatnak, viszonozzátok a bókokat, igyatok méregdrága kávét, és lájkoljátok, meg olvassátok a FilmBookot mert... Minden szupi szupeeeeeeer!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása