A Tini Nindzsa Teknőcök egy fogalom. Szinte nem is találkoztam olyannal aki ne szeretné őket, ne ismerné őket. Sőt a három legkedvesebb rajzfilmsorozatomba beletartozott, bár bevallom volt benne valami groteszk, hogy a Ne ébreszd fel a mamit és a papit miattuk cáfolt rá a címére, hiszen szüleim határozták meg mikor szólhat a tévé, és miután ez a boldog félóra eltelt, máris mehettem a vasárnap reggeli misére. Nincs is jobb mint némi mocskos szájú ninjáskodás után odafigyelni miről is prédikál a pap bácsi. Természetesen olvastam a képregényeket, sőt tizenegy évesen leakasztottam egy farsangi harmadik helyezést amikor beöltöztem Rafaellónak, ráadásul szerintem csalás volt mert olyan teknőcpáncélt készített anyám, hogy mindenki a csodájára járt. És persze a pizzát is miattuk próbáltam ki, ami ekkoriban még valami hihetetlen misztikus burkolnivalónak tűnt. Mindezek után érdekelt, hogy honnan is kezdődött ez az egész, és be kell valljam meglepő dolgokra bukkantam. Tartsatok velem!

A 80-as évek kitermelte a legjobb rajzfilmsorozatokat. Figyelemmel követtem a 90-es évek változásait, még egy darabig a 2000-es években is elmerültem, de valahogy sem a rajzstílus, sem az ötletek nem nyűgöztek le, és egy-két mai alkotáshoz képest, ez a sorozat már egyáltalán nem tűnik annyira agresszívnak, sőt valóban családbarát. Az eredetük leginkább azért érdekes, mert az elmúlt harminc éven át folyamatosan formálódott megjelenésük, egyszer viccesebbek, máskor komorabbak voltak, és mindig érdekelt miért e kettősség. Ráadásul a teknőcök szinte minden létező lehetséges műfajban feltűntek. Készült belőlük könyv, képregény - több sorozat, több tónussal -, rajzfilmsorozat - szintén többféle -, élőszereplős film, CGI animáció, rajzfilm, PC játék, és természetesen mint a transformerseknél itt is találkozunk gyerekeknek szánt figurákkal, melyekből több száz készült. Mindezek dacára a teknőcök úgy lettek a popkultúra része, hogy még az is jól állt nekik ha ciki, vagy egyenesen gázosabb megjelenést vállaltak fel, úgyhogy abszolút nem tudom megérteni azokat akik már most köpködik a még be sem mutatott filmet, mondván hogy el fogják cseszni... És? Mintha ez eddig nem történt volna meg :D Kismillió alkalommal. És mégis ugyan kisebb hévvel de népszerűek. Megtestesítik a felnőni nem akaró, képtelen énjét mindenkinek, és lehet ez a titkuk.

Egy képregényrajongó barátom évekkel ezelőtt már felhívta a figyelmem, hogy ez egy viccnek indult... és bejött. 1984 tavaszán New Hampshireban, Kevin Eastman és Peter Laird a szokásos ötletbörzét tartották épp hogy is kellene betörni a helyi lapokba, amikor - ki tudja milyen tudatmódosító szerek hatására - Eastman felrajzolt egy skiccet, amiben egy emberformájú teknőc, nuncsakuval hadonászik. Hinnétek, hogy az ős teknőc Michelangelo volt? Mi a faszom ez? Te milyen hülye vagy, mi lenne, egy ninja teknőc! Miért épp ninja? Hiszen ez a menő, éjszakánként üldözi a rosszat. De miért ilyen nagy? Mert mutáns. Király! De akkor már legyen inkább egy egész csapat. Hányan legyenek? Négyen az a kedvenc számom. Okés. És mindegyiknek legyen külön fegyvere, amiről beazonosítható. Már rajzolom is. És hogy hívják őket? A reneszánsz korszak nagy művészei tökéletesen megfelelnek erre a célra. Oké Kevin jót röhögtem, de ezt a szart senki nem fogja megvenni. Igazad lehet.

És mégsem lett. Hamarosan az ötlet mellé történet is társult, mégpedig egy paródia, amely az akkoriban népszerű Marvel képregényeket figurázta ki. A Fenegyereket, - amelyben a hős a New York-i alvilág ellen küzd - az Új mutánsokat, - ahonnét a tini mutáns elképzelés származik - Frank Miller Roninját, - innen a ninja ötlet - és Dave Sim Cerebusát - ebben szerepeltek antropomorf állatok. Sokatmondó, hogy eme híres képregények közül mára csupán a Fenegyerek mond valamit, legalábbis ha nem vagy elvakult képregényrajongó. A Fenegyerek a teknőcök eredettörténetéért is felelős, hiszen szinte egy az egyben az történik velük, mint Matt Murdockkal, mert a baleset, ahol a radioaktív "trutymó" megvakítja, de egyben felruházza különös képességével a fiút ugyanúgy megtörténik Szecskával. A Fürgeláb klán is a Fenegyerekben létező halálos ninja klánnal parafrázisa, csak ott Kéz a nevük.

A történet egyetlen kiadásnak indult amelyre Eastman bácsikájának azt az 1000 dollárját költötték rá amit az öreg adójóváírásként kapott. A negyven oldalas történet inkább újságra hasonlított semmint magazinra, fekete-fehér volt, mely passzolt a meglehetősen véres és kemény tónushoz amit a képregény képviselt. Mindössze 3275 példányban jelentették meg, és alapítottak egy szerény kiadót Mirage Studios néven. Jelentése Délibáb, Eastman szerint azért, mert nem volt valóságos stúdió, csak egy konyhaasztal, heverők, meg egy rajztábla. 1985. szeptemberéig ezt a kiadást háromszor újra nyomtatták. Az első számok értéke mára természetesen a csillagos eget veri, hiszen alig található belőlük gazdátlan darab. Az újságkiadásban járatosabb Laird egy portfóliót készített amiben rajzokat és a történet vázlatát taglalták és elküldték az anyagot 180 újságnak, televíziónak és rádiónak, így széles körben megismertették képregényüket és egyben a Mirage kiadót is. Ennek köszönhetően a második számot már 15.000 példányban adhatták ki, és kezdetét vette a teljes műszakos képregényrajzolás.

1985. novemberében jelent meg az ötödik szám, ekkortól nyerte el a szokásos magazin méretét, és innentől kéthavonta látott napvilágot. Később az első négy számot is újra kiadták immáron hagyományos formátumban, színes borítóval. Négy szérián keresztül egészen 2010-ig futott kisebb nagyobb kihagyásokkal szinte folyamatosan, Laird végül a 129. szám után eladta az összes jogot. Jóllehet, az első széria csak 1993-ig tartott, és ez volt a leghosszabb a maga 62 számával. Ezután Eastman kiszállt a buliból és Kaliforniába költözött, már mással alkart foglalkozni, Lairddal többet nem is nagyon beszélt, a jogdíjait egyelőre megtartotta, majd 2000. június 1-jén eladta őket egykori barátjának. Ugyanakkor az első szériából is mindössze az első 11 részt készítette a páros, utána minden idejüket lefoglalta a merchandising, valamint a jogi ügyletek. Így a sorozat felét vendégrajzolók készítették, Eastman és Laird majd csak az 50. számban térnek vissza, hogy elkészítsék a 62. részig tartó City at War történet folyamot. Lényegében az eredeti sorozat elejét és végét készítették közösen.

A Mirage természetesen a Teknőcök mellett rengeteg másféle sorozattal is megpróbálkozott, de ezek szinte kivétel nélkül pár kiadvány után elhaltak, vagyis többé nem tudták megismételni ezt az isteni sugallatra, fejükből kipattanó elmebeteg egyszersmind frenetikus ötletet. 1996-ban a kiadás az Image Comics-hez került, és a harmadik szériát eltolták az akció irányába. Laird erről azt nyilatkozta később, hogy nem tartja az univerzum részének és a rajongók is így tekintsenek rá. A negyedik szériát ismét a Mirage égisze alatt indították el, ami egészen 2007-ig töretlenül tartott, de már csak háromhavi megjelenéssel. A 28. számnál Laird a TMNT CGI mozifilmre hivatkozva szüneteltetni kezdte a sorozatot, majd nagy nehezen még három számot kiizzadtak, mindössze ezres példányszámban terjesztve, míg végül Laird megállapodott a Nickelodeonnal. Habár az alku része volt, hogy évi 18 részig megengedik Lairdnak újabb történetek kiadását, a képregénysorozatot azóta sem folytatták.

Az eredeti képregény mellett 1987-től indítottak egy Tales of the Teenage Ninja Mutant Turtles sorozatot is, amelynek az volt a célja, hogy mélyítse az univerzumot, és gyakran egyetlen karakterre fókuszált akinek a hátteréről így többet megtudhattak a rajongók. Ezt már végképp nem bírták volna ketten rajzolni, de az elmúlt három évben a Mirage megengedhette magának, hogy egyre több vendégrajzolót alkalmazzon, sőt már külön színező, tipográfus, kihúzó is dolgozott náluk. Ryan Brown és Jim Lawson munkája 1989-ig tartott, szintén kéthavonta jelentkezve, rendszerint azokban a hónapokban látott napvilágot amikor az eredeti sorozat nem. Igaz csupán hét részt ért meg. 2004-ben azután ezt is újraindították, és végül 2010-ig újabb hetven részt fialt.

A következő állomást a játékfigurák jelentették. A páros kereste az utat vajon merre terjeszkedhetnének. Először a Dark Horse Miniatures 15 darabos ólomfigura szettet dobott piacra gyűjtők és szerepjátékosok számára 1986-ban. A Palladium Books pedig kiadott egy szerepjátékot a teknőcökkel. Egy Mark Freedman nevű ügynök erre felkapva a fejét felkereste Eastmanéket és beszélt nekik a továbbfejlődésről. A játékfigurák ugyanis pozitívan visszahathatnak a képregények eladására is. Az igazi áttörést a Playmates Toys Inc. játékgyár hozta meg, akik dacára, hogy húsz éve léteztek kicsiny vállalkozásnak számítottak Kaliforniában, és úgy látták elérkezett az idő, hogy betörjenek az akciófigurák piacára.

És mi a legjobb módja, hogy behozzuk a köztudatba ezeket a figurákat, és a gyerekek majd őrületbe kergessék a mamit meg a papit, hogy nekik Donatellos figura kell, de nem ám lengyel piaci csipogós szar, hanem aminek kihajthatós teknőcpáncélja van és onnét előveheti a fegyvereit, meg ilyenek? Mert a képregényetek ugyan fasza, de mindössze a geekek tábora olvassa... Hát csinálni kell egy rajzfilmsorozatot, amit majd vetítünk a gyereksávban kora reggel, és ez majd visszahat a játékok eladására is. Azért belegondolva, hogy ennyire manipulálják az embert egy tök ártatlannak tűnő rajzfilmsorozattal ami azért készült, hogy eladják a játékfigurákat... szóval ehhez azért pofa kell. Mert fordítva, hogy valami sikeres a tévében és akkor gyártsunk belőle játékot az oké, de ehhez azért irtózatos mennyiségű pénzt kell megmozdítani.

Na, és ekkor jutunk el oda, amit szerintem hazánkban mindenki ismer aki jelenleg 20-30 éves, ami jelenti számunkra a Teknőcöket a "Turtle Power"-t, a Cowabungát. Szóval eljutunk a rajzfilmig. Illetve annak első évadáig, amely ekkor még csak minisorozatként funkcionált. Öt egybefüggő részként, melyek elmesélik a teknőcök eredettörténetét, bemutatják a főbb karaktereket - akarom mondani ismertetik a leendő vevőkkel a terméket, azaz a játékfigurákat.

A rajzfilm készítésébe könyékig belefolytak japán animátorok - talán ezért néz ki ennyire jól - akik az amerikai Murakami-Wolf-Swenson-nál dolgoztak Fred Wolf irányítása alatt. Többek között dolgozott a sorozaton Peter Chung, aki később olyan projectekben vett részt mint az Animátrix, vagy éppen a Riddick univerzum számára gyártott Sötét Düh. A történetért pedig David Wise és Patti Howeth feleltek. A siker azonban nem jött elsőre, amolyan "hiszel abban, hogy létezik szerelem első látásra, vagy menjek el előtted még egyszer" esete történt. Háromszor is le kellett vetíteni mire megtalálta a közönséget, és innentől lényegében nem volt megállás, szeretett Teknőceink a popkultúra mérföldkövévé avanzsálódtak. Jöttek a Pez adagolók, kukoricapelyhes dobozok, plüssfigurák, tolltartók iskolakezdéshez, pólók, pizsamák, törölközők, farsangi maszkok, bögrék sőt még gördeszkázni sem volt ciki ha egy Leonardo figyelt a talpad alatt.

Ez a legendás első sorozat végül tíz teljes évadon át tartott, 193 részen keresztül, melyből mi magyarok csupán az első három évadot, alig 65 részt kaphattunk meg. Máig nem fér a fejembe, hogy egyik adó sem látott fantáziát a hiányzó részek vetítési jogának megvásárlásában. Mégis iszonyat hosszúnak tűnt, hiszen 65 részt legalább másfél éven át vetített annak idején az M1, meg persze rengeteget ismételtek is, és amennyire én emlékszek mire vége lett már kezdődött a középiskola számomra, így örültem ha szombat-vasárnap jó sokáig szunyálhatok. Meglehet észre se vettem amikor kedvenc sorozatomnak hirtelen vége szakadt, úgy hogy igazából be se fejeződött. Meglepődtem azon is, hogy milyen hosszú ideig tartott ez a sorozat. 1996-ig amikor azért már jócskán megcsappant a Teknőc Póver, így most elhatároztam hogy ha tudom végignézem az összes epizódot.

Sajnálattal kellett azonban megállapítsam, hogy menthetetlenül felnőttem, legalábbis ami a teknőcöket illeti mindenképp. Ezt az első öt részt szerettem a legjobban - mindig jobban csipáztam azokat a rajzfilmeket amik egy hosszabb történetet meséltek el - és most mégis olyan bugyutának tűnt. Azt hittem, hogy elkap majd a régi nosztalgia érzés, de eddig legalábbis nem következett be. Kicsit úgy is éreztem már, hogy túl öreg vagyok ahhoz, hogy ilyesmire pazaroljam a szabadidőmet. Ráadásul dacára, hogy annak idején magnókazettára rögzítettem az első pár részt - szegény gyerek videója :D - és szinte kívülről fújtam az egyes epizódokat, mégis csomó dologra nem, vagy másképp emlékeztem.

Gyorsan hozzátenném azért, hogy jómagam továbbra is ezt tartom a legjobb sorozatnak a négy közül, mert egy mai gyerek szerintem ugyanúgy kiváló szórakozást talál benne. Bár a legújabb ami a Nickelodeonon fut egyáltalán nem rossz, baromira tetszik benne a CGI, a formabontó látványvilág, de a kettő közti két egyéb sorozat... háát. Megértem, hogy ott próbáltak visszatérni a gyökerekhez, az eredeti Eastman-Laird képregényhez, hiszen ott sincs szembogaruk, ami növeli a félelmetes, és nem e világi kinézetet, - és ha ezt nézzük akkor ez a családbarát sorozat a szentségtörés (NEM AZ!!!!) - de valahogy mégsem működik. Az eredeti sorozat azonban nekem gyerekként - akármennyire is próbálkoztak családbaráttá tenni - nagyon is akciódús, fasza, helyenként talán erőszakos benyomást is tett. Amint az látható célközönség voltam, nagyon jól működött a manipulálásom, és Karácsonyra Teknőcfigurákat akartam... nem kaptam.

Hogyan tegyünk valamit családbaráttá, hogy átmenjen a cenzorok szigorú tekintete alatt? Először is a teknőcök legyenek viccesek, a csapat minden tagja jó fej, de találunk két igazi komédiást Mikey az idétlenebb tréfákért felel, Rafi meg a cinikus beszólásokért amik néha igazán ütnek. Ne legyenek annyira félelmetesek - ennek része a már említett szembogár megjelenése - és könnyen meg lehessen különböztetni őket. A képregény színes oldalain minden teknőc piros szemkötőt viselt, ezt különböző színűre megváltoztatták ha a különféle fegyverek nem lennének elegendőek. Valamint az övükön még a nevük kezdőbetűje is látható.

Természetesen szó sem lehet arról, hogy bárki is meghaljon a sorozatban, maximum nagyon elagyabugyálják őket, de várjunk csak csináljunk Zúzó nindzsáiból robotokat, azokat nyugodtan szét lehet verni, és még látványos is. Így a rajzfilmben minden Fürgeláb nindzsa valójában robot - ez többször meg is zavart amikor később olvastam a képregényt, most akkor hogy is van ez? Valamint kapunk két igazi drabális idiótát, Bebopot meg Rocksteady-t, utóbbit majdnem minden részben sikerült elkeresztelni valami teljesen másra: pl. Sziklafej, Sziklaszilárd, Rocker és hasonlók. Pedig semmi köze a sziklához, ez egy zenetípus, ahogy a Bebop is az. De egyre többet veszem észre, mennyire hadilábon álltak a rendszerváltáskor egyes fordítók, mert úgy fordítottak, hogy nem voltak tisztában az amerikai popkultúrával és így született ez is, meg a Miért éppen Alaszkában Monty Python és a Szent Grál, Gyaloggalopp helyett.

Ugyanakkor drasztikusan megváltoztatták az egész eredettörténetet, mondhatni az eredeti karaktereken kívül alig hagytak meg bármit is. A rajzfilmben Szecska - leánykori nevén Hamato Yoshi - maga is tagja a Fürgeláb klánnak ahonnét egyik tanítványa, Zúzó - ekkor még Oroku Saki - csele folytán a sensei száműzi. Yoshi New Yorkba költözik, de minthogy semmi vagyona kénytelen a csatornában tengetni életét. Egyetlen barátai a patkányok, valamint négy teknőc, akiket egy ügyetlen kisfiú ejt a csatornába miután anyuka pénzén pár perce megvette őket a közeli kisállat kereskedésben... ügyes kisfiú, cukrot neki! Nemsokára titokzatos mutagén kerül a lefolyóba, és elkezdi keresztezni az állatokat az emberrel. A teknőcök így emberszabásúakká válnak, Yoshi pedig egy humanoid patkánnyá. Én ebben már gyerekként is azt láttam, hogy ember és állat így egy szintre került, vagyis egyenlővé vált. Ebben a történetben tehát Yoshi már azelőtt ismerte a teknőcöket mielőtt azok öntudatukra ébredtek volna, míg a képregényben történik egy karambol, és egyszerre esik be a négy teknőc meg a mutagén is a csatornába.

Szintén eltérés, hogy itt Yoshi maga változik rágcsálóvá, míg a képregényben Yoshi házipatkánya alakul emberré hasonlóan a teknőcökhöz, aki leutánozta mesterét ahogy az gyakorolta a ninjutsut így maga is mesterré vált. A rajzfilmben a mutagén hatására rögtön elérik végleges korukat a teknőcök, míg a képregényben Szecska sokáig nevelgette őket. Sok más verzióban rövidítik a teknőcök nevét is, de ebben a sorozatban mindig kimondják a teljes nevüket, vagyis Raffaello, Leonardo és így tovább. A sorozat kreálmánya Krang is, a beszélő agy, aki gyerekként olyan félelmetes volt, hogy így utólag nem is csodálkozom rajta, hogy holmi nyolcadikutasoktól már nem tojtam magam alá. Sőt az egész X Dimenzió is rajzfilmes fejlesztés, a képregény sokkal reálisabb volt, már amennyiben reálisnak nevezhetünk bármit amiben négy mutáns, ninja teknőc akciózik.

Zúzó alakja egyértelműen Darth Vader paródiája, ezt már gyerekként sejtettem, de Vader nagyon sok helyről visszaköszön, pl. Power kapitány és a jövő katonáiban Lord Dreddként. Lehet vitatkozni mennyire jó a fordítása, szerintem a Zúzó sokkal félelmetesebb mint a tükörfordítás: Reszelő, ami ugye az öltözékére utal. Egyik nap Eastman kiment a konyhába és felemelte a sajtreszelőt, majd megkérdezte Lairdtől, eltudna e képzelni egy olyan gonoszt, akinek a testén reszelők vannak. Hát el tudott. Ő a képregényben csak az eredettörténetben szerepelt, ahol egy szerelmi háromszög miatt Yoshi megölte a bátyját Oruko Nagit, emiatt az öccse Saki levadászta a New Yorkban bujdosó Yoshit, míg végül a teknőcök bosszút álltak és hidegre tették. A rajzfilmben ezzel szemben a teknőcök nemezisévé tették, aki eredetileg egyáltalán nem vadászik Yoshira, meg vannak a maga tervei és valahogy belebotlott Krangbe, aki a technodromejával támogatja. Apropó következő évben már Zúzónak akartam öltözni farsangkor, de valamiért nem jött össze végül, lehet túl bonyolult volt elkészíteni a hacukáját.

Nem tudom mennyire kell bemutatni a négy teknőcöt, de azért pár dolgot mondanék róluk. Világéletemben Leonardot tartottam a legunalmasabbnak, gyorsan hozzá tenném, hogy nagyon bírom őt is, de egész egyszerűen kimerül a szerepe a parancsolgatásban. Tudom, ha ezt nem csinálja valaki szétesik a csapat, és néha kapott egész fasza beszólásokat pl: "- Te meg Rafael két oldalról támadtok! Donatello próbálj a hátukba kerülni! - És te mit csinálsz Leonardo? - Hát valakinek kell lennie középen is." Eredeti hangját Cam Clarke adta, - sokat mond hány részre tervezték a sorozatot, hogy Rocksteady hangját is ő kölcsönözte - a magyar változatban Józsa Imrét halljuk, természetesen mesterien. Jah igen ő az aki két katanával harcol - nincs olyan feljegyzés ami bizonyítaná, hogy valaha is létezett olyan szamuráj, aki egyszerre két katanával harcolt volna.

Michelangelo mint írtam a bohócmester, rajta iszonyat nagyokat lehet röhögni, mert egész egyszerűen egy infantilis idióta és az ilyeneket mindenki szereti, ahogy az osztálybohócokat is. Ráadásul folyton éhes, ami szintén növeli, hogy a néző hamar megszeresse. Ő két nuncsakuval harcol, de gyakran pizzával is képes ártalmatlanná tenni az ellenfelét. Eredeti hangját Townsend Coleman adta, magyar hangját pedig Forgács Péter. Jellemző a kor szinkronizálására, hogy még véletlenül se csináltak belőle ügyet, ha egy egy mondatot ugyan más fejpántos teknőc mondott, de ugyanaz a szinkronszínész tolmácsolt, most is kifejezném abbéli morgolódásom, hogy EZ MÁR GYEREKKÉNT IS KURVÁRA ZAVARÓ VOLT mert az ilyesmit észreveszik a kölkök!!!!

Donatello a kissé szerény technikai zseni, egy hosszú bottal, úgynevezett Bo-val harcol, annyira őt se kedveltem, mert ő meg folyton okoskodott, mint Okoska a Hupikék Törpikékből. De így belegondolva szegényt nagyon elnyomta a többi tesókája. Viszont nagyon jó kütyüket fejleszt ki, tulajdonképp ő a James Bond sorozat teknőccé vált Q-ja. Eredeti hangja Barry Gordon, aki egyben Bebopot is szinkronizálta. Amikor a televízió hirdetni kezdte, hogy beindul a Teknőc sorozat épp futott a Denver, az utolsó dinoszaurusz és minthogy ott is négyen találták meg a dinót nagyon reménykedtem, hogy ugyanaz a négyes fogja szinkronizálni a négy ninja teknőcöt is. Nos annyira nem jött be, mert egyedül Lippai László élte túl a szórást, és hát miért is ne élte volna túl, Lippai ekkoriban minden második rajzfilmben szinkronizált olyan jó hangja van.

Az abszolút kedvenc mindig is Raffaello marad. Egész egyszerűen vagy nagyon ráéreztem már gyerekként is mennyire közel áll hozzám ez a cinikus faszkalap, aki mindig beszól valami epéset, vagy nem is tudom, de mai napig ő a favorit, nyilván előre kitaláltátok, hiszen miért pont az ő karakterét választottam volna farsangra ha nem szeretetből. Mellesleg rajta változtattak a legtöbbet a képregényhez képest, mert ő ott egy hihetetlenül önfejű, brutális gyilkológép, és ezt a rajzfilmben azzal fejezik ki, hogy jó párszor ellenkezik Leonardoval, egy folytonos lázadó, amilyen végső sorban én is vagyok. Ráadásul gyakran áttöri a negyedik falat és kiszól a nézőnek, és én lehet pont ekkor kedveltem meg ezt a fajta kikacsintást, amit a mai napig imádok. Ő két sai tőrrel harcol. Eredeti hangja Rob Paulsen, magyar hangja pedig nem más mint Csonka András - miből lesz a cserebogár - ő szintén szinkronizált a Denverben amúgy, de ő nem a srácok egyikét hanem magát Denvert, így kettő kettő arányban végül is kiegyeztem. De ismétlem minden szinkronhang elképesztő jó munkát végzett.

A legnagyobb meglepetésem Zúzó volt, mert az ő hangját Kristóf Tibor adta, - valamennyi magnókazettán rögzített részen az ő hangja szerepel - de az első epizódban még Dózsa László - Kvákk kapitány - ugrott be helyette, majd a második évadtól Hollósi Frigyes váltja fel és ez a szomorú tény el is vette a kedvem a sorozattól. Krang hangját Beregi Péter kölcsönözte, szerintem jobban megoldotta a dolgot a vartyogásával mint amerikai kollégája az eredeti szinkronban. Külön kiemelném Szecskát, akit Rátonyi Róbert szinkronizált, egészen a harmadik évad során bekövetkezett haláláig. Azt kell mondjam élete egyik legjobb szinkronja, és le a kalappal az öreg előtt, mert akiből aztán ki nem néztem volna, hogy egy "bugyuta" rajzfilmben ráadásul egy beszélő patkányt formáljon meg, az Rátonyi. Róla tudni kell, hogy mindig is amolyan úrias, régimódi műsorokat - pl. Legyen a vendégem - vezetett, megidézve Latabár Kálmán szellemét. Azt hiszem gyerekként kevesebb traumát éltem át mint amikor kiderült, hogy agyrákban meghalt és többé nem az ő hangján szólal meg Szecska - leszámítva persze a Kacsamesék ominózus epizódját, amikor elsötétült a kép...

Na és ki maradt a végére? Hát April O'Neil, - magyar hangja Vándor Éva - aki a rajzfilmben a Hatos csatorna riportere. Érdekességképpen megjegyezném, sokáig nem értettem mégis hogy lehet riportere egy csatornának... Ugye arra nem is gondoltam, hogy Amerikában akár hat különböző TÉVÉ csatorna is lehet, ugyanis nálunk ekkor még csak egy maximum kettő volt, és az is csak pár órára. Az eredeti képregényben ő az őrült tudós, Baxter Stockman asszisztense - számítógép programozó a szentem -, aki mihelyst rájön, hogy főnöke bankot akar rabolni az általa programozott géppel, a tudós elől bemenekül a csatornába, ott a teknőcök megmentik, majd nyit egy antikváriumot és onnét segíti a mutánsokat. A rajzfilmben is a csatornába menekül, de ott egy éjszakai riport során el akarják agyabugyálni, az akkor még emberi formában lévő Bebop és Rocksteady gang. Szerintem a rajzfilmes újítás jót tett, mert ügyesen kihasználják a rajzfilmben a médiát, akár fricska, akár a történet továbblendítése végett. Szerencsére gyerekként nem gondoltam bele, hogy Aprilbe - aki ugye vörös, és mint ilyen blokkolni való - mindegyik teknőc szerelmes, ráadásul Szecskával is folyvást cicázik, és ez hosszútávon hova is vezetne. Amúgy nincs pasija, csak egy idióta barátnője, Irma.

Gonoszok terén a történet már az első öt részben elkényeztet minket. Eleve itt van Bebop meg Rocksteady afféle Stan és Pan szerű kettőse, akik eredetileg nagyon félelmetesek lennének, mert két erőszakos állat erejével ruházódnak fel, de inkább csak ezzel arányosan idiótákká válnak. A készítők nagy hangsúlyt fektettek rá, hogy még a gonoszok is szerethetőek. Zúzó lehet egy szemétláda, de a rajzfilmben nagyon sokszor látni lehet, hogy egy belső morál alapján cselekszik, tehát nem használja ki a teknőcök szorult helyzetét, nem csalással akar győzni akármennyit is ármánykodik, és ez bizony bennem tiszteletet ébreszt. Azután itt vannak a Fürgeláb nindzsák, most eltekintve, hogy robotok, de milyen jól néznek már ki, fasza egyenruhájuk van, és sose dumálnak vissza. Félelmetesek ahogy arctalanul, egy kérdés nélkül mindig teszik amit kell. Vagy Krang, meg a robotjai, az a jelenet amikor az állatkertből elrabolják a varacskos disznót meg a rinocéroszt a kísérlethez, a hátam borsódzott tőle gyerekként annyira félelmetes - és főleg, hogy a robotok jól nevelten odaköszönnek a látogatóknak akik tanúi voltak a jelenetnek, hogy "Jónapot kívánok!"  Vagy a kőkatonák, akik csak arra várnak, hogy az X Dimenzió megnyíljon. Érted tehát ők már most is itt vannak, csak nem látjuk egymást a dimenziók rétegeződései miatt, de ha belegondolsz ez is nagyon félelmetes. Még csak nem is egy másik bolygóról jönnek mint az UFÓ-k.

Hamarosan a gonoszok között is megtaláltam a kedvencem, aki nem más mint Baxter a tudós. Ő a képregényben egy afro-amerikai míg a rajzfilmben egy kicsit náci beütésű szőke europiod lett. Valahogy már gyerekként is szerettem ezeket a meg nem értett karaktereket. Ez az ember egy zseni, megoldaná a város patkányproblémáját, és miért lesz gonosz? Mert nem kell a találmánya, ugyanis az TÚLSÁGOSAN HATÉKONY. Ez mekkora kritika már. Vegyed a patkánymérget, mert az megéri, hiszen garantálja, hogy lesz jövőre is épp elég patkány akik miatt megveheted a következő adagot... Baxter sorsa a sorozatban később egész drasztikus fordulatot vesz, amikor már pofátlanul emeltek ki elemeket mindenféle filmből, és ő lesz a Légy mutáns. Egy családbarát sorozathoz képest meglehetősen horroriztikusan változik át, és időközönként visszatér gonoszkodni. Bebop és Rocksteady mellett az ő karakterét is megformáltam anno gyurmából, és akik ismerik írói álnevem: Ralph Baxter azok elég könnyen összerakhatják kiket szerettem ebből a sorozatból, és mennyire szerettem ezt a sorozatot.

Az első évadot először 1987 december 14-18-ig sugározták, napi egy részre bontva, nálunk 1991-ig kellett böjtölni, míg bemutatták, de ha azt nézzük, ez akkoriban teljesen jó időnek számított. 1988-ban a Playmates piacra dobta a figurákat, az ismétléseknek köszönhetően hatalmas siker lett, ami visszahatott a rajzfilmre is, és megrendelték az első igazi évadot. Itt jegyezném meg, hogy a sorozatnak nagyon jó, dinamikusan változó zenei betétei vannak, nem is beszélve a rettenetesen jó főcímdaláról, ami magyarul is nagyon menő. Mi benne a menő? Az, hogy tegnapig az őskorban éltünk, Pom Pom volt, meg Süsü a Sárkány - tizenkétezredszerre -, ünnepnapon egy kis Lolka Bolka, most pedig beköszöntött a jövő: vagyis Tííííííni nindzsa harci teknőőőőőőőőőőőőőőc!!!!!! A zenéért rebegjünk hálát Dennis C. Brownnak, és Chuck Lorre-nak, és átkozzuk azokat akik sose adták ki CD-n. Érdekes, hogy pont erre a piacra nem akartak betörni.

A sorozat valóban visszahatott a képregényre is, de nem egészen úgy ahogy azt az alkotók várták. A rajzfilm miatt született egy újabb képregénysorozat, Teenage Mutant Ninja Turtles Adventures néven mely 1988-1995 között futott. Ez a sorozat újabb 72 részt fialt, és ez volt az a képregény amit behozott a SEMIC Magyarországra. Kénytelen voltam belőle egy példányt a párnám alá rejteni, mintegy véletlenül ottfelejtve, így aztán apámnak ki kellett fizetnie, mert sajnos akárhogy kérleltem képregényre nem igen áldozott. Szóval ezzel a képregénnyel kevertem az eredetit, amit tudtommal nálunk sose adtak ki. Vagyis egy képregényből született rajzfilmsorozat képregényesítése... amiről önkéntelenül is úgy gondoltam ez alapján készült a a rajzfilmsorozat, hiszen az első számok története lényegében megegyezett a rajzfilmsorozat történetével. Ráadásul, hogy a gyereket megzavarják magyarul a címe: Tini Titán Ninja Teknőcök volt - lehet a mutáns szót túlságosan furcsállották? Itt Splinternek meg Shreddernek hívták Szecskát és Zúzót, amikor pedig magyar neveket kaptak, Repesz, és Reszelő lett, csak gratulálni tudok a fordítóknak. A Fürgeláb harcosokat Lárvaarcúaknak nevezték és talán mondanom se kell Bebop meg Rocksteady is jó pár keresztelést kapott. Az eredettörténet szintén eltért a rajzfilmtől - például Yoshi patkánya alakult Szecskává... akarom mondani Repesszé. A képregény egy ideig követte a rajzfilmet, majd az ötödik számtól attól eltért és önálló történeteket lehetett benne olvasni. A tónusváltásért Ryan Brown, - aki a fentebb említett Tales sorozaton is dolgozott - és Stephen Murphy voltak felelősek. Ezek jóval komolyabbak voltak, ahol pl. April megtanult a katanával bánni, és ahonnét az elsők között írták ki Bebop és Rocksteady kettősét.

Mindent összevetve a teknőcöket nem lehet megkerülni, - Eastmanék munkája többek között a fekete-fehér képregények fellendülését is elősegítette - a pizzát nem lehet nem szeretni - még ha egyszerre tesznek rá mogyoróvajat és ajókát is - és egy ilyen kacskaringós eredet után tényleg azt a következtetést kell levonni, hogy ez a sikertörténet lepipál szinte minden mást, mert a teknőcök bárhol jelentek meg az népszerű és közkedvelt lett. Kivéve talán az élőszereplős filmeket, de ugye a 90-es évek elején ennek megvalósítása még nagyon gyerekcipőben járt, lett amilyen lett. Mindezek miatt fokozott várakozással tekintek a hónap végén érkező új filmre, remélem a Heroes in a Half Shell nem maradnak szégyenben és a Turtle Power ezúttal valóban velük lesz.

UI: az alant következő kis mókás filmecskét pedig mindenki csak saját egyéni felelősségére tekintse meg, vagy meglehet könnyen lerombolja gyerekkorát.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!