A szovjet fantasztikum aranykora, különösen filmben, jóval korábbra esett mint az 1980-as évek. A kezdeti Aelitától a Szólít az égen, a Viharok bolygóján, a Solarison és más nagysikerű mozikon át juthatunk el az utolsó nekirugaszkodásokig. Ezúttal az utolsó brezsnyevi évek és a Gorbacsov előtti átmenet egy-egy ritkasága kerül terítékre.

Csillagközi nyomozó (Zvyozdny inspektor) 1980
A Nemzetközi Űrfelügyelet állomását lerombolja egy ismeretlen űrhajó. A Felügyelet nyomozást indít, amely során felfedeznek egy titkos tudományos laboratóriumot, ahol mesterséges intelligenciával kísérleteztek. Csakhogy ez a mesterséges értelem kiszabadult az ellenőrzés alól és saját rabszolgájává tette a kísérletező tudósokat.

Ez bizony már nem klasszikus évek reményekkel teli hozzáállása.  A film elején rögtön némi űrpusztítást láthatunk - elég gyenge kivitelben, - egy indok nélkül lövöldöző űrhajóról. Követi némi polémia az ENSZ fórumán, ahol "furcsa mód" a gyanúsakat angolos nevű nagyvállalatok képviselik, míg a jó irányt, - minő véletlen, - a nagy SZU szorgalmazza. Természetesen egy szovjet(orosz)nyomozó találtatik a legalkalmasabbnak a rejtély kibogozására., aki pár társával elindul a kötelessége végrehajtására. Egy árva szó nélkül, bár igazi fegyverzettel nem rendelkeznek és tudják, valaki ott kint nagyban játszik. Közben hamarosan az érintetteknél vagyunk egy eldugott bolygón és nem nehéz felismerni, az illetőket keményen manipulálják. Szóval rejtély a rejtélyben helyzet állt elő. Az önálló akarattal bíró mesterséges értelem fenyegetését négy évvel később a Terminátor sokkal jobban fogja előadni, egyébként is, a téma messze nem új sci-fi vonalon, már számtalan, ennél jobb kibontása létezik. A történet csöndesen halad a valószínűsíthető vonalon, különösebb meglepetések nélkül, de nem unalmasan. A képi világa helyenként ügyes, de néha ordítóan pénzhiányos speciális effektek sora rontja el.

Mintha Rajnai András kísérleti stúdiójának képi világa került volna át a TV képernyőről a mozivászonra.  Ami már akkor sem számított magas trükk színvonalnak, inkább volt érdekes, mint nívós. Azért egy elzárt világrendszer lakója még  ennek is örült, mert a nyitás politikája a kulturában még odébb van. A mozi annyira közepeske, hogy tényleg csak a die-hard rajongók és ritkaság keresők érdeklődésére tarthat számot. Ez a rendezésre, zenére, színészi játékra egyformán igaz. Mostanra már minden bizonnyal "Nézd meg és felejtsd el" kategória az ifjabb korosztálynál, az idősebbeknél, akik megedződtek a hasonló mozikon talán mégsem. Nem vitatom, a filmben buzog a tartalmi jó szándék, de ennyi elég kevés a maradandó élményhez. Igazából attól lesz mégis fontos egy kicsit, ami hiányzik belőle. Vagyis a hit, hogy az emberiség képes lesz erőt venni önmagán, sötétebb énjét hátrahagyva, nemes céljaival fog kilépni  a világűrbe és nem a belső problémáit szabadítja rá a gyanútlan kozmoszra. Ilyen utópisztikus személet jellemezte a korai szovjet filmeket és okos kivitelnél felemelő érzést adott. Ám a mi főhősünk korántsem képviseli az optimista vonalat. A mozi elején és végén egyaránt a Földön jár, társak nélkül, elegánsan elvonulva. Ki is mondja, alig várja, hogy végre nyugta legyen. Hová lett hát a tettre kész, kihívásokra vágyó szocialista embertípus? Eltűnt a brezsnyevi pangásban, beolvadt a reménytelenségbe süllyedt társadalomba, egy lett a sok közül. Teszi a dolgát, még nem vall kudarcot, de alig várja, hogy haza húzhasson a vidéki dácsája magányába. Gondolom, a hűtőben már várja pár üveg Sztolicsnaja és egy nagy adag ruszli, hogy valami jó mégis legyen az életben. Ez a mozi megmutatja, milyen messze tűntek a világmegváltó álmok. Itt örül a rendszer tagja, ha legalább a régi módon folyik tovább az élet. Mert jobbra már nem számít, de a zsigereiben érzi, rosszabb jöhet. Például valami olyan erő, ami már a gondolatait sem hagyja meg az embernek, hanem beülteti a saját eszméit a másik fejébe, elveszi a maradék önálló akaratát is. Lehangolóan reménytelenséget sugalló összkép egy szebb reményekkel indult világhatalom közérzetéről, váltsunk hát gyorsan.

Holdszivárvány (Lunnaja raduga) 1983
Mindössze egy szűk  olimpiai ciklus telt el az előző mozi piacra kerülése óta, viszont változott a Szovjetunió. A sűrű szemöldökű Leonyid B. főtitkár halott,de  azért az öröksége még él. Éppen Andropov személyén át vívja utóvéd harcait. Azért az erjedés megindult, s mint annak idején, 1917-ben, egy másik társadalmi rendszer vége felé, a nép ismét reménykedik. A művész pedig álmodik. Nézzük, hogy mit.
A Nemzetközi Űrbiztonsági Szervezet egy évekkel előtti bejelentés nyomán kezd vizsgálódni. Eszerint a Földön olyan emberek élnek, akiknek a képességei meghaladják a biológiai lehetőségeket.  A nyomozás során kiderül, mind négy személy a Holdszivárvány űrhajó Uránusz rendszerbeli útján történt katasztrófa túlélője. Viszont élnek a törvény adta jogukkal és nem óhajtanak együttműködni a bizottsággal, amelynek ez nem elfogadható megoldás, hiszen a  bolygó biztonsága elsődleges.  Kik az érintettek ? Egy idegen világ álcázott kémei?  Vagy csupán rendkívüli, ám maguknak való emberek? Az ügy kibogozása nem egyszerű, a felvetett kérdésekre érkező válaszok túlmutatnak egy szokvány vizsgálat keretein.
Álljon bár agyaglábakon, azért 1983-84-ben a Szovjetunió még mindig világméretű erőt képviselt. Ennek megfelelően időnként mertek nagyot álmodni. Szerencsére nem a politikusaik tették vodka mámorban, mert akkor most mindannyian csatornákban kucorognánk patkányhúson alkudozva, reménykedve a radioaktív felhők másfelé jártában, nem pedig az Internetre pakolnánk kevéssé hasznos, de szórakoztatónak szánt elmefuttatásainkat. A művészek viszont reménytelen esetek. Kicsit csökken a nyomás, máris az űrben járnak. (Jó-jó, az előbbi mondat nem a véres komolyság jegyében fogant.) Szóval, ha csupán rövid időre is, de az irodalomban, majd a filmes között, születtek nagyformátumú látomások. Szergej Pavlov valószínűleg az íróasztal fiókjának dolgozott, a kézirat pedig a beavatottak között cserélt gazdát, mert a regénye később jelent meg, mint a belőle készült film. Itt rögvest két probléma lép be. Az egyik, hogy pályakezdő rendező kapta meg a lehetőséget a forgatásra, azokat pedig sehol nem szokás bő anyagiakkal kényeztetni. Pedig kellett volna a pénz. A másik gond, hogy regény két kötetes. Viszont csak az első fért bele a mozi terjedelmébe. Jöhettek hát a muszáj-kompromisszumok. Így lett egy szűk teres, beszélgetős kamaradráma a mozi nagyobbik része, amit időnként próbálnak feldobni és mozgalmasabbá tenni. De a jövendőbeli néző pontos eligazítása végett csak le kellett írnom, kevés a valóban látványos elem. A film mégis több díjat kapott a bemutatása idején, pont a képi világának köszönhetően. Igaz, csak a szocialista táboron belül. A "szegény ember vízzel főz" mondás nagyon igaz. A "béketáborban" értékelték az ifjú direktor újító törekvéseit, aki szakított a hagyományos Vosztok űrhajó formával. (Mindazon által, nyugaton nem estek volna hanyatt a látottakon.)Az volt az érzésem, Andrej Jermas szerette Ridley Scott műveit, mert  az "Oroszország" űrhajó a Nostromo mintájára halad a barátságtalan űrben, a jövő metropoliszának távlati képei a Blade Runnert idézik.

A forgatókönyv dicséretesen visszafogott ideológiai szempontból. Természetesen a nem szájbarágós információkból egy létező és erős Oroszhon képe sejlik fel, de semmi célozgatás a kommunizmus győzelmére. Az űrhajós főhősök között van amerikai és francia nevű, miként a háttérszereplők között is változatosak a nemzetek. Úgy tűnik, a Föld már egyesült, eszmei korlátozás nélkül. Ezért aztán még egy biztonsági szolgálatnak is megvan kötve a keze. (Azt hiszem, a SZU állampolgára számára ez már valódi falanszter ötlet volt.) Az előzőek mindenképp új felfogást mutatnak a szovjet mozin belül, miként az is, hogy a bolygók meghódítása lassú, veszélyes és sok áldozattal járó munka lesz. (Régebben olyan magától értetődő egyszerűséggel röpködtek planétáról planétára.)A baleseteken túl a szellemileg zavart emberek fogadására szintén készülni kell, mert lesznek, akik összeroppannak a nyomás alatt. Bizony, a realitás betört a Moszfilm stúdióba.
A zene a filmhez illő. Edvard Artemjev jegyzi főként, (Solaris, Stalker) de egy instrumentális zenére szakosodott rock csapat (Bumeráng) meglehetősen ügyesen betársult. Ha kell, finoman szólnak, de az űr képeknél karcos és nyugtalanító a hangszín. Vezető színészt nem tudtak megkapni a mozihoz, de azért Vlagyimir Gosztyukin ismerős lehet a kortárs nézőnek a Grant kapitány gyermekei sorozat szovjet változatából, Jurij Szolomin pedig legalább a Derszu Uzalából. Emlékezetes alakításra nincs módjuk, de amit kell, azt hozzák, a többiekkel egyetemben. Jermas a vízalatti felvételekhez beszerzett egy társ-rendezőt, ami az önkritikusságát bizonyítja. Véleményem szerint jól sáfárkodott a szűkös lehetőségeivel, időnként megcsillantja, többre lett volna képes, ha módot kap rá. Kár, hogy a második kötet anyaga sosem lett leforgatva, mert így minden igyekezet ellenére a felemás a lezárás. Számos kérdés marad a nézőben, amit a könyv egyébként megválaszolt.
Az vonzó részletek után lássuk a kevésbé sikerülteket. A párbeszéd központúságot már említettem. Mostanság a Marvel sororozatban bizonyítja be, a rendkívüli képességgel rendelkező emberek kalandjai igazi akció parádé lefilmezésére adnak módot. Eszemben sincs a ő világukat számonkérni a mintegy 30 évvel korábban készült mozin, de azért tudtak volna többet a szovjet filmesek, ha.... De nincs ha, mert kevés volt a pénz és punktum. A bizottságosdi ugyancsak jellegzetesen szovjet megoldás, amit napjainkban Brüsszelben újra felfedeztek, de ők sem fognak többre jutni vele, mint ebben a történetben.(A politika mindig betolakszik a filmes világba, még a kritikákba is.) A végkicsengés egyértelműen pozitív. Az emberiség jelen állapotában ugyan még felkészületlen azokra a hatalmas kihívásokra és változásokra, amelyeket egy idegen civilizáció feltűnése hozhat, de a folyamat már elindult. Az idő majd begyógyítja a sebeket és megadja a válaszokat a minket most foglalkoztató kételyekre.

Szép álom, legyen igazuk. A Holdszivárvány pedig minden jogosan kritizálható elemével együtt képes élvezetes kilencven percet nyújtani azoknak, akik hajlandók eltekinteni a CG orgiától és rohanó cselekménytől, viszont szeretik, ha értelmes problémákat tárnak eléjük.