"És arra is emlékszem, hogy a kapcsolatunk a Moszkva téri metróaluljáróban ért véget, stílusosan egy borosüveg társaságában: a peron mellett ültünk a földön, és a Dominika bejelentette, hogy lefeküdt egy 17 éves kölyökkel. Amikor megkérdeztem, miért, az volt a válasz, hogy világéletében a Quimby „Fever” című számára akart dugni, és amikor a gyerek felhívta a lakására, és berakta a számot, nem bírt ellenállni a kísértésnek, na erre aztán már tényleg nem tudtam mit mondani."
Kár, hogy nem ismertem soha Beregi Tamást, biztos nagy forma. Aki ilyet tud letenni az asztalra, az tud valamit. Mire bekerültem a Cherubionhoz, ő már kiszállt onnét - talán csak pár hónap különbséggel -, később mindenki egyik novellámat a Lendhorni küldetéshez hasonlította, amit ő írt, csak az egy regény volt - a Cherubion egyik legsikeresebb regénye. Aztán a pocsék minőségben kiadott Boszorkányszombat miatt dobbantott, de minthogy ezután a GameStar csapatához csatlakozott tovább tudtam követni életpályáját, különösen mert hozzám hasonlóan, ő is megszállott kalandjátékos. Utána 2003-ban megjelent az Európa gondozásában az Egyetleneim című önéletrajzi ihletésű regénye, melyben a 90-es évekbeli Pest kórképét adta (sic!), hogyan csajozott, milyen szakításai voltak, mik voltak a frekventált szórakozó helyek.
Amikor 2006-ban filmet készítettek belőle, azt mondtam ez igen. Ez az ember elérte a csúcsot. Amit egy magyar író elérhet azt ő megcsinálta. Kiadták az Európánál, ahonnét vasvillával kergetik el a magyarokat, és különben is külföldi sikerregényekre szakosodtak, és még filmet is forgatnak belőle. Kell ennél nagyobb siker? Természetesen azonnal meg akartam nézni, és mohón faltam az első kritikákat a Pesti Estben, Exitben, Cinemában. Mázsáló kellett volna, hogy mérjék csalódottságom, a filmről ugyanis mindenki azt nyilatkozta, hogy tipikus fércmű, ami max az alkotóknak érthető. Jócskán elment tőle a kedvem. A televízió se adta le - ekkoriban már évek óta nem néztem a műsorokat -, DVD-n ugyan megjelent, de egyszer nem találkoztam vele, és voltak egyéb gondjaim is. Többek között, hogy elvégezzem az egyetemet, lediplomázzam, majd elkapott engem is Pest, a pörgés, az éjszaka, és el is feledkeztem róla.
Így lesz, az azonnalból, kis híján tíz év. Pár hete végre levadásztam és tényleg felemás élményt nyújtott. Leginkább azért, mert még ki is írják, hogy a film NEM Beregi könyvén alapszik. Ez persze hülyeség, a téma szinte ugyanaz, csak pepitában, de mondjuk inkább afféle interpretálásnak. Ráadásul Beregi még szerepel is benne, de nevét valóban olyan jól elrejtették, hogy csak a sasszeműek fedezhetik fel a stáblistán pár másodpercig. Fennáll a kérdés, most ez Beregi műve, vagy a rendezőé Nemes Gyuláé, akinek lényegében ez az egyetlen filmje azóta is, mert ezen kívül csupán dokumentum, kísérleti, és rövidfilmeket forgatott.
A filmhez türelem kell, és inkább azután kezd élni a nézőben, hogy lepergett a 76 perc, mely elsőre rövidnek tűnik... de higgyétek el... nem az. Nagyon nem az. Története szinte nincs is, és mégis órákig lehetne beszélni róla, az egzisztencialista kérdésekről, amiket felvet. Tipikusan az a film, ami egy rétegnek szól, mert a legtöbben ezt a témát nem ragozzák túl, de az értelmiségi, és "túl okos" emberek hihetetlenül képesek minden jelentéktelen dolgot a Mount Everestig agyalni. És ilyen a főhős is... ÉN. Vagyis Te, a néző, aki leginkább srác, és aki keresi az igazi szerelmet. Úgy látszik meg is találja, majd elveszti, majd erre rájön és szenved. Ismerős? Unalmas? Ez van. Mindeközben fut egy másik szál, ahol ugyanez a srác a legkülönbözőbb - de leginkább kínos - szituációkban próbál csajozni szinte kényszeresen.
Ezeken lehet röhögni, legtöbbje állítólag impró, az utca emberének ugratása. Pl. amikor beszól a fagyit nyaló lánynak, hogy "Szia, finom?", vagy ahogy a Szépművészetiben próbál felszedni lányokat, - jah, tényleg, már ott se lehet -, a katolikus lánynak pedig gazdagon ecseteli kedvenc filmje, a Mély torok mondanivalóját, de a chates randi kimenetele is tipikus. És ezekből kapunk vagy két tucatot, de ha valaki arra számít, hogy majd a film segít benne, hogyan csajozzál, az sürgősen felejtse el kényszerképzeteit.
Persze ha megtanuljuk, mit ne mondjunk, már az is egy lépés a siker felé, szóval ki tudja. Ráadásul ez a csajozás folyamatosan átitatódik egy csomó klassz zenei betéttel, ami tipikusan a 90-es évek végére, a 2000-es évek elejére volt jellemző: Kispál és a Borz, Quimby, Neo, Másfél, Amb, Beatman, Ludmilla, Colorstar, Ez a divat, Membran, Modul, Toy Division és közben láthatjuk az éra nagy szórakozóhelyeit is: Zöld Pardon, West Balkán, A38, Sziget, PeCsa, Fekete Yuk, Fiatal Művészek Klubja, Budai Ifjúsági Park, melyek közül néhány még ma is olyan, de a legtöbb ugye már szükségszerűen átalakult. De ehhez pestinek kell lenni, mert egy vidékinek ez semmit nem mond.
A Kopaszi Gát egyfajta nyugalom szigetét jelenti hősünk számára, ahol egy hajón tengeti léha életét. De mindeközben ott lebeg felette a változás árnya, jönnek az arctalan pénzemberek és lebontanak mindent. A fiatalság egyszer véget ér, és tovább kell lépni, le kell tenni lándzsánkat valami mellett, a világ azt várja tőlünk komolyodjunk meg, fizessünk adót, meg a többi szarság. Ha mindez nem lenne elég a film atom durván szarrá lett vágva, aminek ugyan értem a hatásmechanizmusát, de ettől a film helyenként LSD tripre emlékeztető élményt, akár epilepsziás rohamot is okozhat az arra fogékonyaknál, nekem csak a fejem fájdult meg bele.
Kis matematika. A film 76 perc hosszú, és 4500 vágás található benne, - köszönhetően Völler Ágnesnek - úgy, hogy az utolsó tíz perc egyetlen hosszú snitt, amit steadycammel rögzítettek - köszönhetően Dobóczi Balázsnak. Lehet számolni, helyenként tizedmásodpercenként található két vágás. Emiatt a filmet sokan Nemes első filmjéhez a Papagájhoz hasonlították, sőt egy hosszú videoklipnek is nevezik, ami nem is nagyon áll messze az igazságtól.
Az utolsó rész, amikor hősünk megőrül, akarom mondani szenved mert elveszítette szerelmét, nagyrészt szintén improvizáció, nem szívesen lettem volna a metrón, amikor ezek beszabadulnak és őrültködnek, én meg vágjak hozzá jó képet. Egyfajta levezetőnek is tekinthető, amiben a meglepetés színész Sztankay István jól megmondja az élet értelmét, aminek ugyan sok értelme nincs, de olyan jó nézni ezt az embert, ahogy még egy ilyen apróbb szerepet is vérprofin oldott meg... és ugye már ő sincs köztünk.
Főszereplőnk egyébként szimpatikus, bár Kovács Krisztián épp azzal ér el kiemelkedőt, hogy semmi kiemelkedő nincs alakításában. Ő a tipikus srác, aki Te vagy, ez a Te történeted. Ha lenne karaktere már meg is zavarná ezt az egészet. Tóth Orsi vele szemben, friss és üde, az a lány, akibe szerelmes lehetsz, akivel akárhol találkozhatsz, ha jól kinyitod a szemed, aki titkot, sőt tragédiát hordoz, amit majd megoszt Veled, nagyon csinos, de mégsem elérhetetlenül. A 37. Magyar Filmszemlén meg is kapta a filmért a legjobb női alakítás díját. Kicsit sajnálom, hogy az elmúlt tíz évben nem kapták fel mégsem, és jobb híján A nagy füzetben alakíthatja a lányt, akit halálra erőszakolnak.
Megemlítendő még Kenyeres Bálint, a mindent sokkal jobban tudó haver szerepében - ugye mindenkinek van legalább egy ilyen :D -, Avar István, aki abban a pár másodpercben tündököl "LOLITAPORNÓÓÓ!!!" és álljon itt Bodrogi Gyula, Koltai Róbert és Ganxsta Zolee neve is, akiknek jelenetei sajnos a vágóasztalon maradtak.
A film egyébiránt a második, és máig utolsó, amit meghívtak hazánkból a velencei filmfesztivál Kritikusok Hete szekciójába - az első még 1985-ben történt. És mégis elfelejtették, lefogadom sokan azt se tudják, hogy létezik ez a film, mert kimaradt belőle a Bon Bon, vagy mert nincs hozzá köze Sas Tamásnak, vagy Gesztesi Károlynak. Szóval ez lenne az Egyetleneim, egy nem mindenkinek való film, mely valahol mégis mindenkiről szól, mindenkinek. Beregi Tamás, kár, hogy nem ismertelek soha, biztos nagy forma vagy.
Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!
