Nem volt azért minden olyan rossz...

Majdnem pontosan három éve ellepte a budapesti metrót egy sikerkönyv aminek minimalista, stilizált borítójáról Adolf Hitler nézett vissza, miközben azt kérdezte: Nézd, ki van itt! Amellett, hogy nagyon ötletes volt a borító - én ezt különösen díjazom - a plakátkampány hónapokig tartott, a könyvet mégsem vettem meg, mert nagyon sokszor így tesznek sikeressé egy "sikerkönyvet". A téma sem érdekelt annyira, gondoltam megint valami baromság, ami céltáblává teszi Hitlert, nem unalmas csöppet? Mozikban a film, így adtam neki egy esélyt, bár amikor beültem rá még akkor is úgy voltam vele, valami kínos hülyeséget kapok végeredményül. A magyar származású Timur Vermes azonban egy zseni, a könyve 2012-től töretlen sikernek örvend Németországban. Ott a film tavaly került mozikba, azóta már a Blu-ray is napvilágot látott, és ebben az a legdurvább, hogy hiába telt el viszonylag sok idő, a mondanivaló nem is lehetne aktuálisabb.

Az alaphelyzet a következő, egy szép napon, ki tudja hogyan - ezzel nem is foglalkozik sokat a film, ahogy nyilván az alapmű sem - Hitler a modern kori Németországban találja magát, és semmit nem ért maga körül. Nem csak a technológiai újításokra csodálkozik rá, de az emberekre is, akik naphosszat csak a tévét bámulják, amiből ömlik a szemét, látszólag totál értelmetlenül kallódnak az életben, célok és perspektíva nélkül, az országot pedig egy tehetségtelen trampli vezet. Mélységesen felháborítja ez a helyzet és azonnal neki lát, hogy terjessze eszméit, és ismét megkapja a neki kijáró tiszteletet. A média hamarosan felkapja a különös emberkét, akiről mindenki azt hiszi szerepet játszik, méghozzá félelmetesen jól. No ebből adódnak a mókásabbnál mókásabb helyzetek.

David Wnendt ezer helyen belebukhatott volna ebbe a projectbe, mert az, hogy Hitler parádézik egy filmben még nem nagy dolog, de a legtöbbször rajta, és nem vele nevetünk. Általában pojácát csinálnak belőle, vagy csak agyonlövik mint a Becstelen Brigantykban. Egy filmben komplexebb eszközökre van szükség ahhoz, hogy átadja azt a szatírát, amit könyvben a narratíva megold. Olyan kínos film születhetett volna, hogy azt elmondani nem tudom, öt percig se működött volna, nemhogy két teljes órán át. Meg is lepett mennyire hosszú lett ez a film. A bevezetőben azonban rögtön kapunk egy jelenetet, ahol Hitler arról panaszkodik, hogy senki nem köszönti megfelelően, azaz hiányzik neki a náci karlendítés. De kezdenek megtenné már az is, ha csak 75 fokban feltartanák a tenyerüket. Ez amolyan kóstoló, tudsz rajta röhögni a film is tetszeni fog, mert végig ilyen lesz. Hitler mindenütt hülye helyzetekbe kerül, szakadt esernyővel dacol a széllel a tengerparton, a focista kisfiút, Hitlerjugend Ronaldoként szólítja meg, a számítógéppel, és internettel való ismerkedése pedig külön élmény.

A filmben egy lúzer operatőrt épp kirúgnak a tévétől, aki aztán egy véletlen folytán ráakad Hitlerre, és meglátja benne a visszatérés esélyét. De mivel Wnendt érezte, hogy ez önmagában nem állná meg a helyét, így fogta a stábot, és körbe rodeózta vele Németországot, majd random emberekkel különféle beszélgetéseket folytatott Hitlerrel, illetve az őt zseniálisan megformáló Oliver Masuccivel. Nagyjából úgy, ahogy Sacha Baron Cohen tette azt a Borat esetében. Egyesek elképesztő dolgokat mondanak, az egyik csávó például megkéri az operatőrt, hogy kapcsolja ki a kamerát, majd amikor azt hiszi ez megtörtént, úgy fogalmaz, ha maga igazi lenne, simán követném. Masucci pedig végig karakterben marad, beszélget róla miben kéne változni a népnek, mi a jó, és mi a rossz jelenleg, mitől nyomorog a német nép. A beszélgetéseket pedig azon elvrendszer szerint folytatja, ahogy azt régen Hitler tette. Magyarán az emberek ma is birkák, csak kell egy pásztor aki tereli őket. A film egyik legerősebb jelenete a tévés beszéd, ami előtt egy hosszú percig csak hallgat Hitler, majd elkezd beszélni, és a legdurvább, hogy amit mond abban értelem, sőt igazság van.

Szinte mindenki kezet akar vele fogni, meg selfiet csinálni, és Hitler mindenre vevő, mert Hitler egy jó fej. Azok a jelenetek, amikor bemegy a tisztítóba mert az egyenruhája koszos lett, vagy látogatást tesz az NDP-nél és leoltja a puhapöcsöket, akik jelenleg vezetik, vagy amikor pénz híján leül a főtérre portrékat rajzolni egész egyszerűen zseniálisak. Masuccit nem lehet eleget dicsérni, nem is kinézetében hozza Hitlert, hanem orgánumában, és lényében. Emiatt külön jó, hogy a film végül a tervekkel ellentétben végül mégsem kapott szinkront, mert ez magyarul fele ennyire lenne élvezhető. A film azt mutatja az embereknek már a tökük tele van a gyűlöljük Hitlert frázissal, akire egyedül a győztesek miatt emlékeznek, mert démonizálták. Mert nem tudnak továbblépni egy hetven éve elmúlt háborún, ami már inkább a történelem könyvek lapjaira kívánkozik semmint a közéleti politikába, és pláne nem a mindennapi életbe. Napirenden tartják, miközben tömeggyilkosok folyamatosan születnek, Mao, Pol Pot, Idi Amin vagy a legújabb; Rodrigo Duterte a Fülöp-szigetekről, és senki le se szarja őket, mert hol vannak ők Hitlerhez képest, és különben is nem is európaiak.

Beszédes jelenet az is, hogy épp azok a neonácik verik agyon, sőt még le is zsidózzák, akik Hitler művének mai követői lennének. Roppantul érdekel, a készítők hogy kaphattak engedélyt arra, hogy így ábrázolják Hitlert, mint egy kedves, öreg, mosolygós bácsika, akinek meglepően aktuálisak az elvei, lásd bevándorlás. Ha ez így megjelent a könyvben is, akkor a németeknél ez legalább öt éves probléma, és nem tavaly kezdődött. A film persze korántsem tökéletes, leginkább azok a részek húzzák le, amiket megjátszottak, a mindenki által ismert jelenet A bukás-ból kifejezetten kínos lett. De szerencsére ezeket is fel tudják dobni, mert a film vége már egyenesen arra reflektál, hogy megjelent a nagy sikerű regény, amit a filmben maga Hitler ír. Aztán pedig ebből forgatnak filmet, vagyis már kapunk egy filmet a filmben, ahol a szereplőket, ugyanazok alakítják.

Másik problémám, hogy az igazán súlyos kérdéseket rendre elkerüli a film. Néhány ember megjelenik ugyan, akiket felháborít Hitler parádéja, de a film kényesen/ügyesen/okosan (megfelelő aláhúzandó) kerüli a zsidókérdést, ami csak a film végén, egyetlen jelenetben materializálódik - de ott is elmaszatolják, hiszen abból nem lehet viccet csinálni, és PC-nek kell maradni. Megnéztem volna a közemberek viselkedését, ha Hitlerünket beterelik egy zsinagógába, vagy akár csak egy kóser élelmiszerboltba. Amikor sarkalatos kérdéseket szegeznek neki Hitler mindig csúsztatva válaszol, nem hinném, hogy az igazi is így tett volna. Az egyenruháját is hamar lecserélik egy egyszerű ballonkabátra, néha pedig csak öltönyben lófrál. A Moszad öt perc alatt rajta lenne, ha valóban felébredne. Viszont a film nagy erénye, hogy még ebből a kátyúból is vissza tudja rántani a mondanivalót, és a lesz mégsem feledhető lesz, hanem tökös, és ütős.

A kemény mondanivalót elképesztően jól megválogatott dallamokkal, és zenei betétekkel támogatják meg. Kedvencem volt, amikor Hitler rendre valami patetikus monológot ad elő, - többnyire mert pénze nincs, karizmája viszont van - aztán amikor banális okból ez meghiúsul a zenét is azonnal lekeverik. Mindezek miatt az utóbbi tíz év legjobb szatírája született meg a Nézd ki van itt személyében. Minden várakozásomat felülmúlta a film, mely friss, üde, és vicces. Csak ajánlani tudom mindenkinek, főleg azoknak, akik szeretnek nevetni, és akiknek már tele van a töke az egész múlton való rágódáson. Ahogy Hitler is fogalmaz: Azért érhettem el ennyi mindent, mert a nép a lelke mélyén mindig is szeretett engem...

Ha tetszett a kritika, kérlek lájkold a Facebook oldalunkat!