Mario Bava végképp bebizonyította számomra, hogy ő volt korának abszolút legjobb horrorfilm rendezője, nem mellesleg tényleg ő fektette le a műfaj alapjait. Bár inkább a korábban már tárgyalt A lány aki túl sokat tudott című alkotását tartják az első giallo-nak, azonban néhol még túl könnyed nyomozgatós kriminek tűnik, ráadásul fekete-fehér is. Ezzel szemben a Blood and Black Lace már vérbeli giallo: egyrészt olyan elképesztő színkavalkádot láthatunk, ami után Dario Argento is megnyalhatná mind a tíz ujját. Mindenesetre az látszik, hogy volt honnan tanulnia. Mai szemmel persze kicsit soknak érezzük, de egy '60-as évekbeli filmnek azért ezt meg lehet bocsájtani. Pláne, hogy egy másik jelentős műfajnak az amerikai slasher előképének is tekinthető, mert hát miről is szól a történet? Egy ismeretlen, maszkos gyilkos fiatal, gyönyörű nőket gyilkol meg változatosan kegyetlen módon. Nagyon tetszett egyébként a gyilkos figurája, semmit sem tudunk róla nagyon sokáig, bőrkesztyűben, bőrkabátban vadászik, és a maszkja olyannak tűnik, mintha nem is lenne arca. Igazi archetipikus gonosz, aki mindenkiben megmozgat valamit. A legjobb pedig az Bava filmjeiben, hogy a mai napig hatásosak a horrorjelenetek, egyáltalán nem tűnnek elavultnak. Most nem féltem annyira egyszer sem, mint a Black Sabbath végén, de azért van annyira feszült és izgalmas, hogy jócskán lekörözze a legtöbb azelőtt és a legtöbb azóta készült horrort. Bava gyakorlatilag csak a képekkel játszik, a zene nála tök elhanyagolható, de ezzel nincs semmi baj, ugyanis tökéletesen értett a rendezéshez. Hogy fokozza a műfaj kavalkádot, még egy kis gótika is belekerült a szórásba, hála a titkos folyosóknak és a pincének. A másik érdekes dolog, hogy vannak annyira brutálisan durvák a jelenetek, mint a húsz évvel később készült amerikai horrorokban, tehát ez '64-ben nagyon sokkoló lehetett a közönség számára.
Azonban arról sem hallgathatok, hogy közel sem hibátlan a film, azonban ez nem Bava hibája. A legnagyobb probléma az, hogy nincs egyetlenegy szereplő sem, akivel azonosulni lehetne, pedig ez jót tett volna az izgalomfaktornak és az élvezhetőségnek egyaránt. De alighogy középpontba kerül egy szereplő, máris megölik egy nagyszerű jelenetben. A rendőrök pedig csak mellékszereplők, az égvilágon semmi hatásuk nincs a cselekményre. A végső csavart pedig, ha nem is teljes egészében, de nagyrészt ki lehet találni, úgyhogy jó filmről beszélünk, amely több műfajra volt meghatározó hatással, és a jócskán megelőzte a korát, de közel sem olyan remekmű, mint a Black Sunday, vagy a Black Sabbath. Ami nekem külön problémám volt még, hogy angol szinkronnal tudtam megnézni a filmet, és valami hihetetlen módon pocsék volt, egyrészt végig csúszott, másrészt megváltoztatták a neveket, harmadrészt borzalmasan tehetségtelen színészeket hallhattam, arról nem is beszélve, hogy le kellett mondanom az olasz nyelv dallamosságáról, amit pedig számomra mindig külön élmény hallgatni.
