Ez sem volt épp egy egyszerű alkotás. Folyamatosan változó idősíkok, hallucinációk, álmok, animációs betétek bármiféle magyarázat nélkül, közben pedig szól a méltán híres rockegyüttes muzsikája. Ennek ellenére viszonylag könnyű rájönni arra, miről is szól a film. A fal, mint szimbólum tulajdonképpen kétféle dolgot jelent itt: egyrészt a társadalom falát, ami a gyerekkortól kezdve szisztematikusan próbálja kiirtani az egyéniséget, hogy egy arctalan masszává változtasson mindenkit, hogy mindenki ugyanolyan építőköve legyen a társadalom falában. Emellett jelenti mai kiüresedett világunkban a kommunikációra való képtelenséget is, ahogy egy falat húzunk magunk és a külvilág köré. És bár a végén leomlik a fal, nem nyújthat ez igazi katarzist, mert semmi sem oldódott meg. Szóval ez egy borzasztóan depresszív film a '80-as évekre tipikusan jellemző fényképezéssel és rendezéssel. Mindenképp jobban járunk, ha megnézzük, mint egy tucatfilmmel, de azért ezt biztos, hogy nem nézném meg újra.