Most, hogy nemsokára itt a folytatás, gondoltam bepótolom eme végtelenül súlyos hiányosságomat. A Johnny English gyakorlatilag kétféle poénra épül: az egyik az, hogy Mr. Bean folyamatosan megpróbál úgy tenni, mintha ő lenne James Bond, a másik pedig azok a vérciki szituációk, amelyekbe a saját hülyesége folytán kerül. Míg az előbbi humorforrás nagyon jól működik, köszönhetően Rowan Atkinson elképesztő komikusi vénájának, ugyanis elég csak ránézni a fejére, ahogy megpróbálja magát szívdöglesztőnek, és magabiztosnak mutatni, addig a ciki jelenetek már felemás képet mutatnak; a temetés például elég gáz, a canterbury érsekes poénkodás pedig ismerős lehet a Csupasz pisztolyból, viszont a kórházban játszódó rész nekem például tetszett, ellenben a kakás pisztoly teljesen felesleges volt. A Johnny English mint Bond paródia sem állja meg a helyét, jóval több mindent ki lehet parodizálni, sokkal viccesebben abban a sorozatban, itt többnyire a Die Another Day szerű elektronikus csicsaháttérben bonyolódik a cselekmény, egy őrült francia körül, akit John Malkovich alakít, egészen jól egyébként, bár kétségtelen tény, hogy egy igazi Bond film gonoszaként sokkal jobban megállná a helyét, mint a 007-es valódi ellenfeleit alakító színészek az utóbbi 10 évben. Natalie Imbruglia kellemes háttérdíszlet, szerény véleményem szerint vonzóbb hölgyet is választhattak volna.

Mégis, nagyon gyorsan eltelik ez a 80 perc, sokszor lehet röhögni, ami igazából Rowan Atkinson tehetségét mutatja, aki még egy ilyen nem különösebben jó alapanyagból is képes szórakoztató, kellemes időtöltést varázsolni az egyszerű néző számára.