Az alábbiakban lelkes kommentelőnk, wmitty jó tíz évvel korábban publikált, rövid, de velős kritikáit olvashatjátok. Kellemes nosztalgiázást, és jó szórakozást!

Vesekõkorszak

A film címe ragadott meg, de azonnal, ahogy a videoajánlóban olvastam. „A vesekõ nyomában". Az dobja rám az elsõ videokazettát, akit ez a cím nem tesz kiváncsivá (már hogy mi a nyavalyáról van itt szó?). Tehát egy film, méghozzá „USA-norvég" film, a forgalmazói füzetke szerint a családi/mese kategóriába sorolandó (nem vese ez, gyermek!). Tehát nem horror, ezt kéretik észben tartani. „Simon szeretné meggyógyítani beteg nagyapját - szól a történet zanzásított változata, ezt szó szerint közlöm, többet, minthogy még nem néztem meg, magam sem tudok a darabról -, akit mindennél jobban szeret. Ezért arra is hajlandó, hogy bevegye a bölcs játékmackó elegyítette elixírt, amitõl egészen parányira zsugorodik. A mikroszkópikus méretû unoka háborút hirdet a nagypapát megbetegítõk (?) hada ellen, és fantasztikus bélföldi (!) utazásra indul." (Ugye, folytassam?, most kezd izgalmass válni...) "Útja során összebarátkozik egy ifjú fehérvérsejttel, aki mellesleg bensõséges belsõségszakértõ, majd kimenti a sápkóros (?) vörösvérsejtet nagypapa fokozottan szennyezett tüdejébõl. A három kis hõs (!) összefog és néhány különös szerzet segítségével legyõzik a bûzös Szájszag-szörnyet, a testben megkeseredett Epe asszonyságot, és a gonosz sókalózokat!" Amellett, hogy éljen és virágozzék a fentiekben vázolt USA-norvég-vérsejt összefogás - fehérek, vörösek, elõre! -, kénytelen vagyok megismételni: nem láttam ezt a szívbemarkoló mûvészi alkotást. Épp ezért, dacára a gúnyosnak tetszõ felhangnak, korántsem vagyok biztos abban, nem egy kitûnõ, tanulságos, mélyreható moziról van-e szó. Csak egy biztos.Ha sose tudom meg, akkor leszek a legboldogabb.

Shop-Stop

Szóval hogy miért ez a címe ennek a independent ausztrál filmnek. Senki sem tudja azok közûl, aki látták. Szerencsére nem is érdekes. Sokkal érdekesebb, hogy ha érveket kezdek sorolni amellett, hogy az olvasó tekintse meg ezt a különös mûalkotást, olybá tûnhet, hogy épp az ellenkezõjérõl akarom meggyõzni. Mindenfajta rutin híján való alkotók (rendezõ, színészek) alkotásról van szó ugyanis, a történet nem szól tulajdonképpen semmirõl, ha úgy tetszik, ilyen, hogy történet, nem is létezik itt; izgalom?, mi az; humor?, hacsak az nem, hogy az egyik jelentéktelen mellékszereplõ a másik jelentéktelen mellékszereplõt a „Grizzly Géza" megszólítással illeti, méghozzá spontán módon. Ennyi. Csakhogy ez egy jó film, sõt, ha korrekten fogalmaznánk, hogy „milyen" jó film, egy olyan jelzõt kellene alkalmaznunk, amelyet nem alkalmazunk (sem most, sem máskor, csak gondolatban). Maradjunk abban, hogy ragyogó. Amikor a Grizzly Géza elhangzik, a nézõ fetreng a röhögéstõl; ugyanígy tesz, amikor feltûnik Hallgatag (Silent) Bob unokatestvére, aki - valamilyen rejtélyes módon - orosz, csak oroszul beszél, s ennek folyományaként orosz heavy-metal-énekes akar lenni (ami a perc legsúlyosabb pillanatait okozza, tekintve hogy szûkös repertoárjából elõ is ad egy rövid rémálmot). Elhiszem, hogy sem ezt, sem az eddig elõadottak megragadó voltát nem lehet józan ésszel elképzelni. Ezért ajánlom az egyedûlálló film kikölcsönzését.

Taplófejek

Ez a film is a jól bevált mûfaj, a „sületlen baromság" egyik újkori klasszikusa (lehetne), s ehhez a minõsítéshez kivételesen a hazai filmcím-magyarítók is méltónak bizonyultak. Az eredeti, angol nyelvû megjelölés - Tapeheads - ugyan reálisabb (értsd kábé: „magnószalag-fejûek"), ám a magyar változat jobban jellemzi a két fõszereplõt. Akik ráadásul videókészítõ céget alapítanak ugyan, de azt véletlenül sem Tapeheads, hanem Videócápák néven futtatják. Két igazi süket fickóról van szó, akikre tényleg nem találni jobb meghatározást, mint hogy taplófejek. Most bizonyára mindenki elképzel magának valami lökött, sötétképû párost - az egyiket, mondjuk, a fiatal Clancy Brown (Kurgan a Hegylakóban) játszhatná, a másikat meg talán egy borostás Kiefer Sutherland -, ám egész másról van szó. A valódi szereposztás tulajdonképpen mindent elárul errõl az eszement (óvatosan a dehonesztáló jelzõkkel!) komédiáról: Tim Robbins (Erik, a viking; Jákob lajtorjája) és John Cusack (A játékos, Con Air) teszi a hülyét vagy másfél órán keresztül. Az ehhez elengedhetetlenül szükséges bonyodalmat viszont nem magának okozza a két sükebóka figura, egy amatõr videófelvétel is kell hozzá. Hogy a véletlenül a fiúk kezébe került kazettán épp egy szenátori címre törõ vaskalapos politikus home szex-felvételei láthatók, az legyen az egycsapásra politikai célponttá vált páros - továbbá az említett, tiszteletre méltó közéleti szereplõ - pechje. És az ilyesféle humorra fogékony mozinézõk szerencséje.