1985-ben Stallone barátunk nagyon rá lehetett gyógyulva az amerikai-orosz ellentétekre, mert az még rendben, hogy a Rambo 2-ben Vietnamban harcoló ruszkikat lőtt halomra, de hogy a Rocky sorozatból is egy hidegháborús propagandafilmet csinált, azzal azért már túlment minden határon.
Ellenfél:
Dolph Lundrgen, mint emberfeletti erővel bíró, kitenyésztett orosz óriás. Az előző rész Clubber Lang-jével ellentétben neki már nincs szüksége arra, hogy hosszú monológokban gyalázza főhősünket. Elég maga a tény, hogy gonoszul tud nézni, na meg persze a film egyetlen drámai adalékaként halálra veri a ringben a jobb sorsra érdemes Apollo Creed-et. Már ez úgy önmagában hatalmas túlzás, az meg kifejezetten vicces, ahogyan az amcsik gondoltak az oroszokra; az edzésmontázsban párhuzamosan láthatjuk, ahogy az amerikai Rocky a természet segítségével, a hóban, a fagyban készül fel a küzdelemre, miközben ruszki ellenfele a technika legmodernebb kellékeivel, illetve jó adag szteroiddal felszerelkezve vág bele a küzdelembe. Mondanom sem kell, ezt az ellentétet a valóságban inkább fordítva tudnám elképzelni. Arról nem is beszélve, hogy Rocky-nak igazából a világon semmilyen épeszű indoka sincs, hogy Oroszországban eddzen, csak nyilván a hófödte, hegyes csúcsokon látványosabb montázsjelenetet lehetett forgatni.
Gagyifaktor:
Ha pedig már a montázsokról esett szó, rögtön térjünk is rá, hogy mi a legvisszataszítóbb a Rocky IV-ben. Mert nem a hidegháborús propaganda, nem a robot megjelenése (pedig életem egyik legnagyobb WTF pillanatáról beszélünk), nem a sorozat elemeinek egyértelmű hülyeségig fokozása, hanem az igénytelenül megírt forgatókönyv. Vannak kifejezetten hanyag hibák, például Rocky azt emlegeti Adrian-nek, hogy már 9 éve házasok, Apollo-val pedig arról beszélnek, hogy Creed már 5 éve visszavonult. Pedig ez a két esemény ugyanabban az évben történt, 1977-ben, ahogy mindezt a második részben láthattuk.
De még azt mondom, hogy egy ilyen figyelmetlenség elhanyagolható lenne, ami már komolyabb probléma, hogy konkrétan Stallone-nek összesen 2-3 ötlet jutott csak eszébe, viszont forgatókönyvet írni már nem nagyon volt kedve. A Rocky IV, az konkrétan nem más, mint egy a kor szellemének tökéletesen megfelelő MTV klipfilm. Nem valami hosszú a játékidő, mindössze 84 perc, de ezt olyan bántóan nem sikerült feltölteni semmilyen tartalommal, hogy az valami vérlázító: a film ugye hagyományosan az előző bokszmeccsel indul – aminek most kivételesen semmi köze sincs a történethez, az eddigiekkel ellentétben -, majd még ezután van egy kb 15-20 percnyi párbeszéd, utána pedig elkezdődnek a klipek. Először egy James Brown számot hallgathatunk végig, majd a halálos kimenetelű meccset nézhetjük, utána kapunk egy hangulatos zenével aláfestett flashback montázst az 5 perce történtekről, illetve néhány pillanatot bevágnak a korábbi epizódokból. Némi felszínes lelkizés után már kezdődik is az első edzésmontázs, amelyet Adrien megérkezése után rögtön követ a második, majd ugye jön a nagy összecsapás 15 percben. És gyakorlatilag ennyiből áll az egész film, amit csak nagy ritkán szakítanak meg párbeszédek.
És akkor azt hiszitek, hogy itt vége is van a gagyifaktor rovatnak? Szó sincs róla, mert olyan rém kínos pillanatokról még szót sem ejtettem, mint a végső, Szovjetunióbeli összecsapás mellékzöngéi. Kezdetben ugyanis mindenki kellőképpen utálja az amcsi Rocky-t, viszont akaraterejének, kitartásának köszönhetően végül az egész közönség egy emberként neki kezd szurkolni saját honfitársuk ellenében. A tömeg pont így működik. Sőt, a végén még a szovjet pártvezetés is felállva tapsol a hős amerikainak. Mert a politika is pont így működik. Nem vicc, ilyen giccset még nem láttatok. De van még ennél lejjebb is. Rocky – vagyis Stallone – beszédet intéz az oroszokhoz, hogy mennyivel jobb, ha két bokszoló öli egymást, két nemzet helyett, és hogy mindenki meg tud változni. Nagyon szép, mély gondolat, főleg egy olyan amerikai akciósztár szájából, akinek abban az évben ez már a második hidegháborús propagandafilmje.
És a Paulie-ba szerelmes robotot még mindig nem tudom hova tenni. Nem tudom Stallone hogy gondolhatta komolyan, hogy ez majd egy jó ötlet lesz.
Csúcspont:
Érdekes módon a filmnek ugyanaz a gyengesége, mint az erőssége. Rövidsége, és a jól összevágott klipek miatt nagyon pergős, összes negatívuma ellenére is szórakoztató hatást kelt az emberben. És persze szomorú, hogy Bill Conti hatásos zenéjét ebben az egy részben lecserélték Vince DiCola jellegzetesen ’80-as évekbeli szintetizátoros pittyegésére, de szerintem elég jól illik a film stílusához, és kifejezetten kellemes, emlékezetes dallamokat hallhatunk. A Survivor együttes szintén visszatért, és nem sikerült egy az Eye of the Tiger-höz hasonló slágerrel előrukkolniuk, de azért erre a filmre is jutott pár fülbemászó betétdal, gondolok itt a Hearts on Fire, illetve a No Easy Way Out című szerzeményekre.
És persze Apollo halála szintén nagyon szomorú, ami persze nem magának a filmnek az érdeme, hanem inkább annak, hogy a korábbi három rész során jócskán volt időnk megkedvelni a Muhammad Aliról mintázott nagyszájú showman-t, a humoros sikerembert, a tökéletes bokszolót. Az őt alakító Carl Weathers egyébként mind a négy rész során nagyon meggyőzően, szerethetően formálta meg ezt a karaktert, végig egyfajta szimpatikus, intelligens sportember benyomását keltve, amivel jócskán kiemelkedett Rocky összes ellenfele közül. Maga a színész már nem futott be ilyen szép pályát, a Rocky sorozaton kívül leginkább a Schwarzi féle Predator mellékszerepéből lehet ismerős, ezt leszámítva többnyire sorozatokban, B- illetve tévéfilmekben láthattuk.
A végső meccs, a maga túlzásaival is kellően látványosra sikerült. Az egész teljesen valószerűtlen, és a sorozat korábbi részeiből már ismerős dramaturgiát követi, mégis nagyon izgalmas, helyenként kifejezetten szenvedélyes, viszont egészen végig kőkemény, így ennek a harcnak szintén a sorozat legjobbjai között van a helye. És ha már elkönyveltük valódi bűnös élvezetnek a Rocky IV-et, akkor azért arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy még ilyen meredek színvonaleséssel is kijelölte az utat a ’80-as évek második felében népszerűvé váló harcművészeti sportfilmek iránt, amelyek nagyon sokat merítettek ebből az alkotásból.
Ha pedig már itt tartunk, érdemes megjegyezni, hogy vele együtt éppen a már megszeretett karakterek tartják a víz felett ezt az epizódot, mert kíváncsiak vagyunk rájuk, hogy mi történik velük, mi lesz a sorsuk. Paulie még mindig morog, Rocky bátor és kitartó, Adrien pedig félti az emberét.
Stallone itt ért egyértelműen a csúcsra, Hollywood egyik legjobban fizetett sztárja volt, filmjei hatalmas kasszasikereknek bizonyultak, gyakorlatilag bármit megengedhetett magának, és már sehol sem volt az egykori bumfordi, suttyó proli, akit az első részben megismerhettük. Helyette egy nagyképű, a sikereitől végképp elszállt, de alapvetően rossz színészről beszélhettünk, aki Hollywood kiskirályának érezhette magát. Ez a kevésbé szimpatikus attitűd hatja át a Rocky sorozat negyedik részét is.
Tipikusan egy olyan folytatással van tehát dolgunk, ahol a készítőknek már a világon semmilyen új ötlete nem volt, ezért mindent a végtelenségig túloztak, a forgatókönyv hiányát pedig klipbetétekkel próbálták meg elfeledtetni. Bárkivel nézem együtt a sorozatot, mindig ez az a rész, ahol kivétel nélkül mindenki, legyen szó barátról, barátnőről, vagy éppen nagymamáról (bizony!) kezd besokallni, mert már egyszerűen túl sok az egész. És eláruljak valamit? A mai napig ez a Rocky sorozat legsikeresebb epizódja, akkor ugyanis pont ez kellett a közönségnek. És nálunk is hatalmas siker lett, amikor a rendszerváltást követően, 1990-ben láthatott a nagyérdemű egy alapvetően oroszellenes, az egész népet csaló, sunyi, brutális, szánalmas és alapvetően lenézendő söpredékként ábrázoló alkotást.
Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!
Oldfan 2013.06.16. 10:05:00
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.06.16. 10:28:40
Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.06.16. 10:30:51
Oldfan 2013.06.16. 11:04:18
Santino: Az igazság gyakran fájó...:)
Bár az ex-kormányzó sem a szakma csúcsa, vagy erkölcsbajnok, azért lehet szeretni. Tőlem aki akar rajonghat Lundgrenért, nincs azzal semmi gond.
2013.06.16. 13:33:02
Igen sok jeles bajnoknak vannak vesztes meccsei is, az ilyesmiből tehát könnyelműség túlságosan messzemenő következtetéseket levonni az illető általános fizikai állóképességére vagy boksztudására vonatkozóan. Hogy Dolph/Drago igenis „félelmetes orosz” lehetett Rocky számára, annak fényes bizonyítéka, hogy a forgatáson akaratlanul is úgy behúzott egyet Stallonénak, hogy utána a derék Rockyt napokig kórházban kellett ápolni. Mindazonáltal civilben ennek ellenére is haverok maradtak.
Maga a film egyébként annak ellenére sem tetszett, hogy nagy rajongója vagyok Dolphnak. Igaz, inkább az intelligenciájának és a sokoldalúságának, mint a színészi tehetségének, ámbár úgy gondolom, semmivel sem volt tehetségtelenebb, mint a vele egy időben futtatott izomfickók.
Abban is biztos vagyok, hogy sok mindenkinek, akik otthon kaján mosollyal nézik Lundgren „gagyi” bunyóját a ROCKY IV-ben, lefagyna a mosoly az arcukról, ha élesben találkoznának vele, és nem biztos, hogy hozni tudnák Lévai akkori teljesítményét. :)
2013.06.16. 13:38:02
Senkitől nem veszem zokon, ha kedvenceinket illetően vannak eltérések az ízlésünkben. Lundgren színészi képességein persze, hogy lehet vitatkozni, sőt akár élcelődni is, egy 33 évvel ezelőtti vesztes meccs okán állóképességét és sporteredményeit elvitatni azonban szerintem egyszerű kötözködés.
Apropó, mi az, hogy egyetlen szó sem esett Brigitte Nielsenről? Netán olyan jól játszott, hogy szót sem érdemel? Sebaj, én a közeljövőben külön bejegyzést szánok neki a popzenei blogomban, elvégre énekesnőként legalább akkora talentum volt, mint színésznőként! :))
Oldfan 2013.06.16. 14:09:55
Nyilvánvalóan a megjelenése volt az első szempont a kiválasztásánál, nem a színészi képességei. Az, hogy értett az ökölvíváshoz, szintén jól jött.
Mindössze annyit akartam közölni, hogy itt (is) kijön az, hogy más, amit a filmvásznon mutatnak, és más a sportvalóság. De hát ez nem újság, csak gyakran elfeledkeznek róla.
Birigitte Nielsen: Okvetlen olyan képet tegyél majd mellé, ami "mellbedobással" meggyőzi azt is, aki egyébként más zenei műfajt kedvel...:)
2013.06.16. 14:45:59
Mondjuk Carlo Pedersoli se tartozott a vízilabdázó elitbe, mielőtt Bud Spencer lett belőle. Ha marad a vízilabdánál, ma már legfeljebb az olaszok emlékeznének rá...
Ami Dolphot illeti, ha jól tudom, neki nem a box volt az igazi területe, hanem a karate, bár sok más sportot is űzött. Nekem igazából azért szimpatikus, mert nem feledkezett meg arról sem, hogy IQ-ra is gyúrjon, nem is keveset. Még azt is kinézem belőle, hogy saját maga írta a szakdolgozatát, és nem másolta valahonnan... :))
Igyekszem majd a képmellékletekkel megragadni Brigitte Nielsen tehetségének mibenlétét, ahogyan azt tettem korábban Sabrinával, Danutával, Samantha Foxszal, Tatjanával és Gloria Piedimontéval is. :))
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.06.16. 14:55:44
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.06.16. 15:02:41
2013.06.16. 15:08:10
Tudtam, hogy te tudod értékelni a tehetségeket! :))
Az említett két filmet én is kedvelem Lundgrentől, szerintem ő sokkal jobb büntető volt, mint később Thomas Jane. (Jesszus, egy pasit miért hívnak Jane-nek?) További kedvenceim: A VILÁG URAI, SÖTÉT ANGYAL, LESZÁMOLÁS KIS-TOKIÓBAN, KÖNYÖRTELEN HAJSZA, TÖKÉLETES KATONA, HASFELMETSZŐ JILL.
És egy Lundgren-élmény:
Pár éve egy cimbora ajándékot akart venni a névnapomra. Úgy gondolta, az ÓZ, A CSODÁK CSODÁJA több ezer forintos gyűjtői kiadását talán tudnám értékelni. Vesztemre tanácsot kért egy másik havertól, aki lebeszélte erről: „Ugyan, már! Field nem néz ilyeneket! Vegyél neki inkább egy Dolph Lundgren-filmet!” Hála neki, egy filmtörténeti klasszikus helyett ajándékba kaptam egy kései Lundgren-opuszt a DVD-turkálóból. :)) Egyszer azért megnéztem...
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.06.16. 17:43:37
azért vannak a jóbarátok :D...
fortune hai 2014.01.15. 23:06:08
Oldfan 2014.01.16. 13:33:05
Elgondolkodtatott a megjegyzésed, miután elolvastam. Mondom magamnak: Ha valaki, aki tőlem nyilvánvalóan nagyobb kedvelője Lundgrennek, ezt írja, illik komolyan venni. Már csak a tanulság kedvéért, de összeszedem, hogyan "jött össze" a tévedés. Van egy magyar nyelvű rajongói szájt, ahol az olvasható, hogy Dolph Lundgren ellen vívta Lévai a bronzmeccset. Abban biztos voltam, hogy valóban egy nagydarab svéd volt az illető és padlót fogott. A youtube-on van Dolphnak egy igazi mérkőzése, amin egy Taktarov nevű orosszal bokszol. Ezeket az adatokat ismertem a cikk megjelenésekor. "Nocsak, - mondtam magamnak, - ki hitte volna, hogy ilyen híressé lett ember volt ott az olimpián, egész más szerepben, és én még láttam is." Így született meg a kommentárom.
A bejegyzésed után viszont a sportarchívumokban kezdtem búvárkodásba, amikből kiderült, hogy az illető svédet Eklund néven tisztelhetjük. (Igen, hamarább is eszembe juthatott volna. De a rajongói oldal infói meggyőzőnek tűntek.)
Így ezennel elnézést kérek mindenkitől, akiket akaratlanul megvezettem. Meg Dolph Lungrentől is, még ha sosem fogja olvasni ezt, akkor is.
fortune hai 2014.01.17. 19:25:42
Árpád Tóth.. 2018.07.31. 23:32:27