Pontosan emlékszem a napra, amikor megutáltam Robin Williamst. Az osztályfőnökünk úgy gondolta, jó ötlet lesz, ha levetíti 10-11 éves nebulóinak a Holt Költők Társaságát. Én nem osztottam ezt a lelkesedést, és utána Williamst be is skatulyáztam ebbe a szerepbe. Fogalmam se volt arról, hogy ő valójában egy tehetséges komikusnak indult, aki addig színesítette színészi palettáját, hogy szép lassan beszürkült. Pán Péterként abszolút hiteltelen volt számomra - pedig a Hook is egy kifordított mese voltaképp -, A halászkirály legendáját pedig mindig is rendezői filmnek fogom tartani. A 90-es évek felétől ismét visszatért a vígjátékokba, de valahogy egyik se volt az igazi, Áldatlan állapotban, Jumanji, Jack, Apák Napja, Flubber, egyik rosszabb mint a másik. És ha komoly szerepet játszott, Hazudós Jakab, A kétszázéves ember, az meg egyenesen katasztrófába torkollott. A 90-es évek végéről rendre egy filmet emlegetnek fel neki, mennyire jó volt benne, és ez nem más mint a Good Will Hunting. Nyilván Williams is érezte, hogy ez így nem mehet tovább, váltani kell, jobban átolvasni azokat a forgatókönyveket. Így az új évezredben már sokkal igényesebb filmekben tűnt fel, mint Christopher Nolan Álmatlansága, vagy éppen jelen alanyunk, a Vágott verzió, ami témáját tekintve nem is szolgálhatna jobb nekrológul.

E filmet még három éve láttam, és folyvást éreztem a kényszert, hogy írni kellene róla, mert olyasmi ami mellett simán elmehetnek a nézők, - a cím teljesen mást sugall, mint amiről szól - pedig érdemes végigülni a másfél órát. Csak éppen annyira komor, melankolikus a hangvétel, hogy folyton elkedvetlenedek, ha rágondolok. Mert bizony ez nem egy slasher, hanem egy sci-fi köntösbe bújtatott dráma, megfűszerezve egy csipetnyi mindfuckkal. És ugye a halál komoly dolog, valami megváltoztathatatlant jelent. De a mai szomorú napnál nem is lehetne találni alkalmasabbat, hogy egyszersmind  bemutassam ezt a mozit, másrészt pedig méltó búcsút vegyek  Nanu Nanutól.

Valamikor a közeli jövőben járunk, és egyik kedvenc összeesküvés elméletünk itt már meg is valósult. Ugyanis ebben a világban már csecsemőként beültetnek egy chipet minden emberbe, ami azután minden egyes pillanatot rögzít az adott egyén életéből. Könnyen belátható mennyi mindenre jó ez, pl. hiába hazudná a gyilkos a bíróságon, hogy nem ő a tettes, a chip megmutatja, hogy de igen, hát ott szúrja bele a kést az áldozatba. A totális megfigyelés jövőjében járunk, ahol nincs bűnözés, mindenki illedelmes és kimért. Az évek során pedig ebből is kifejlődtek bizonyos üzletágak. Egyik ilyen a temetés. A chip segítségével egy filmet készítenek a gyászoló család számára, amit azután levetítenek a szertartás alkalmával, sőt haza is vihetik és feltehetik a kispolcra.

Természetesen nagy gondot fordítanak rá, hogy az adott illetőnek mindig a lehető legjobb oldalát domborítsák ki. Vagyis kivágják belőle a veszekedéseket, egy pofont amit lekent a feleségnek, az unalmas munkaórák ezreit, hogy a végeredmény egy mindenképpen lenyűgöző filmmé álljon össze, ahol a főhős az elhunyt. Williams az egyik ilyen vágót játssza, aki szakmájának talán leginkább megbecsült embere. Mást se csinál, mint precízen állítja össze a filmeket, egyiket a másik után. Cserébe észre sem veszi, hogy lényegében saját élete nincs, a foltot hagyó momentumokat pedig ugyan megnézi, és átéli, de kíméletlenül kivágja, akarva-akaratlanul hamis színben tüntetve fel a megboldogultakat.

Az egyik ilyen rutinmeló közben azonban saját magát fedezi fel a képkockákon, ami fájdalmas emlékeket szakít fel a múltból. S minthogy a vágó kizárólag olyan ember lehet, akibe nem ültettek chipet, így lázasan nyomozni kezd, hogy rájöjjön mi is a valóság. Az amiben él, vagy az melyek olykor torz álomképekben kísértik.

Talán ennyiből is levágós, hogy ezt a filmet nem lehet két mondatban elmesélni, nagyon érdekes már az alapfelvetés is, de az egész film dacára, hogy komótosan, és lassan csordogál a maga medrében, végig fenntartja a feszültséget a végkifejletig. Azon is meglepődtem amikor láttam, hogy mennyire jól játszik benne Williams, - nem véletlenül citáltam ide a bevezetésben egy sor nagyon rossz filmjét. Visszafogott, szótlan, látni rajta, hogy érzelmekre szinte már képtelen emberré vált, akinek a következő napokban radikális változáson kell átesnie. És erre szükség is van, mert az egész film jelentős súlyt pakol a hátára. Meglehet pályája során többször kellett volna inkább kérdőjeles, negatív karaktereket megformálnia, mint alapvetően vidám, és jóindulatú alakokat. Rajta kívül az egyetlen említésre méltó név Mira Sorvino, de igazság szerint ekkoriban már ő sem volt az a nagyon említésre méltó.

Az író-rendező Omar Naim első filmje ha jól tudom, és sajnos azóta se rendezett ennél jobbat. Pedig ezekre a nem túl távoli jövőben játszódó filmekre, mostanság nagyobb szükség van, mint bármikor máskor. Hogy utat mutassanak, elég közel járunk-e ehhez... Hogy kérdéseket tegyenek fel. Megtörténhet mindez? Joga van ehhez bárkinek is? Az emlékeim csak az enyémek, majd én megosztom azzal, akivel akarom. Sőt, a hazugság is emberi tulajdonság, mennyire lenne a világ jobb, ha holnaptól megszűnne? És te ki lennél? Vállalnád, hogy bechippeljenek, és ha bármi bajod esnék, tudhatod, hogy családod tudni fogja mi történt veled, esetleg azt is hogy haltál meg? Vagy inkább fegyvert ragadnál, és a lázadók oldalára állnál, hogy eltöröld ezt a rendszert egyszer s mindenkorra? Az emberi lélek örök titkait kutatja ez a film.

És azután itt a halál kérdése is. Amit a film csak még jobban sulykol, a fekete-fehér, és sötét színekkel. Ebben a filmben mindenki ünnepélyesen öltözött, vastag, posztókabátot hord, kimérten beszél, és nem siet. Éles kontrasztban áll ez a lázadók farmeröltözékével, és gyors életritmusukkal. Ezt garantálja Tak Fujimoto, aki olyan filmeknél volt operatőr, mint A bárányok hallgatnak, vagy a Hatodik érzék. A megfelelő zenei aláfestésről pedig kedvenc zeneszerzőm, Brian Tyler gondoskodik.

Elgondolkodtató, szomorú film a Vágott verzió. Amit technikai szempontból tökéletesen fényképeztek, és ami ennél is lényegesebb: vágtak. Nincs benne egy üres járat, egy oda nem illő mondat, minden rezdülésnek, mosolynak, szemrebbenésnek jelentősége lesz. Az a fajta film, amit egyszer nem elég látnod, mert másodjára már teljesen más értelmet nyernek ugyanazok a szavak, cselekedetek.

Ezzel kívánok jó utat önnek Mr. Williams, remélem amikor lepergett ön előtt a saját filmje, nem kellett kivágni belőle semmit.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!