Átlagos cím egy rendkívüli mesének. Hazánkban már-már hagyománya van a jobbnál jobb címek kiötlésének, s ezáltal módszeresen herélnek ki olyan történeteket, melyek szélesebb közönséghez is eljutnának. A cikkben boncolt rajzfilm tipikus esete ennek, hiszen egy japán meséről lévén szó, sokan azt sem tudják, eszik, avagy isszák.

A japán Disneyland –

A Studio Ghiblit 1985-ben alapította Hayao Miyazaki, Isao Takahata, és Toshio Suzuki. Feltett szándékuk olyan, elsősorban gyerekeknek szóló rajzfilmek készítése volt, melyek a sorok között mindig hordoznak valamilyen mélyebb mondanivalót. A rajzok egytől egyig igényesek, érdekesek, egyedi képekkel és régifajta technikával készülnek (még anno Miyazaki hozott egy olyan szabályt, hogy egyetlen általuk készített rajzfilmjükben sem engedik 10% fölé a komputeranimációt – A Yamada Család most nem számít). A karakterek pedig olyannyira kidolgozottak, hogy sosem esnek a fekete-fehér alapú kategorikus, ugyanakkor hosszú távon kifejezetten unalmas sémák hibáiba. Munkáik olyannyira kifinomultak és magával ragadóak, hogy hamarosan nem csak Japánban lettek népszerűek. Külföldön Miyazakit pedig egyenesen úgy emlegették, mint a japán Walt Disneyt.

Hiroyuki Morita 1989-ben csatlakozott a céghez mint animátor. Első munkája a Kiki, a kis boszorkányfutár volt.  Egészen 2002-ig ebben a státuszban is maradt, miközben dolgozott a legtöbb Ghibli-filmen, valamint olyan neves alkotásokon, mint a Perfect Blue (1998),  a Tenchi Forever (1999) vagy éppen a Ghost int he Shell – Innocence (2004). 2002-ben viszont megkapta a lehetőséget Miyazakitól, hogy önálló filmet rendezzen, és ez lett a Neko no Ongaeshi, angolul The Cat Returns.

A Könyvek Hercege 

Ahhoz, hogy létrejöhetett a The Cat Returns, kellett az 1995-ös A Könyvek Hercege (Whisper of the Heart; vagy  If You Listen Closley). Ez az anime adta ugyanis azt a lökést Moritának, amely végül is a saját rajzfilm elkészítésében csúcsosodott ki. A Könyvek Hercege szintén kevésbé ismert, hiszen ugyancsak nem Miyazaki rendezte, hanem Yoshifumi Kondo.

A Ghibli Stúdió sorrendben 9. filmje Aoi Hiiragi azonos című mangáján alapszik. A történetben Shizuku, egy ábrándos kamaszlány az, aki, hogy kiszakadjon az unalmas hétköznapokból, minden idejét könyvtárakban tölti. Egy nap különös dologra lesz figyelmes: az általa kikölcsönzött összes könyvet előtte rendre kivette egy Amadawa Seiji nevű fiú. Shizuku feltett szándéka, mivel nem hisz a véletlenekben, hogy megkeresi a titokzatos fiút, hiszen rövid idő elteltével minden gondolata a rejtélyes eset körül forog.

A helyszín egyébként ugyanaz a mesterséges város, ami már a Pom Poko-ban is megvolt: Tama New Town. A Könyvek Hercege önmagában is megállja a helyét, de igazi érdeme, hogy valamikor ekkor született meg a The Cat Returns is. Ugyanis Shizuku – mintegy mellékszálként – regényírásra adja a fejét, hiszen a rengeteg olvasás végül is elplántálja fejében a gondolatot, ő is képes lenne ehhez fogható történeteket kiötölni. Ebben szerepel két hipergavallér macska; Baron, és hű fegyvertársa Muta.

A közönségnek egyébként nagyon tetszett az anime, s mint ilyenkor lenni szokott, folytatást követeltek, amit azonban egészen egyedi módon valósított meg Morita. Tulajdonképpen folytatta is a Whisper of the Heart-ot, meg nem is.

Japán rétes mesterszakács módra 

Eredetileg az előző részt jegyző Kondo készítette volna ezt is, azonban ő 1998-ban meghalt. Az ilyen sajnálatos dolgok gyakorta rányomják bélyegüket a filmekre, és ettől nem menekülhetett a The Cat Returns sem. Hosszas tanakodás után a Macska-projekt munkálatai 1999-ben végre megindultak. Kiemeltek pár részt a már említett filmbéli regényből – elsősorban Baron és Muta karaktereit –, és aztán ezekkel a részekkel kísérletezgettek.

Igazi hosszú távú rajzfilm volt ez, néha mintha maguk a készítők sem tudták volna, mit is akarnak igazából. Csak egy volt a biztos: macskák fognak szerepelni benne. Sőt a kezdet kezdetén nem is akartak egész estés animét, csupán egy 20-25 perces kisfilmet, amelyben macskák szerepeltek volna. Aztán ezt kibővítették háromnegyed órásra, és ekkor még mindig nem volt egy koherens történet, amely köré az egész látványt kötik. Amikor a rajongók érdeklődtek, lehet-e tudni bármi érdemi információt a filmről, Miyazaki maga is többször úgy fogalmazott, hogy fogalma sincs, mi lesz az, ami jelenleg a Ghibli-üstben fortyog, de bármi is legyen a vége, annyi biztos, iszonyatosan jól néz ki.

Az előző film mangájának írója, Aoi Hiiragi, aztán ebből a rövidfilmből készített egy mangát (Baron: The Cat Returns), melynek története Baron, Muta és a régiségbolt körül szövődött. Ekkor már 2001 vége felé járt az idő. Miyazaki ezután úgy döntött, hogy a Macska-projektet a Ghibli jövőbeli rendező tehetségeinek tesztelésére használja. A versenyből végül Morita került ki győztesen. Kilenc hónap alatt 2002-re a 45 perces filmet kibővítette egész estét rajzfilmmé, mely ugyan kicsit megsínylette az évek során történt koncepcióváltásokat és egyéb ötletbörzéket. Olyan lett, mint az angol puding, amelyben szinte minden van, az íze mégsem fogható semmi máshoz.

A végeredmény a kritikusok szerint nem érhet fel a többi Ghibli-filmhez (Miyazaki vagy Takahata műveihez), de még így is roppant mód kellemes és aranyos mese, mely a gyereket egyaránt megnevetteti és szórakoztatja, mint ahogy a felnőtteket elbűvöli és elgondolkoztatja.

Egy kislány Macskaországban 

A történet főszereplője egy Shizukuhoz hasonló kislány, Haru. Sok gonddal az iskolában, fél lábbal a felnőtté válás útján haladva, de félig még a gyermeki ártatlanságban ragadva. Ismerős lehet mindez; folyamatos késés, rengeteg dolgozat, viszonzatlan szerelem, semmi önbizalom, a szokásos dolgok. Haru egyik nap barátnőjével útban hazafelé, meglát egy macskát különösen méltóságteljesen áthaladni a zebrán, fogai közt apró csomagot cipelve.

Sebesen száguldva közeledik egy autó, Haru pedig megmenti a macska életét. Mi történik ezután? A macska kicsit leporolja magát, aztán emberi hangon köszönetet mond, és ígéretet tesz, hogy még meghálálja Haru jó cselekedetét.

Másnapra kiderül, hogy a megmentett macska nem más volt, mint a Macskák királyának egyetlen fia. Innentől kezdve Haru nem menekülhet a mérhetetlen hálától, amit a macskák zúdítanak rá, hiszen ahogy a mondás tartja: „Egyetlen jó tett sem maradhat büntetlenül”. A macskák még arra is készek, hogy átrángassák királyságukba, ahol lassan Haruból is macska válik, ha több mint egy napig marad ott.

Az egyetlen személy, aki segíthet Harunak, nem más, mint a már említett Baron, a macskák titkos ügynöke, aki valahol a macskák és emberek világa között él szerény kis irodájában, valamint hűséges társa, Muta, aki Baron testőre, ha éppen jobb dolga nincs. Haru rövid, ám kalandos útja során lassan megtanulja, mi az, ami igazán fontos. Jelen esetben két macska igaz barátsága.

Különös látásmód 

Morita rajzfilmje az első perctől kezdve az utolsóig tartja azt a feszes tempót, amit csak kevés rendező tud ilyen mesteri módon megoldani, a humor, a kaland elemek vegyítése a hagyományos japán mesével telitalálat volt a részéről, és mindezt úgy, hogy mentes maradt bármilyen – általában az utóbbi idők CGI-meséire jellemző – filmes utalástól és a felnőtteknek való poénoktól.

Különösen az teszi érdekessé a mesét, hogy nem az ember, hanem a macskák látásmódjából közeledik a történet a néző felé. Miért lenne kivételes, ha egy macska beszél? Ne akadjunk fenn azon sem, ha hirtelen cicafülünk nő, sőt igazából semmi olyasmin, ami megtörténhet, mert az a macskák birodalmában meg is történik. Az emberi problémákat felváltják a macskák ügyes-bajos dolgai. Ami nekik fontos, az nekünk nem biztos, hogy az, és fordítva.

Az összes figura rendelkezik valami egészen egyedi ízzel, ami élőbbé, szerethetőbbé teszi őket – például Muta állandó veszekedése Totóval, a varjúval, akivel azért mégiscsak igaz bajtársak – és gondoltak az olyan apróságokra is, hogy nem csak kifejezetten a történetre koncentrálnak a párbeszédek során sem. Haru és barátnői beszélgetései tipikus gimis témák, amelyek akár már holnap előfordulhatnak bárkivel, aki e korosztály tagja. A jellemfejlődés, amely Haruban végbemegy a film alatt, talán picit túl gyors, de ez egy örök téma szinte minden filmnél, ahol a szereplők lelki világát is megpróbálják bemutatni. 90 percben egyszerűen nem lehet hitelesen vázolni azokat az ambivalens érzéseket, amelyek lejátszódnak egy-egy meghatározó pillanatban az emberben.

Egy sorozat vagy egy regény sokkal alkalmasabb tér az ilyesfajta ábrázolásmódnak. Haru a film végén azt mondja: Vannak sokkal fontosabb dolgok is. A film elején egyik legnagyobb vágya az volt, hogy a suli legmenőbb srácával járjon, aki persze rá sem néz, míg a film végén ő maga túllép ezen a számára már teljesen jelentéktelen dolgon. Hiszen ő már felnőtt, megjárta az utat oda-vissza, és nem úgy viszonyul a dolgokhoz, mint egy nyavalygó gyerek – ezt mutatja az a tipikus női szokás is, hogy levágatja a haját.

A Macskák Királyságának ez talán a legfőbb mondanivalója: nem szabad rágódni a problémákon, határozott lépéseket kell tenni. Ahogy Harunak a filmben, úgy nekünk is a való életben.

Ha tetszett a cikk, akkor azért, ha pedig nem akkor meg azért oszd meg a Facebook oldaladon!