Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az ügyfél - Oscar díj jelölt a legjobb idegennyelvű film kategóriában

2016. december 18. - scal

Szeretné, ha megerőszakolnák/agyon vernék a saját lakásában? Mindezt ön is elérheti... mutatjuk hogyan:

893141_33.jpg

Ha azt mondom iráni filmekből meglehetősen tájékozatlan vagyok, akkor finoman fogalmaztam. Összesen háromszor néztem iráni filmet, és mindháromszor Az ügyfél volt az. Először, utoljára, és soha többet. Asghar Farhadi filmje különösen azért kaphatott ekkora figyelmet, mert még hajdanában danában, valamikor tavasszal, bemutatták ezt is Cannesban, mert az előző filmjét a Nader és Simint úgy körbenyalták mint kisdobos a száraz csokifagyit. Nosza emberünk úgy gondolta csinál egy filmet az Iránban uralkodó szörnyűséges állapotokról. Igen ám, csak ehelyett született egy gyökér film, egy idióta nőről, és egy teszetosza férjről.

A filmet egyébként szinte párhuzamba lehetne állítani a nem régiben bemutatott Az ismeretlen lánnyal. Mert ott is hasonló a helyzet, történik egy szörnyűség, és a főszereplő magánnyomozásba kezd, megtalálja a bűnöst, aki aztán szánalmas véglény módjára először tagad, majd bevall mindent. Bizonyítván, hogy a bűnnek igenis van súlya, és akinek van lelkiismerete az örül ha végül elkapják és büntetést szabnak ki rá. Mert akkor végre fellélegezhet. Mindenesetre a két film azt mutatja, hogy a Bűn és Bűnhődés témája soha nem megy ki a divatból. Bár aki erre vágyik annak ajánlom a húsba vágó Cserbenhagyást. Mert mindkét film lagymatag, de míg a franciák viszonylag logikusan vezették ezt le, vagy legalábbis fogalmazzunk így, európai gyomorhoz méltóan, addig mit tudhatunk mi az iráni állapotokról? Mert ebből a filmből bizony semmit.

Itt minden férfi egy úriember, minden nővel tiszteletteljesen bánnak, és főhősünk feleségét se erőszakolnák meg - igaz ez utóbbi sem derül ki egyértelműen, csak, hogy erőszakoskodtak vele, meg jól fejbe verték, mert miért ne. Szerintem ugyanis nem kell ahhoz Iránba menni, hogy baja essen egy szép nőnek, ha a következőt teszi. Csöngetnek. A nő ajtót nyit anélkül, hogy beleszólna a kaputelefonba - nem azért mert elromlott, vagy mert annyira szegények, hanem mert gondatlan és figyelmetlen -, mert ki más is csöngethetne mint a férje? Aztán, hogy az ismeretlen férfi mindenképpen be tudjon jönni, még az ajtót is kinyitja neki, és mindezt megkoronázandó, nem megvárja az ajtóban, hanem visszamegy a fürdőszobába. Na most ki az a barom, aki ezt akár Budapesten megtenné?

893170_0.jpg

Nem gondóta vóna? Aszittem? Nooormális Maaaaaaargit? A dolog azonban itt nem áll meg. Miután kiderül, hogy a nő megúszta a kalandot egy fejsérüléssel, nem akar feljelentést tenni. Állítólag mert úgyis ő kerülne bajba. De ezt nem a film mutatja be hanem onnét tudom, hogy utána olvastam. Merthogy szégyen esett rajta. És a büszkesége fontosabb mint az egészsége. De oké, tételezzük fel, hogy a rendőrség le se szarná, vagy ha nyomozna is, nem vezetne semmire. Ez igaz amúgy nálunk is szinte bármire, amibe bevonjuk őket. De, amikor a férj eldönti, hogy majd ő nyomozást kezd, és van olyan szerencsés, hogy a balfasz elkövető otthagyott járművét megtalálja, a nő mindent megtesz azért, hogy ebben megakadályozza élete párját, amivel csak csiholja annak gyanúját, hogy itt bizony más is történt, nem csak egy kis dulakodás.

Közben a szegény elgyötört, és meg nem értett férfi megőrül, hogy segítsen a feleségének, aki lépten-nyomon nem hagyja ezt. Ahogy járni tud azon kezd kampányolni hogy márpedig azonnal költözzenek el a frissen kifizetett lakásból, ahol képtelen fürödni, ahol nem mer többé egyedül maradni, ahol a férjnek őrt kell állnia a fürdőszoba előtt amíg a nő mosakszik. Sőt egy idő után máshova járnak fürödni, mert a nő már arra se hajlandó. Mindeközben a férj próbálná előadni Az ügynök halálát Arthur Millertől de hát nem tudja, hiszen a felesége nem teljesen beszámítható. Persze igaz, a válságban mutatkozik meg a legtöbb ember személyisége, hogy ki miben tud támasza lenni a másiknak, mert amíg minden jó, addig ugye hepiség van meg bódottá'.

No de! Elérünk a klimaxhoz, amikor is a tanár úr vérszomjas vadállattá válik, és sikeresen vadássza le azt a nyomorékot, aki ezt tette a feleségével. Itt a film kicsit lopja a Fogságbant ami megint csak mérföldekkel jobban és élvezetesebben mutatta mindezt be. Mire az asszony bejelenti, hogy ha bántani meri, vagy csak megalázza ezt az embert, köztük mindennek vége. Lehet kapni kellett volna az alkalmon, mert a nő nem azért kérte ezt, hogy a férje ne süllyedjen egy bizonyos szint alá, hanem mert ő az egészet el akarja felejteni. Egy rossz álom volt. Én meg ezt a filmet szeretném feledni, aminek egyetlen tanulságát szerintem minden öt éves gyereknek megtanítják; nem engedünk be idegent a lakásba. Akkor se ha cukrot ígér. Ti meg ne nézzétek meg ezt a szart, mert két órát örökké hiányolni fogtok az életetekből.

Ha tetszett a kritika, kérlek lájkold a Facebook oldalunkat!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2016.12.20. 08:26:08

Ezt nem láttam, de a Nader és Simin szerintem jó film volt. Legalábbis az iráni állapotokat jobban bemutatta, főleg ami a jogi és vallási szabályok alkalmazását illeti. Abban is vannak európai szemmel nézve böszmeségek, de ha egyszer ők így élnek, azt nem lehet máshogy bemutatni...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.20. 15:32:15

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): az hogy valakinek vakon ajtót nyitok az nem európai szemmel nézve hülyeség, hanem a józan paraszti ésszel nézve az

David Sumner 2016.12.23. 10:14:27

Gondoltam, bővebben kifejtem, miért áll fel a szőr is a hátamon attól, AHOGY ezt a filmet sikerült úgy pocskondiázni, mint egy utolsó szotyolázó parasztnak a piacon, de inkább nem teszem.

Igen, ez egy variáció a Bűn és bűnhődésre, és igen, megmutatja, ahogy valaki a bosszútól hogyan változik önérdekből cselekvő pofozóvá, míg más próbál empátiát gyakorolni, míg az elkövető sajnálja a tettét, és elesett, egyáltalán nem olyan, mint egy szimpla betörő. De már ez is falra hányt borsó, hogy leírtam, mert hogy merészelek éppen én filozofálni. Pláne úgy, hogy szegény Margit is előkerül, az eleje az idiótázással, a gyökérezéssel meg a legutolsó fikázós kommentet is alulmúlja.

Megérte? Egyébként ilyenkor tényleg elkelne egy szerkesztő. Mert ez nem olyan cikk, ami oké, de rossz helyre ment, hanem egyszerűen olyan mocskolódásokat enged meg magának, hogy "Na, jó, elég."

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.23. 11:48:26

@David Sumner: ó tudtam én, karácsony van, ajándékot kapok :D na szevasz te faszparaszt, hát te meg melyik csatornából kúsztál elő? mit csináltál, hol tanyáztál, hogy hála isten eddig nem láttalak? mesélj!

engem érdekelne a bővebb kifejtésed, de hát vert helyzetben vagy "I have the high gorund!", élből lehet bármit cáfolni annyira buta ez a film

ejnye, megpofozta a férfit, aki lelkileg és testileg bántotta a nőt, akit szeret, micsoda, csúnya fiú, hát nem látta, hogy megbánta a tettét?

a film sem volt olyan mint az élet, kb. az utolsó ember lett volna aki azt tette amit tett, olyan idősen, ahogy

de a lényeg, hogy megjött David Sumner a gyökerek védőszentje, és majd jól megmondja hogyan nézzünk iráni filmeket

totál megérte, mert elrabolt az életemből kb. 2 órát, és mert ez kellett ahhoz, hogy végre ismét megszólalj, sőt, klaviatúrát ragadj és persze mindezt azután, hogy elolvastad :)

mocskolódásokat engedek meg magamnak? gusztustalan dolog ám a szólásszabadság, pláne ha nem te gyakorlod mi

2016.12.23. 17:35:34

@scal:

muszáj idéznem amit m.cotillard-ról írtál, hátha elkerülte a figyelmét:)

Marion Cotillard
... Ú alád vertem volna kisanyám, ahogy az első jelenetben nagyon profin guggolsz ..."

2016.12.23. 20:05:38

@scal:

hát pont azért, mi van ha nem olvasta...:)

D-verse 2017.01.26. 12:42:20

Nem vagyok a blog rendszeres olvasója, ritkán tévedek ide. Akkor is minek.
Az olvasásban most csak az első pár bekezdésig jutottam. Az indulatos, frusztrált szerző olyan fájóan primitív, alpárian mocskolódó hangot üt meg, hogy ennek a „filmkritikának” a befogadása felér a mazochizmussal. Aztán a magát valószínűleg jótollú gonzónak gondoló blogger a kommentek közt rátesz egy lapáttal, és hányingerkeltő személyeskedésbe kezd egy kritikus (de nem személyeskedő!) hozzászólóval szemben. Lehet így írni, csak minek.
Javaslom a pszichoterápiát, egyeseken tényleg segít.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.01.26. 14:16:18

@D-verse: én meg javaslom a Smith & Wessont

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2017.01.26. 19:16:15

Ez valami új divathullám, hogy ez a sok fasszopó azzal büszkélkedik, hogy nem olvassa el azt, amihez hozzászól? Szaros kommentelők, de az arrogancia az megvan, viszont egy darab kurva érvet nem látok, hogy akkor mégis miért is lenne jó ez a film, csak a sznoboskodó, álszent, lekezelő alja gyökérkedést. Nem csak minek téved ide az ilyen, de minek szarik ide?

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.01.26. 23:40:22

@Santino89: az az érdekes hogy nagy büszkén veri a mellét, hogy nem olvasta el a kritikát, de bezzeg a kommenteket igen? noooormális? :D

dutch 2017.01.30. 00:30:23

@scal: Rusty, tanitsd meg szépen válaszolni!

D-verse 2017.01.30. 15:29:48

@scal: Hamar kiderült, hogy egy nárcisztikus, modoros, alpári seggfej vagy, ezért a „kritikád” maradékát már nem volt kedvem átfutni.
Tessék, tolhatsz megint valami műmájer, arcoskodó riposztot.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.01.30. 16:31:47

@D-verse: huhuhúú önélzetes a kis latol

Gonbolkozó 2017.02.17. 18:23:39

@scal: Hát, - a stílus bizony maga az ember... Gratulálok :-(

Gonbolkozó 2017.02.17. 18:28:53

A filmet nem láttam, - tudtommal még nem játszák a pesti mozik, - de a blogger kifejezetten felkeltette az érdeklődésemet. Azzal, hogy nem látta a "Nadir és Simin"-t nem büszkélkednék. Abban az évben, amikor Oscar-t nyert tényleg az év legjobb filmje volt.

Hogy egy klasszikust idézzek: "It is not cool not to know, what you are talking about"...
(hevenyészett fordításban: "Nem jófejség, ha nem tudod, hogy miről beszélsz")

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.02.18. 02:51:00

@Gonbolkozó: hevenyészet fordításban... pfff

"tudtommal még nem játsszák a pesti mozik"

helyesen: MÁR nem játszák pesti mozik
süti beállítások módosítása