Kezdjük a nyilvánvalóval!

Robert Pattinson nem volt jó választás Batman szerepére. Bruce Wayne-nek meg egyenesen csapnivaló. És nem azért, illetve nem csak azért, mert ő volt az alkonyatos csillámló vámpír, hanem amiatt a görcsös erőlködés miatt, amit azóta kénytelenek vagyunk elszenvedni tőle színjátszás címszó alatt. 

Miután dicstelen véget ért a rosszemlékű Alkonyat franchise, Pattinson görcsösen próbált kitörni a skatulyából, hogy az emberek ne csak a nyálas szépfiút lássák benne. Ennek az erőlködésnek a Cosmopolis című művészgiccs volt a mélypontja, ami simán az egyik legrosszabb film, ami valaha készült, de az Országúti bosszú fogyatékos karaktereke vagy a netflixes Mindig az ördöggel című amúgy korrekt filmecske aljas prédikátora szintén aranyérért kiáltott.

Sajnos a Pattinsont jellemző lassan évtizedes erőlködés erre a filmre is rányomja a bélyegét. Bruce Wayne-ként egy gyomorbajos, túlérzékeny, morózus, szenvedő szerencsétlenségnek tűnik, aki egy Billie Eillish számnyira van attól, hogy azonnal felvágja az ereit, de persze akkor is csak egy kicsit, nehogy véletlenül tényleg komoly baja legyen. Batmanként viszont már-már agyatlanul túlzásba viszi a keménykedést, meg a macsóskodást. Ilyen szintű kontrasztot Tobey Maguire Pókembere óta nem láthattunk, aki Peter Parkerként még szuperhősképességek birtokában is iszonyúan lúzer volt, gyakorlatilag egy felmosórongyot nem tudott visszatenni a helyére, míg Pókember álarca mögött ugyanennek a srácnak a létező és nem-létező legelképesztőbb bravúrokat, mutatványokat és szerencsesorozatokat is el kellett hinnünk.

Mégis, mindennek ellenére ez a Batman az utóbbi évek messze legjobb szuperhősfilmje.

Ha már a Pókembert említettem, akkor érdemes összevetni ezt a mozit a nemrégiben bemutatott Nincs hazaúttal.

Kár szépíteni, Póki legutóbbi kalandja a szégyentelen fan service-el ért el elképesztő sikereket. A nem különösebben bonyolult recept szerint, tegyünk bele MINDENT IS az új filmbe, ami a franchise eddigi részeiben benne volt, meg fejeljük meg pár mémmel, oszt jó lesz az úgy. Aztán a kritikák és a bevételi rekordok szépen vissza is igazolták ezt az “alkotói” hozzáállást.

Hogy micsoda?

Hogy te jól szórakoztál azon a filmen, és nem érted mi a bajom?

Ne aggódjál, én is Tobeyn nőttem fel, és már akkor imádtam Andrew Garfieldot, amikor még mindenki utálkozott. De ez nem változtat azon a tényen, hogy ez egy megfáradt koncepció, és kifejezetten lusta hozzáállás a filmkészítők részéről, amit a legutóbbi filmben leműveltek. 

Viszont azt képzeljétek el, hogy ezzel szemben ez a Batman film, és ezt sosem fogjátok elhinni, de… meg van írva. 

És… meg van rendezve. 

Sőt, még saját egyénisége is van. 

Meg… emlékezetes pillanatai. 

Meg jól megkoreografált, iszonyatosan menő akciójelenetei. 

Sőt még a korra is reflektál, amiben élünk. És hát nem mondanám azt, hogy nem kokettál a politikai korrektséggel, de nem ez határozza meg a cselekményt, és legfőképp, nem teszi tönkre a filmélményt. Nem mellesleg jóval intelligensebben és árnyaltabban nyúl korunk divatos témáihoz, mint bármelyik hollywoodi mozi az utóbbi évekből.

Szóval ezért kurvajó film az új Batman, és egészen hihetetlen, de még Pattinson sem tudja elrontani, bármennyire is igyekezett. Kicsit olyan ez, mint az Őfelsége titkosszolgálatában című James Bond kaland, amit George Lazenby neve fémjelzett. És azért nem tudta anno ő sem tönkretenni azt a filmet, mert rajta kívül mindenki elképesztően jó volt, és bizony most itt is ez a helyzet.

Zoe Kravitz Macskanője nem lesz olyan emlékezetes, mint az a végtelenül szexi őrület, amit Michelle Pfeiffer levágott nekünk ‘93-ban, vagy mint az a végtelenül szexi pajkosság, amit Anne Hathawaytől láthattunk 2012-ben, de Zoe Kravitz is végtelenül szexi - ami nem csoda tekintetbe véve, hogy a szülei csak úgy szimplán Föld bolygó legvonzóbb emberei. Mindemellett Zoe Kravitz érzékenyebb, szerethetőbb és átélhetőbb karakter bármelyik elődjénél, még úgy is, hogy  kapott egy nem különösebben eredeti és utólag belegondolva kicsit felesleges háttértörténetet. De ettől függetlenül, mint színésznő, rendkívül meggyőző.

Legalább ennyire szerethető Jeffrey Wright Gordon felügyelője, bár ő ezt már kisujjból kirázza nekünk és ugyanez igaz Andy Serkis Alfredjára. John Torturro simulékony maffiafőnöke viszont nagyon feldobja a filmet, benne összpontosul leginkább a Gotham City minden szegletét átszövő megalkuvás és romlottság. A felismerhetetlenre sminkelt Colin Farrell, mint Pingvin szintén egy érdekes választás, nem mondom, hogy bármi gond lenne vele, de akár választhattak volna erre a szerepre egy hasonló fizimiskájú karakterszínészt is, és az ténykérdés, hogy ez a Pingvin nem olyan látványos karakter, mint Danny DeVito szörnyetege, vagy mint Robin Lord Taylor pszichopatája a Gotham sorozatban.

A forgatókönyv, szövevényes, rejtélyes, kiváló tempóban adagolja nekünk a fordulatokat, és előfordult, hogy amit a film hibájának éreztem, az később értelmet nyert, és nem maga a fordulat volt gagyi, hanem csak szimplán előttem jártak egy lépéssel a film készítői. Mindezt megfejelve úgy általánosságban elmondható a forgatókönyvről, hogy kifejezetten intelligens munka, ami bízik a nézőjében, és nem rág mindent a szánkba. Utólag belegondolva pár jelenet kicsit erőltetettnek tűnhet, de annyira magával ragadó a sztori, és élvezetes a megvalósítás, hogy ezek tényleg csak a moziból hazafelé menet jutottak eszembe.

Na de, ami miatt ennyire nagyon jó ez a film, az Matt Reeves rendezése. Külön öröm, hogy a Warner nem egy második filmes független rendezőt szemelt ki a feladatra, akit úgy ugráltat, ahogy akar, hanem olyasvalakit, aki már bizonyított korábban. És ha valaki, akkor ő, Matt Reeves aztán nagyon kitett magáért. A The Batmannek elképesztően sűrű atmoszférája van, árad belőle a feszültség, telis-tele van emlékezetes pillanatokkal, iszonyat cool beállításokkal, amiket manapság már ritkán láthatunk. Olyan Batmant sikerült alkotnia, aki egyszerre teátrálisabb és emberibb, mint bármelyik elődje. A legjobb pedig az, hogy a film nem siet sehova, mindenre rászánja a kellő időt, de közben egyáltalán nem válik unalmassá. Bizonyos szempontból ez a Batman még földhözragadtabb és sötétebb, mint Nolan amúgy jogosan klasszikussá nemesedett trilógiája, de semmiképpen sem olyan nagyszabású, vagy epikus, mint azok, ennek ellenére mégsem éreztem egy pillanatig sem soknak vagy túlzásnak, neadjisten feleslegesnek a több, mint 3 órás játékidőt, mert annyira lekötött, amennyire kevés film képes manapság.

A rendező mellett nem szabad elfeledkeznünk Michael Giacchino emlékezetes kísérőzenéjéről, vagy Greg Fraser kiváló operatőri munkájáról, aki a Dűne után ismét sikerrel kápráztat el minket, szóval nélkülük a rendezés sem lehetne ennyire erős.

Nagyon remélem, hogy hosszabb távon ez most már egy trend lesz a Warnernél, hogy az olyan tehetséges rendezőknek, mint amilyen James Gunn, Todd Phillips, Patty Jenkins, vagy most Matt Reeves teljesen szabad kezet adnak a DC univerzumban. Rendkívül kockázatos taktika, mert olyan katasztrófák is születhetnek ebből, mint a Wonder Woman 1984, vagy olyan jó értelemben vett szörnyszülöttek, mint az új Suicide Squad, vagy olyan megosztó remekművek mint a Joker, és persze olyan kiváló filmek, mint most a Batman. De így készülhetnek egyéni és egyedi filmek, nem pedig szürke bérrendezők egyentermékei.

És akkor szólnék egy kicsit a Batman rajongókhoz is. Igen, a jelmez elég gáz, a Batmobil pedig nem több egy izomverdánál, amin golyóálló üveg van. A film olyan kicsit, mintha a magyarul is megjelent Baglyok bíróságának esztétikáját keverték volna össze a 2019-es Joker film társadalomkritikájával. Összességében pedig teljesen biztos, hogy az egyik legjobb Batman film készült el, de szerencsére annyi kiváló Batmant láthattunk már az elmúlt több, mint három évtized során, és annyi félét, hogy nehéz lenne rangsorolni. 

Ezt a filmet nagyon is érdemes megnézni, mert egy igazán minőségi darab, többnyire kiváló színészgárdával, remek zenei aláfestéssel, fantasztikus hangulattal és elsőrangú rendezéssel, nagyon emlékezetes, miközben korunk problémáira is képes az átlagosnál jóval árnyaltabban reflektálni. Sőt, egy kicsit továbbmegyek, az új Batmant annak is ajánlom, aki már agyhúgykövet kap a szuperhősfilmek megállíthatatlan áradatától, mert az az egyoldalúság, az az akcióközpontúság, az a tét nélküli CGI akció orgia, az a komolyan vehetetlenség amikből jó eséllyel már annyira elege van, ebből a filmből mind-mind hiányzik.