Hát, előbb utóbb mind eljutunk idáig, és még ez a jobbik eset...

Az idei Magyar MOZGOkép fesztiválon látott/bepótolt filmek egyik nagy meglepetése Hevér Dániel első játékfilmje, a Valami madarak. Pedig alapvetően nem szeretek magyar filmeket nézni, mert általában az összes "lehoz az életről". Mintha ez a mentalitás már kiirthatatlanul a kultúránk része lenne, mintha a kilátástalanság, a pusztulat, a saját magunk múltján vagy országunk régi dicsőségén való merengés, a máról holnapra vegetálás, a korok romjain történő tengődés beleivódott volna a vérünkbe, és nem tudnánk nélküle létezni. És mégis, szinte üdítőként hatnak ilyen kaliberű filmjeink egy olyan kiüresedett világban, amit jelenleg Hollywood kínál. Ahol semmi nem számít, téttelen az egész, nem képes megérinteni, bevonni, CGI tájakon püfölik egymást a CGI robotok/szörnyek, szuperhősök. És semmi nem igazi! Ebben a filmben viszont nagyon is érezzük a tétet, és szinte késként szorítják a torkunkhoz a valóságot!

Béla ugyanis szomjas, lemegy sörért a közértbe, megnézi az esti filmet, aztán szunya előtt fürdés közben megcsúszik és beveri a fejét. Az orvos azután elkezdi ecsetelni a Németországból lóhalálában hazatérő fiúnak, hogy márpedig apja elérte azt az öregségi határt, amikor képtelen önmagáról megfelelően gondoskodni, úgyhogy vagy magukhoz veszik - de hát ez kizárt, legyünk jóhiszeműek és fogjuk a kedves nejre -, vagy megfizetnek egy állandó ápolót, ami egy vagyon, vagy bedugják az első otthonba, és akkor ráadásul még az öreg lakása is felszabadul, és indulhat az Airbnb-s buli! Szóval Bélánk elég hamar azon kapja magát, hogy csupa hozzá hasonló vénemberrel meg öregasszonnyal kell túlélők viadalát játszania, mínusz fantasy meg ruganyos Katniss.

Helyette kapunk egy 17 éves antiszociális tinit, akit közmunkára ítéltek, és ebben az otthonban kell a büntetését letölteni, mégpedig úgy, hogy kiosztja a napi turhamennyiséget ebédidőben. Majd megkapjuk, hogy Zoé élete sem fenékig tejfel, mert nőnemű nevelője nem rég vehette át a Legszarabb Anya kitüntetést, és láthatóan gőzerővel azon dolgozik, hogy a következő tíz évben is megtartsa ezt a címet. Béla és Zoé emiatt hamarosan egymásra talál, mert ha az embert leszarja a családja, akkor csak elviselhetőbb, ha ezt megoszthatja mással. Miután pedig Béla arra kel, hogy lakótársa, akit éppen kezdett megkedvelni, többet nem eszik tejbegrízt, végre rájön, hogy fia elég csúnyán átverte, amikor azt szajkózta, hogy mindez csak átmeneti. Ezért elhatározza, hogy kiszabadul az otthonból Zoé segítségével, de nem ám úgy, mint valami hülye akciófilmben, hanem törvényesen, és akkor szabad lesz végre... mint a madár!

Akinek van, vagy valaha volt ápolásra szoruló, rokkant, demens, alkoholbeteg apja vagy anyja - és hát vagyunk így egy páran -, az igencsak magáénak érezheti Hevér filmjét. Odaszúrt ugyanis, ahol a legjobban fáj. Bár meglehetősen polírozva mutatja be az idősek otthonában játszódó eseményeket, itt nincsenek agresszív ápolók, kiégett nővérek, hangyafasznyi hatalmukkal visszaélő igazgatók, sem elviselhetetlen körülmények, dacára, hogy ez a TB rendszerén alapuló intézmény, és nem egy olyan otthon, amit azért egy németben dolgozó fiú röhögve kifizethetne. A legrosszabb, ami ebben az otthonban megtörténik, hogy bár a 21. században játszódik a film, mégis olyan lelakott, mintha a hetvenes években járnánk. Ezzel ügyesen kikerüli az ember alapvető méltósághoz való jogát, hogy mikor szólhat bele akár a közvetlen hozzátartozója ilyen szinten egy ember életébe? Valóban azért teszi mert törődik vele, vagy csak kolonc a nyakán?

Elgondolkodtató az is, hogy bár hazánkban nem teszik jégre és nem vonulnak önkéntes száműzetésbe a társadalom számára haszontalan egyedek - ez bizony a nyugdíjkorhatárt betöltöttek döntő többsége - mégis nagyjából senki nem beszél arról a problémáról, ami előbb-utóbb mindenkit érinteni fog, többek között, hogy a kurva kádban mégis hogyan lehet úgy lefürödni, hogy közben meg ne csússzunk? Meg gondolok azokra, akik ilyen-olyan okokból nem kívánnak vesződni a nekik egykor életet adó lénnyel, mert valljuk be, terhet jelent a számukra. Hevér filmje ebből a szempontból jobban működik, mint egy Durex reklám, a legjobb érv amellett, hogy sose legyen gyereked, mert akkor maximum a szomszédok döntik rád az ajtót, amikor a hullád bűze már hozzájuk is bekúszik két-három hét után, de az biztos, hogy senki nem fog akaratod ellenére bevágni egy szaros otthonba!

Mert vannak olyanok is, akik szeretik ezeket a helyeket, akik magányosak, akik egyedül mennek el egy szilveszteri buliba, meg ölelés hetére járnak a városközpontba, mert annyira semmi kapcsolatuk a világgal, hogy két kézzel kapnak utána, csak valakihez beszélni tudjanak. Vannak azok is, akik meg is érdemlik, mert egész életükben önző rohadékok voltak a gyermekükkel, meg vannak azok is, mint a Béla, aki a légynek se ártott, és az egyetlen dolog amit akar, hogy mindenki hagyja békén. A Bélát alakító Szacsvay László a maga 76 évével úgy fogalmazott a filmet követő találkozón, hogy itt már semmit nem kellett eljátszania, azért olyan természetes, mert már csak léteznie kellett. És tényleg ő viszi a hátán a filmet, mondhatni jutalomjáték ez a számára, már ha ezt nevezhetjük jutalomnak.

Mellette pedig ott egy igen nagy tehetség, a Zoét alakító hihetetlenül csodálatos Kizlinger Lilla, akivel maximum annyi a baj, hogy végigmotyogja a filmet, és helyenként nem lehet érteni amit mond, de szerintem ettől csak még cukibb. A 20-as évek Döbrösi Laurája lehet belőle, ha így folytatja. A Szacsy és Lilla közötti kémia pedig nem is tudom melyik magyar filmben volt utoljára ennyire szuper. Különösen ezért fájó pont, hogy a film nem merte bevállalni a logikusabb befejezést - pedig akkor ez lenne az utóbbi tíz év legtökéletesebb magyar filmje, így meg csak szimplán jó és elgondolkodtató - és szinte sulykolja a nézőbe, hogy előbb-utóbb, bele kell ülni abba a csehovi fotelbe. Ez a bepólyált üzenet pedig már afféle vörös farokhoz hasonló keserű szájízt hagy. Mert az egy dolog, ha lehoznak az életről, és teljesen más ha lerúgnak róla.

U.I.: Különösen tetszettek Nagy Marcell képi megvalósításai, ahogy ajtónyílásokat, réseket, kerítéslécek közetit és egyéb kényelmetlen hézagokat használt a leskelődésre, mintegy ezzel is aláhúzva a főszereplő totális elszigeletségét, kilátástalanságát, és beszűkült lehetőségeit.

Ha tetszett a kritika, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4