Látta itt önök közül bárki is ezt a filmet?

Azért elég elképesztő, hogy a tavalyi évben két nemzet is ilyen bitang erős filmet készített arról, mekkora szopás tanárnak lenni a 21. században. A tanári szobát mindazonáltal egy picit még mindig jobbnak tartom, de Moldovai Katalinnak sincs semmi szégyellnivalója, most az, hogy a film a végén egy kicsit elfelejtette hová is tart, hát istenem. Mégiscsak egy első rendezésről beszélünk, bár ennyi hiba lenne minden hasonló alkotásban.

Ana egy irodalomtanárnő egy középiskolában, a gyerekek kedvence, a kollégák szeretik, az igazgatónő személyes barátnője, mert rendre hozza az átlagon felüli eredményeket évről évre. Az iskola 150. évfordulójára tervezett dráma előadást is rábízzák, mert a feladatot eredetileg kapó kollegina lebetegedett, és amúgy is ő olyan begyöpösödött, merev gondolkodású. Szóval Ana egy mintatanár, azon kevesek egyike, akinek óráira élvezet eljutni, mert gondolkodásra sarkall, a kreativitást keresi a diákokban, felrázza őket, a hónuk alá nyúl, és valóban fontos számára a fejlődésük. Vagyis minden szép és jó egészen addig a pontig míg jön Paul Verlaine és Arthur Rimbaud és a tanárnő fakultatív feladatként felírja a táblára, hogy ha valakit mélyebben érdekel a két költő élete, megnézheti a róluk készült filmet, a Teljes napfogyatkozást.

Ha valaki látta, akár az 1989-es, Balikó Tamás rendezte tévéfilmet, akár az 1995-ös amerikait az talán egyet ért abban, hogy ebben a történetben egyetlen barackot sem erőszakolnak meg, szóval tényleg elég bigottnak/homofóbnak/pontagyúnak kell ahhoz lenni, hogy emiatt vérző szájjal azt követelje valaki az iskolától, hogy a tanárnőt azonnal csapják ki! Mert felírta a film címét a táblára, 17 éves diákok irodalomóráján. És mivel sajnos ez az ember támogatja az új tornatermet - hát mi mást - az igazgatónő ahelyett, hogy elküldené a retkes kurva anyjába, ahogy azt kellene, helyette elkezd mérlegelni és megígéri, hogy kivizsgálják mi történt. Majd miután kiderül, hogy a fószer a polgármestert is ismeri, és az megnyugtatja az igazgatónőt, hogy egy fillér támogatást se fognak kapni, valóságos Nürnbergi per veszi kezdetét.

Nem tudom ki mikor volt diák, mikor végezte a középiskolát/gimnáziumot, de én még viszonylag kristálytisztán emlékszek arra az órára, amikor Rimbaudot és Verlainet vettük, és a tanár úr - aki minden volt, csak szabadelvű nem - szintén megemlítette, hogy hát ezek bizony egymás szeretői voltak, és ajánlotta nekünk is a róluk készült filmet, és utána lapoztunk és vettük tovább Baudelairet, meg Rilkét. És aztán hazamentem, és nem biztos, hogy rögtön aznap este, de talán egy féléven belül megnéztem én is a Teljes napfogyatkozást, és láss csodát nem rohantam ki a kertbe, hogy televerjek egy barackot, hanem megállapítottam magamban, hogy ez a Leonardo di Caprio egy nyálas kis pöcs. Apám nem kérdezte meg, mit nézel kisfiam, mert akkor vette észre, hogy iskolába jártam, amikor szóltam, hogy jövőhéten ballagás, a matektanárnő meg nyilvánosan megalázott az egész osztály előtt, mert küldtem egy levelet annak a lánynak, aki tetszett, és ő meg persze rajtakapott. Utána úgy érezte, hogy tíz percen át erkölcsórát kell tartania, jelzem még csak nem is az osztályfőnök volt, nem mintha őt ez feljogosította volna erre.

Még régebben meg sorba kellett állnunk, és puszit kellett adnunk a tanárnőnek csak mert születésnapja van, meg névnapja van, meg pedagógusnap van, és mindig vártam a megváltó csöngőt, mert akkor nem kell a folyamatosan, de biztosan egyre közeledő gecinagy bibircsók mellé - amiből természetesen szőr állt kifele -cuppantanom egyet az orcájára. És akkor ott van még, hogy nem azért verték a fejem kulcscsomóval mert beszóltam a tanárnőnek valamit, hanem csak mert hátra sandítottam a padból. Aki a 90-es években volt diák az nyilván tudna maga is hasonló horror történeteket mesélni, a kommentekben, aki akar könnyíthet a lelkén. Szóval ezzel csak azt akarom érzékeltetni, én legyek az utolsó, aki a tanárokat védi, mert még ma is eszméletlen sokan dolgoznak ebben a szakmában, akik munkaként tekintenek rá hivatás helyett, akik egyéni frusztrációjukat a gyereken vezetik le, akik élvezik, hogy a teremben ők a kiskirályok, akiknek mindegy, hogy Sanyika ötöst kap vagy megbukik, érti e az anyagot vagy sem, a lényeg ők leadták az óra anyagát.

Vagyis értem, hogy miért nem lehet mindazt megtenni, amit régen, ugyanakkor nagyon átestünk vele a ló túloldalára, mert manapság nemhogy nem ütheti a tanár a diákot, de annak kell örülnie, ha nem őt ütik. Ha pedig már abba is beleszólnak, hogy mit és hogyan tanítson, akkor tényleg eljön a 60-as évek, ahol kegyetlenül sittre vágták, aki nem azt a maszlagot mondta fel, amit jó kommunista szerzők a tankönyvek lapjaira hazudtak. Aki megnézi A tanári szobát, az láthatja, mennyire nincs egy tanárnak jelenleg mozgástere individuálisan, aki pedig megnézni Az elfogy a levegőt, az láthatja mennyire nincs egy tanárnak jelenleg mozgástere mentálisan. Nem teheted azt, amit szeretnél, és nem mondhatod azt, amit szeretnél.

Ha te a tanári pályára mégy, ami az egyik legörömtelibb hivatás kellene legyen, elvégre mindenkinek valamikor, valahol volt egy tanára, akire szívesen gondol vissza, és nem csak az lenne a feladat, hogy taníts, de nevelj is, akkor jelenleg azt várják el tőled, hogy egy önállóságtól mentes robot legyél, aki ledarálja az anyagot, és egyben egy szócső is, hogy csak azt add le, amit akarnak, hogy leadj. És persze nincs megbecsülésed - anno a papokon kívül egyedül a tanárt nem sorozták be katonának -, se rendes fizetésed, és ha megpróbálsz kiállni az érdekeidért, akkor meg ellened hangolják a közvéleményt. Mondjuk én holnap átadnám a stafétát a szülők kezébe, itt van a Wikipédia kedves apuka, nyugodtan nevelje fel belőle a gyermekét, kezdjük azzal, hogy megmutatja rajta, hol is van Normandia. Na mi van nem tudja? Pedig milyen nagy volt a pofád két perce!

Na, és miután jól kiőrjöngtem magamat, beszéljünk kicsit a filmről is. Alapvetően nagyon rendben van Moldovai alkotása. A rendezés feszes, kimért, jó az üteme, egy pillanatra sem unatkoztam rajta, csodásak a képei, a beállítások, már az elején, amikor egy hosszú snittben visznek egy kitömött mackót éreztem, hogy jól meg leszünk egymással. Moldovai nagyon jól ráérzett arra is, hogy ennek a filmnek 90%-ban az iskolában kell játszódnia, hogy növelje, ahogy fokozatosan beszűkül a közeg Ana körül, ahogy az addig pozitív munkalégkör egy toxikus, mérges gázfelhővé válik. Krasznahorkai Ágnes döbbenetesen hiteles színészi játékot hoz, számomra bőven elegendő lett volna az is, ha csak az iskolai közegben látjuk, de nyilván színesíteni akarták a karakterét, amikor egy passzív-agresszív, örökké elfoglalt, nemtörődöm párkapcsolatot, és egy demens édesanyát írtak neki háttér gyanánt. Sajnos ezek lettek a film legfeleslegesebb kitérői, ezek nélkül is érthető, Ana mennyire szenved a magánytól, ami miatt abba a munkában talált menedéket, amitől éppen most fosztják meg.

Skovran Tünde az igazgatónő szerepében Krasznahorkai méltó párja, aki a film elején biztosítja védencét maximális támogatásáról, hogy azután egyre inkább ellene forduljon, mígnem nyíltan az ellenségévé válik. Ő az az ember, aki már megízlelte a hatalmat és szeretne továbbra is nyugalomban kapirgálni a szemétdombon, míg Anát csak az igazság érdekli. Ő a végén már nem is azért küzd, hogy győzzön, pusztán az elv miatt. Hogy bízzanak benne, hogy amit tanít az nem kártékony. Kiemelném még Dimény Áront, aki egy megrendítő monológgal vívta ki a szimpátiámat visszafogott játékával, de a helyzet az, hogy még a film ellenszenves karakterei is jól alakítottak, - ezért lettek ellenszenvesek ugye -, épp az apuka lett faék egyszerűségű, akivel nem lehet tárgyalni, aki nem hajlik a kompromisszumra, és aki mi mást is tartana a gyermeki fejlődés nonplus ultrájának, ha nem a focit. Drámatagozatra akarsz járni? Háttebuzi vagy!

Sándor Soma tökéletes volt az apja elnyomásában élő Viktor szerepére, mert elég szépfiú ahhoz, hogy elhiggyük neki inkább a versek érdeklik, és ki tudja melyik nemhez vonzódik igazán. Talán még ő maga sem döntötte el. A film azonban nagyon okosan nem feszegeti a témát, egyszer sem említik meg sem a buzi, sem a meleg szót, ez különben is csak a casus belli, ajánlhatott volna bármit a tanárnő, amit jelenleg problémásnak bélyegeznek. Amit viszont nem csinált jól a film, az Viktor szálának a bonyolítása, amit azután nagyon sután, és szerencsétlenül el is vágnak. Az egyetlen kikacsintást a házibulira is csak azért bocsátom meg, mert nagyon tetszett, ahogy a párbeszédekben az ok okozati viszonyok logikusan egymásra épültek, és mégsem volt szájbarágós. Ellentétben a Holt költők társasága áthallással.

Ahogy írtam a bevezetőben a film sajnos az utolsó percekre elfáradt, és egész egyszerűen nem tudja hol kellene ezt befejezni, mindenképpen akar üzenni valamit, hogy megfulladunk ebben az országban, hogy csak nyugaton lehet boldogulni. Hogy jön a kommunista/náci diktatúra! A gimnázium a film végére inkább hasonlít Orwell Állatfarmjára - vagy egy haláltáborra - semmit iskolára. De annyit azért hozzátennék, hogy bár a film nem írja ki, apró jelekből megtudhatjuk, hogy nem Magyarországon, hanem Romániában járunk, ahol mindez megtörtént 2019-ben, és ez a legnagyobb elmebaj az egészben. Persze nem biztos, hogy ennyire sarkítottan, élek a gyanúperrel, hogy a készítők is éltek egy cseppnyi alkotói szabadsággal. De talán így még sokkal ijesztőbb az egész, hogy bár még nem itt tartunk, de ha így haladunk Románia lesz belőlünk. Most komolyan ezt akarjuk?

Ha tetszett a kritika, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4