Erről a filmről sosem hallottam, de ahogy körbekérdezgettem az embereket, szinte senki sem hallott róla. Én is csak A hét mesterlövésze című rádióműsornak köszönhetően szereztem tudomást arról, hogy egyáltalán létezik, és ez azért nagyon szomorú, mert ez az egyik, ha nem a legjobb magyar film, amit valaha láttam. Egyszerűen minden tökéletesen a helyén van benne. A színészek nemcsak remekül játszanak, de hibáik ellenére is szerethetőek és szimpatikusak, ráadásul mindegyik egy jól kidolgozott karakter, külön egyéniségek. Szívesen kiemelnék közülük, de lehetetlen lenne, mindenki annyira jó, és annyira a helyén van. Tényleg olyan igazi magyaros íze van a jeleneteknek, megvan a jellegzetes atmoszféra, ami eléggé kiveszett a mai filmekből. A forgatókönyv pedig valami elképesztően jó, egyáltalán nem hatásvadász, vagy didaktikus, pedig nagyon meglenne benne a lehetőség. Gondolom az eredeti Sánta Ferenc regény is kiváló alapanyag lehetett, és a filmesek sem adták ennél alább. Ami érdekes, hogy az első 40 perc egy kocsmában játszódik, ahol négy teljesen átlagember beszélget. Ebből logikusan következhetne, hogy baromi unalmas, és vontatott a sztori, pedig dehogyis. Az egész film tele van feszültséggel, és fordulatokkal, senki sem az, akinek látszik, pláne nem az, akinek gondolja magát. A végén pedig egy annyira erős jelenet van, hogy azt nehéz lenne szavakba önteni, amikor végleg fordul a kocka. Kapunk ugyanis egy kis ízelítőt a nyilasok gondolkodásmódjából, és módszereiből, illetve az értelmetlen és teljes kiszolgáltatottság terrorából, amikor nem az életedre, hanem a lelkedre pályáznak a rohadék gecik, legyenek akár kommunisták, akár nácik.

Az ötödik pecsét az a film, amiről oldalakat lehetne írni, de a világért sem akarok most semmilyen poént lelőni, hisz azt szeretném, hogy nézd meg te is, és legyen neked is akkora élmény, mint nekem. Fábri Zoltán 1976-os filmje egyáltalán nem avult el, a mai napig elgondolkodtató, érdekes, átélhető, egyetemes mondanivalóval rendelkezik, és a maga nemében tulajdonképpen tökéletes alkotás, és mint ilyen, borzasztóan ritka a magyar filmek között. Egy olyan magyar film, amiről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni.