Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

X-Men: Elsők

2011. július 12. - Santino89

Annyi jót hallottam már az új X-Menről, hogy muszáj volt moziban megnéznem, szerencsére megérte várni, végül a lehető legjobb társaságban sikerült megnéznem.

A film pedig szintén nem okozott csalódást, simán teljesítette az elvárásaimat. A színészek kiválóan játszottak, ismét sikerült remek karakterekkel betölteni a mozivásznat, és szerencsére abszolút átérezhető drámákat láthatunk. Az összes főbb szereplővel együtt tudunk érezni, a cselekmény pedig végig változatos marad. Az akciójelenetek is elég jók, nekem nagyon tetszett például, amikor Erik behatol az orosz bázisra. Viszont a fináléban, amikor a tengeralattjáró ráesik a pálmafákra, ott olyan annyira rossz CGI-nak lehetünk szemtanúi, hogy csak lestem, de szerencsére nem sok ilyen kirívó eset van. A végső összecsapást egyébként egy kicsit túl soknak éreztem, hogy folyton rá kellett tenniük még egy lapáttal az eddig látottakra.

X-Men film esetében a karakterekről is muszáj pár szót ejteni. Xavier professzort furcsa volt látni csajozós gondolatolvasóként, de ügyesen mutatták be, hogy fokozatosan azzá válik, akit már jól ismerünk. Magneto karakterét szintén elmélyítették, remekül mutatták be az érzéseit, illetve kettejük barátságát, majd az ellentéteiket. Aminek a legjobban örültem, hogy nagy kedvencem Mystique karakterét végre szépen kibontották, legalább olyan fontos szereplő lett, mint Vadóc az első részben. Jennifer Lawrence pedig legalább olyan dögös volt, mint elődje, Rebbeca Romijn. A Darwint alakító srácnak pedig jutott egy gyönyörűen drámai jelenet, Vészmadárnak köszönhetően pedig átélhettük a repülés szépségét. Az ellenség oldalán álló mutánsok viszont szerintem elég gázosak voltak a szitakötő lánytól kezdve, a gagyi Azazel-en át egészen a sablongonosz Sebastian Shaw-ig. Erről jut eszembe, Magneto anyukáját egy Magyar Éva nevű hölgy játssza, na ő is fantasztikus abban a 20 másodpercben.

Egy dolog biztos: kiválóan sikerült ez az X-Men előzmény, és nem csak ahhoz képest, hogy egy filmsorozat 5. darabjáról van szó. Bár telis tele van utalásokkal, így önmagában talán kevésbé állja meg a helyét, mégis egy nagyon összetett, néhol drámai, máshol humoros és látványos, úgy összességében pedig nagyon szórakoztató alkotásról van szó.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.03.19. 02:03:36

csak most jutottam el idáig

Úúú, neked is Mystique a kedvenced. én is nagyon csipázom, az első szériában abszolút ő volt a favorit a lányok között, itt tényleg meg volt a saját szála, ahogy Magneto pár mondattal elülteti a fejében, hogy fogadja el hogy Ő ez, és legyen rá büszke, és ne szégyellje, csodálatos (és ezek szerint szexeltek is :D) egyébként nekem bejön kéken is, vörös hajjal, van benne valami hihetetlenül izgalmas - bár azt még öt rész után se értem igazán, mi a franctól lett kék? hadováltak ugyan valamit, de ugye Árnyék is kék, meg Beast is,

sok mindent megmagyarázott ez a rész, bár voltak időzavarok is, nekem kifejezetten tetszett, hogy Xavier ilyen kisstílű módon használja az erejét, hogy becsajozzon (és hát totál impotens, hogy ennyi idő alatt nem mozdult rá Mystique-re)

Fassbender viszont minden téren a legjobb volt, mintha McKellent ifjúkori reinkarnációja lett volna - bár nekem eléggé hihetetlen, hogy megölik az anyám, és nem a gyilkosra zúdítom inden dühömet, illetve van egy elméletem erre,m de hát az elég szörnyű

A gagyi CGI-nél engem jobban zavart, hogy túl sok mutáns volt, és ennél sokkal rosszabb volt, hogy feleslegesek. Ráadásul úgy látszik nincs új a nap alatt.

Alex Summers a hasából lövi a lángot, nem a szeméből
Azazel egy árnyék kettő csak vörösben
Riptide egy Vihar pepitában - egyébként ő egy magyar X-men, János a becsületes neve :D
A Szitakötő csaj, az Angyal csak még tűzgolyót is köp ráadásul
még January Jones is egy X-professzorba oltott Kolosszus

szóval nem érte miért érezték úgy, hogy mindenáron kellenek új X-menek, amikor a legérdekesebb épp azok története volt, akiket már ismertünk, és szépen kibontották őket, pl. X-professzor és Magneto találkozása, barátsága (ami azért a 3-as részben mesélteknek homlokegyenest ellent mond), Mystique és Beast ellentéte, közös vonásai, egyébként előbbiről nem is tudtam, hogy lassan öregszik, (de ügyesen megmagyarázták, miért is lehet benne a trilógiában fiatalként)

utóbbiból viszont miért csináltak egy Flash-t, Beastnek az a tulajdonsága van, hogy hihetetlenül okos, nem pedig, hogy lajhárként tud lógni a csillárról (olyan gagyik ezek a "szuper" képességek)

Banshee sikítása is inkább vicces/röhejes semmint feltétlenül szükséges volt, nála csak Havokot meg Darwint éreztem semmilyenebbnek, és megölték a Fekát 2011-ben, NÁCI film,, Náci film! de legalább ha meghaltak volna, megmagyarázná, hogy később miért nem találkozunk velük, és talán epikusabb lett volna a történet, de így mindössze egy mutáns halt meg, oszt csá.

A gonosz oldalon még siralmasabb a helyzet, semmi szükség ilyen gagyikra, Ez a vetkőző szitakötő, most komolyan ez a szuperképessége, hogy repül és tüzet köp? Minden férfi álma. Egy rusnya dög volt egyébként (lehet ő is meghalt?), Azazel tényleg a csúcspont gagyiságban, és akár mehet vele János is, bár ha nagyon dönteni kell még mindig inkább ő, mert valamennyire más volt a viharos kavarása. DE! Miért ne lehetett volna, hogy mindössze egy sidekickje van a főgenyának, és az January Jones, ő benne megvolt az az elegancia, és misztikusság, ami még az újrahasznosított képességei dacára is jobbá tette a többieknél.

Én szívem szerint mellé betettem volna Kardfogat és Varangyot, hiszen a két legkúlabb gonoszról alig tudunk meg valamit, mert már az első részben kinyírták őket.

Kevin Békön 20 év pocsék mellőzésért vesz kegyetlenül bosszút, szerintem helyenként kegyetlenül túlripacskodta a szerepét, és hát neki is egy foshalom szurperképessége volt, miért nem mondták, hogy ő az isten, és akkor oké.

Az meg, hogy Magnetónék találkoznak Farkassal, poén szempontjából elmegy, de oltári nagy baromság.

Mindenesetre örülök, hogy a Magneto előzményfilmet, kibővítették First Classra, és kíváncsian várom ezek után hogyan folytatják, ha folytatják, mert úgy hallottam, még így is megbukott

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.12.13. 22:56:12

@scal: Legjobb kommented ever :D "náci film! náci film!" :D

Amúgy sokmindenben egyetértünk kivételesen, tényleg nem voltak nagy számok az új mutánsok, nyilván a rajongók miatt kellettek bele, el is hullhattak volna, és tényleg sokkal jobb lett volna Varanyg, meg Kardfog. Bár utóbbi asszem a Farkasos előzményfilmben volt, ha jól emlékszem.

Mi az elméleted a kis magneto haragjával kapcsolatban?

Az "emberi" tényező miatt viszont az egyik legjobb X-Men film még így, másodjára is élvezetes volt végignézni. A 60-as évek hangulata, korfestése pedig pláne jót tesz neki, és hát ez volt 2011 legjobb blockbustere. Idén szerencsére kicsit jobban állunk már.
süti beállítások módosítása