Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A tetovált lány (2011)

2012. január 12. - Santino89

Pár hónapja néztem meg a film eredeti verzióját, hála a baromi nagy felhajtásnak, ami kellőképpen kíváncsivá tett. A játékidő végére érve nyugtáztam, hogy ez a rajongás inkább a regénynek szól, semmint a mozinak. Nem mintha azzal olyan nagyon komoly gondok lettek volna, de az egész megvalósítás kissé tévészerűre és papírízűre sikerült, amit legjobban a film hosszán lehetett érzékelni; egy két és fél órás, depresszív svéd krimit pedig nem feltétlenül egyszerű végigülni. Persze, tagadhatatlan érdemei is voltak, remek jeleneteket, izgalmas karaktereket, remek alakításokat láthattunk.

Ezek után már csak arra voltam kíváncsi, hogy a mostanában hype tekintetében a csúcson, de a filmjei színvonalát tekintve a mélyponton lévő rendezőnek, David Finchernek mit sikerül kihoznia ebből az alapanyagból. Fincher a ’90-es években két hatalmas klasszikust is letett az asztalra (Hetedik, Harcosok klubja), amelyekkel generációja legnagyobb reménységének tűnt, és senki sem számíthatott arra az elképesztő zuhanásra, ami az új évezredben követezett az unalmas Zodiákus, a giccses Benjamin Button és a a szinte már-már értékelhetetlen Közösségi háló formájában. Mindezek miatt könnyen el tudtam volna képzelni, hogy A tetovált lányt is nagyon durván elszúrja, de titkon reménykedtem benne, hogy nagy meglepetést okoz, és visszatér a régi önmagához.

A meglepetés pedig az, hogy nincsen semmilyen meglepetés. Az amerikaiak igazán rászokhatnának a feliratok olvasására, vagy a szinkronizálásra, mindkettő sokkal olcsóbb, mint filmeket újraforgatni. Nem lett ugyanis rossz egyáltalán A tetovált lány, Fincher még véletlenül sem cseszett el semmit sem. Nagyjából ugyanazt láthatjuk, mint a svéd eredetiben, csak már egyáltalán nem érzem úgy, mintha egy tévéfilmet néznék, bár az adaptációs jelleg azért itt is kiütközött.

A színészek kivétel nélkül remekül játszanak: Daniel Craig-nek inkább ilyen karaktereket kéne alakítania, semmint James Bondot. A címszereplő Rooney Mara szintén kiváló választásnak bizonyult, nekem ő már a Rémálom az Elm utcában remake-ben is nagyon szimpatikus volt, mivel annak a mozinak körülbelül ő jelentette az egyetlen értékelhető pontját. A tetovált lány szerepében egy szerethető, sérült vadmacska, aki bárhogy is igyekszik magát eltorzítani, mégis szexi marad. Christopher Plummer és Stellan Skarsgard csuklóból hozzák a karakterüket, Joely Richardson-t, illetve Robin Wright Penn-t pedig üdítő volt újra viszontlátni a vásznakon, még ha kicsit meg is öregedtek.

Az amerikai verzió egy picit feszesebbnek tűnt, de az epilógust feleslegesen túlnyújtották, viszont szerencsére egyetlen fontosabb momentumot sem hagytak ki az eredetiből. Azonban a svéd film jóval hitelesebbnek tűnt, és az atmoszférája is sokkal nyomasztóbb volt. Mindent összevetve kaptunk egy remekül elkészített, vérprofi kis thrillert, amit szívesen ajánlok bárkinek. Fincher meg inkább legyen túlhype-olt, de ügyes bérrendező, semmint szemétgyáros. Bár az önjelölt, dühös zseninek örülnék még mindig a legjobban. Vajon az oroszlán már soha többé nem fog üvölteni?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2012.01.25. 09:13:56

Jó A tetovált lány, csak nem kellett volna bele a tetovált lány.

Először is leszögezem, erről a filmről nőknek nem szabad recenzeálni, nem is engedném, másodszor megkérdezném azokat, akik valami európai gőgből leírták Magyar Hírlaptól Magyar Narancsig, hogy a Fincher-féle közelében sincs a „katartikus” eredetinek, hogy ugyan már, miért? Azért, mert a svédben kráterarcú tévészínészeket és Berényi Claudiákat kell nézni, akik mintha krétát nyeltek volna az IKEA katalógusban, míg a hollywoodiban sztárokat (pl. Daniel Craig), és míg Niels Arden Oplev Fincher stílusában akart forgatni egy sorozatgyilkos filmet, azt nettó hozta séróból David Fincher, jelenetről jelenetre, csak ötször akkora büdzséből, jobb üldözésekkel és még pluszban belelocsolt egy kis expresszív szépiát a gyilkos napra visszaemlékezésnél? Végül azt is megkérdezném, egyébként hol van a katarzis, de igaz, ezt egy nő írta.

Szeretjük, amikor a szépen fényképezett havasi tájak sötét perverziókat kontrasztálnak. Ezeket az északi elfojtásokat, hóba burkolózást, bergmani pszichoanalízisdrámákat. Mikor a fiú egyszerre apa, testvér és nagybácsi, a gleccsersima skandináv dizájn alatt pedig robbanásig feszül a családi titok, ott, ahol mindenki decens, foszforgazdag fehér húst eszik (vagy vegetáriánus), övék a világ legbiztonságosabb autója. De a szoknya alatt fasza van a gyöngysoros konzervatív nagyasszonynak, mert három nemzedéke egymás közt házasodnak, meg titkon buziorgiákon vesz részt a hatvan éve kormányzó szocdempárt elnöke.

És aztán kibukik minden, mert előkerül egy fotó, amin nagyapa, Günter Grass és Eder mester együtt pacsizik a Waffen-SS-ben, vállpántban és alsónadrágban. Tökéletes alap.

Ellenben a "jegyeztemmel" kommunikáló tetovált hackerlány dühítően idegesítő karakter, nagyjából, mint az összes zolg együttes keveréke az Űrgammákból, beleérve Csillát és Jocót. Felőlem lehet saját maga démona, de amikor képernyőn flegmázott, torzult el az arcom. Igaz, tényleg erős, amikor análisan meghackeli a svéd Csuja Imre, és Fincher még belenyomott egy olcsó kemikáliás diszkóleszbit, de nem mondhatni, hogy összeomlik a film rendszere, ha kihúzzuk belőle.

Egyedül a végén van dramaturgiai jelentősége, amikor golfütővel üti szét a nagy Hímnősemlegest játszó sajtmajszoló garbós gyilkos száját, akibe ehelyett simán belezuhanhatott volna Nils Holgersson egy vadlibával, hogy meglepő legyen, mert a svédcsavaros kriminek gyárilag elég banális a vége.

Ám ha kitépjük belőle a hackerlányt és a feminista kiáltványt, tagadhatatlan, hogy a nyomozós, biblikus, rituális gyilkossági, retrospektív szál nagyon erős. Fincher vágja az atmoszférát, noha úgy tűnik, a Hetedik michelangelói igénnyel megkomponált sorozatgyilkosságaival, melyekhez képest egy vért hányó Lakatos Márk délutáni Walt Disney, már kiélte magát, így elhagyta azokat. Impresszív képeket ezúttal nem mutat seggből kimetszett hájdarabokról, kitekert fejű prostituáltakról, ehelyett a piercing és a sérülés balról jobbra került a tetovált lány és az újságíró szemhéján, szóval nem mondhatni, hogy Fincher merészet csavart volna, csak azt képről képre újraforgatta Niels Arden Oplev moziját, jobban, akciódúsabban.

Ő lenne a moralizáló David Fincher, a Hetedik, a Játszma, a Harcosok klubja és a George Michael-klipek rendezője. Elég kiábrándító, hogy a fenti várostrilógiát, a kilencvenes évek legerősebb sorozatát, szinte szentháromságát alkotó Fincher, az ezredforduló csúcsrendezője, most már annyi bátorságot sem vesz, hogy a svéd történetet legalább az Egyesült Államokba adaptálja, keleti parti protestáns közegbe.

A filmben még a legnagyobb bevállalás, hogy az intróban Trent Reznor remixelni merészelte a Led Zeppelin Immigrant Songját. Melynek jamesbondos kisfilmjében a korábban minden díjat besöprő videókliprendező oktat.

Gyönyörű kivitelezésű, pazar krimi. Lélektelen, de technikailag perfekt. Akár a film gyilkosa.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.01.25. 11:56:55

@Csunderlik Peti: Szia Peti!

Kösz, ezt a kommentet! Rég röhögtem ilyen jót ("análisan meghackeli a svéd Csuja Imre") :D :D
Üdv, a blogon! Remélem máskor is írsz még :)
amúgy tök igazad van abban, hogy sznobok, akik katartikusnak nevezik az eredetit, amely gyakorlatilag tévészínvonalú, az égvilágon sehol sincs benne a katarzis még véletlenül se, ez nem az a fajta sztori. Egynémely csajból meg úgy előtört a harcos feminista, hogy élvezet volt olvasni, miket képzelt bele :D

2014.04.18. 23:09:01

Vessetek a mókusok elé, de nem voltam különösebben elragadtatva ettől a filmtől. Ennél még A ZODIÁKUS is jobban elszórakoztatott. Oké, jól volt fényképezve, a színészek is jók voltak, de a címszereplő csaj úgy kinézetre, mint viselkedésre az egyik legidegesítőbb figura volt, akit filmvásznon valaha láttam. A cselekményt sem mondanám se különösebben eredetinek, se lélegzetelállítóan izgalmasnak.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.19. 08:30:04

@field 64: A Zodiákus erre köröket ver, legalább tizenkettőt :D

2014.04.19. 08:36:54

@scal:

Hát igen. Nem szoktam reklámozni, de az általános megítéléssel szemben nekem tetszett A ZODIÁKUS. Talán azért, mert érdekel a kriminalisztika, foglalkoztam az eredeti bűnüggyel is, tehát valamennyire azért képben voltam, amikor a filmet néztem. Nem mondom, hogy Finchertől nem vártam volna többet, de nem volt olyan égbekiáltó csalódás sem.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.19. 09:12:03

@field 64: írtam ám arról is egy elég kimerítőt :D nekem bejött és szoktam reklámozni :D szerintem léggé húsbavágó volt, meg nagyon jól bemutatta ahogy ezeknek az embereknek ráment az életete

a tetovált lány ellenben? (erre verik?) de a svéd eredeti se egy nagy hűha szerintem :D

2014.04.19. 23:04:18

@scal:

És hová írtál kimerítőt A ZODIÁKUS-ról? Mert itt a Filmbookon, ha rákeresek, nem ad ki találatot, csak ezt az oldalt, ahol most is vagyunk.

Velem az történt ezzel a filmmel, ami másokkal például a TITANIC kapcsán esett meg: mire megnézte, addigra az előzetes hírek alapján már nem azt várta, amit végül kapott. A TETOVÁLT LÁNY nézhető volt, de még Finchertől sem ezt találom a legjobbnak.

Tudom, az én szlogenem, hogy hölgyek külsejéről vagy jót vagy semmit, de muszáj megírnom, mert kulcsmotívum a véleményemben, hogy hirtelenjében nem tudnék még egy ilyen aszexuális női filmszereplőt mondani több évtized távlatából sem, mint a címszereplő, szóval az opusz számomra sci-fibe váltott át a szexjeleneteknél.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.20. 03:01:20

@field 64: a saját oldalra, de majd valamikor átpakolom, és akkor ajánlom becses figyelmedbe

Azért Fincher ennél vitán felül csinált nagyon sok jobbat, (még az Alien 3-at is amire lassan akár büszke is lehet elnézve az utóbbi idők teljesítményét)

Helena Bonham Carter mint összfércelt Frankenstein csaj? :D
süti beállítások módosítása