Valami véget ért. Nem csupán egy film, vagy egy trilógia, egy emberi történet. Christopher Nolan valami olyasvalamit vitt véghez amire szerintem mások végtelenül irigyek lehetnek, megint mások pedig annak is örülnének, ha csupán egy morzsáját megkaparinthatnák. Mert én is élveztem a Vasember minden percét, szeretem az X-meneket, de hol vannak ezek az új Batman trilógiához? Egy olyan trilógiához mely annak is tökéletes élvezetet nyújt, aki azelőtt egy sort sem olvasott, sőt egyenesen irtózott a képregény filmek komolytalan világától. Ez itt a véres valóság, már már túlságosan is az. Egy emberi tragédiába pillanthatunk be az akciók fátyla mögött, megjárhatjuk a poklot, hogy aztán - csókoltatom a fordítókat - felemelkedhessünk. Igen, ezt a risest ezúttal feltámadásként sokkal inkább átérezhetővé tehették volna, de ha már így történt, akkor... emelkedjünk fel.

Azt hiszem Nolan egy kicsit elvetette a sulykot. Ez a film olyan brutális, annyira nyers, elemi erejű, hogy bele sem merek gondolni mivel tudta volna ezt még fokozni egy következővel. De minthogy ezzel nem kellett törődnie, így beleadhatott apait, anyait, a szemünk láttára esnek darabokra azok a biztos lábakon álló pontok, amikben eddig hihettünk, amikre építkezhettünk, amikbe kapaszkodhattunk. Nagyon reményvesztett és depresszív film született tehát, amiben az első képkockától az utolsóig csak pislákol valamiféle őrláng. De a baj valójában nagyobb mint valaha.

Először is A sötét lovag olyan magasra tette a lécet, hogy várható volt, képtelenség megugrani. Erről árulkodik a cím is, már ki sem írták, hogy Batman. Egy tisztességes szintet azért sikerült tartani, bár a film dinamikája jó darabig fájóan másolja az előző részt, csak egyszerűen minden annyira brutális, hogy emiatt erre csak később döbbenünk rá - ha egyáltalán rádöbbenünk. És míg a gonosz erőtől duzzad, addig a jó lábadozik. Az első kép Bruce Wayne-ről szívbemarkoló. Ez az öregember lenne Batman? Wayne az elmúlt 8 évben - nem is négy, Nolan gátlástalanul dupláz - olyan mélyre menekült az önsajnálatban amennyire ember csak képes rá. Hol van már a léha playboy, aki ha úgy tartotta kedve, mártózott egyet a közeli szálloda szökőkútjában? Az előző részben nehezményezték páran, hogy csak Batman van a színen, míg Wayne alig szerepel, nohát itt most ez fordítva van, itt már nem Batman a fontos, hanem Wayne megtépázott lelke, becsülete, élete.

Wayne-t közönyéből semmi és senki nem tudja felrázni. Sem Alfred, aki még mindig rendületlenül hisz benne, sem Fox, aki helyette kezeli a cég ügyeit, sem a rendőrkapitány, aki még mindig nem tudta túltenni magát hogy egy akkora hazugságban kénytelenek élni a békesség érdekében, ami majdnem családja életébe került. Világos tehát, hogy új szereplők kellenek. A Marion Cotillard által alakított csábító szépség, aki talán elfeledteti Wayne-el az elvesztett szerelem érzését, vagy a Joseph Gordon-Levitt játszotta fiatal és tehetséges rendőr, akiben még él az a láng, ami egykoron Batmant, Dentet, meg a kapitányt is hajtotta, aki még hisz egy jobb Gothamban, és hajlandó tenni is érte. A sokak által előre szidott Anne Hathaway, aki Macskanőként az utóbbi évtized leszexisebb női karakterét adja, ráadásul olyan eleganciával, pimaszsággal és emberséggel, hogy már fáj, hogy valójában nem létezik. És ha mindez kevés lenne, hát Tom Hardy Bane szerepében majd tesz róla, hogy Batman gatyába rázza magát. Mert ha Bane beindul ott kő kövön nem marad.

Lehet Joker is félelmetes volt, de Banehez képest olyan mint az ördög, akit Vitéz László palacsintasütővel keneget. Bane egy igazi vadbarom, egy bulldózer, nem kertel, nem tervez, csak megy előre, szüntelenül, és pont ez teszi iszonyatossá alakját. Hogy senki, még Batman sem képes megállítani. Legalábbis úgy nem, hogy nem hisz önmagában, hogy botra támaszkodva kell járnia, hogy még mindig sajnálja magát, és bezárkózik a legsötétebb szobába, s mások már azt sem tudják él e vagy hal. Le kell küzdenie belső félelmeit, ahogy neked és nekem is le kell, mert tipródni könnyű, kútba esni, összeomlani, de onnét felállni, és küzdeni tovább... Nah az az igazán kemény feladat.

Ebből a szempontból mindegy is, hogy Bane egy élő figura, vagy csupán a legelemibb félelmünket testesíti meg, hogy megtörhetünk, hogy elbukhatunk, hogy a nő, akiben megbízunk, csak áll és nézi, ahogy agyonvernek minket. Mindenkinek van egy Bane-je, a kérdés csak az, veszi e bátorságot, hogy szembe merjen vele szállni vagy lehajtott fejjel, elfogadja, hogy szónokolja a saját igazát, hogy lerántsa ugyan a leplet egy hazugságról, de ezzel elvegye még a maradék hitet is, ami eddig táplált.

Hardynak több szempontból is szerencsétlen volt szerepe, részint a forgatókönyv, részint a maszk, részint pedig amiatt, hogy azért Jokert nehéz überelni, még nyers, állatias erővel is, hiszen Joker maga az elegancia, egy olyan gonosz akinek még akár szurkolni is lehet, aki megnevettet mielőtt kést márt beléd. Bane azonban nem ilyen, rajta egyáltalán nem lehet nevetni, csak megfordulni és reménykedni, hogy nem kap el. Mindig is azt szerettem legjobban Nolan fantáziájában, ahogyan ezeket a karaktereket megvalósította, ahogy a képregényt lehozta a valóság talajára anélkül, hogy az elvesztette volna varázsát. Ilyen Bane, ilyen a Macskanő, aki minden gicces, vagy nevetséges gönctől mentes, és ezért sajnálom leginkább, hogy vége, nem láthatom Rébuszt, Pingvint, Méregcsókot milyen lett volna Nolan szerint.

De ugyanakkor azért azt tegyük hozzá, nem tökéletes film ez a lezárás, egyszerűen túlzsúfolt, amit leginkább az utolsó félórán fogunk megérezni, túl sok a szereplő, ami miatt egy-kettőnek a film végéig nem is derül ki a funkciója, a vágások néha olyan gyorsak, hogy azonnal megnézném a filmet újra. Valamint enyhén érezhetővé vált Nolan "zárjuk le Batmant" akarnoksága, s emiatt a film utolsó tíz perce egy akkora érzelmi többletet kap - pl. legjobban ütemezett csók az elmúlt tíz évből -, hogy komolyan kezdtem félteni a szereplőket, mi történik itt velük.

Mindenesetre Nolan megmutatta hogy kell lezárni egy trilógiát. Ezt már tényleg csak erőltetve lehetne folytatni.

Nincs több Batman film. Nem érdemes készíteni újabbat, mert ez így tökéletes, kár hozzá nyúlni. Amikor lepereg a film, elolvastad az utolsó feliratot, és felkelsz a székből, ne felejtsd el miért is esünk el... Hogy újra talpra álljunk.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!